Az ACB Ligában a 31. fordulóra került sor a hétvégén, a Joventut Badalona pedig fontos és egészen sima sikert aratott a Baskonia ellen (90-71), így tartja hatodik helyét a tabellán (18-13). Hanga Ádám megint sokoldalú produkcióval segítette övéit (9 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 11 VAL).
 
A Valencia Basket a Dreamland Gran Canariát verte nagyszerű harmadik negyedével (86-79), ezzel maradt harmadik (22-9). Nate Reuvers tevékeny részese volt a győzelemnek (10 pont, 4 pattanó, 1 gólpassz, 2 blokk, 12 VAL).
 
A spanyol másodosztály küzdelmei befejeződtek, legalábbis az alapszakasz. A Silbö San Pablo Burgos az utolsó fordulóban azért megnyert még egy rangadót, a Movistar Estudiantest verte (100-88), és utcahosszal nyerte meg a bajnoki címet (32-2). Golomán György 6 ponttal, 1 lepattanóval és 3 gólpasszal végzett (7 VAL). Rájátszás egyébként lesz a Primera FEB-ben, de a Burgos ebben nem vesz részt - alapszakaszgyőztesként bajnok és feljutó már, a 2-9. helyeken végzők mennek a másik feljutó pozícióért.
 
Németországban is lezárult az alapszakasz, a Veolia Towers Hamburg pedig nem jutott rájátszásba, a 13. helyen zárt a gárda (15-17). A hamburgiak először hét közben kikaptak a Niners Chemnitztől (88-93), majd tegnap a ratiopharm Ulmtól (64-79), ez pedig megpecsételte a sorsukat a PO-ért vívott küzdelemben. Maronka Zsombor egyik találkozón sem kapott szerepet.
 
Az olasz élvonalban szintén most rendezték az alapszakasz utolsó fordulóját, az előző forduló után biztos kieső Estra Pistoia pedig az UnaHotels Reggio Emilia vendégeként kikapott (86-72), így az utolsó előtti helyen zárta a szezont (6-24). Valerio-Bodon Vincent 3 pontot, 4 lepattanót, 1 gólpasszt és 2 szerzett labdát rakott a közösbe (6 VAL).
 
 
 
 
A hölgyeknél már csak Juhász Dorkáéknál tart a szezon, náluk viszont még most sincs vége, miután az Umana Reyer Venezia mindkét meccsét megnyerte hazai pályán a fináléban (67-57, 73-67), így kiegyenlített a Beretta Famila Schio ellen (2-2). Dorka a harmadik mérkőzésen (4 pont, 12 pattanó, 2 gólpassz, 14 VAL) és a negyediken is (8 pont, 5 pattanó, 1-1 blokk és szerzett labda, 15 VAL) csapata egyik legjobb játékosa volt. A mindent eldöntő ötödik találkozót kedd este rendezik Schióban.