A soproni születésű és a városban nevelkedő, nyáron Zalaegerszegről a Vasashoz igazoló Böröndy Vivient választották a a közelmúltban Srí Lankán befejeződő U23-as Nations League elnevezésű FIBA 3X3-as kosárlabda sorozat legértékesebb játékosának. Vele beszélgettünk a csapat sikeréről, az új szakágról, karrierjéről, és egy hamarosan sorra kerülő pikáns bajnoki mérkőzésről.

- Gratulálunk, úgy a csapat sikeréhez, mint az egyéni elismerésedhez. E csapat mellett az Universiade-válogatott keretének is tagja voltál, tehát elvben lett volna lehetőséged Srí Lanka mellett/helyett Tajvanra is utazni. Mi döntött az új szakágban való szereplés mellett?

- Az, hogy a nyáron ezzel a társasággal, a 3x3-as U23-as válogatottal kezdtem el a felkészülést. Ha pedig velük kezdtem, szerettem volna végig is csinálni. Az Universiade-válogatott szakvezetőivel megbeszéltük a kialakult helyzetet, nem volt ezzel semmi gond.

- Végig is csináltad, és a végeredmény talán minden várakozást felülmúlt. Mit gondolsz, minek volt köszönhető a sikeres szereplés?

- Nagyon sokat jelentett, hogy együtt készülhettünk a felnőtt 3x3-as válogatottal, amely a nyáron világbajnoki ezüstérmes lett. A felkészülés során nagyon jó kis közösség alakult ki úgy a csapaton belül, mint a felnőtt csapat játékosaival, szakvezetőivel együtt. Az pedig, hogy egységesek voltunk, tudtunk egymásért harcolni, nagyon sokat jelentett a végső siker elérésében.

- Ez volt az első kiugrásod ebbe az új szakába?

- Igen. Tudtam, hogy létezik, és azt is, hogy mi magyarok sikeresek , jók vagyunk benne, így érthető, hogy volt bennem egy jó adag kíváncsiság.

- Nehéz volt, s mennyire kellett átállni a 3X3-as játékra a hagyományos öt-öt elleni kosárlabdából?

- Eleinte bizony látszott, hogy a hagyományos kosárlabdából jöttem, bosszankodtam, ha valami nem sikerült. Többek között ezért is volt jó, hogy a felnőttekkel edzettünk, nekik már volt több éves tapasztalatuk, s az azonnal látszott, hogy nincs idő bosszankodni egy-egy hibán, mert azonnal büntet az ellenfél. E mentalitás átvételében a felnőtt játékosok mellett az edzői stáb is sokat segített, s ezzel együtt gyorsult a gondolkodás is, amire nagyon nagy szükség van ebben a játékban.

- A jelek szerint elég jól sikerült az átállás. Milyen volt ez a Nations League sorozat, amelyet végül megnyertetek?

- Egy öt viadalból álló sorozat volt, Csehországban egy, Szolnokon, majd Srí Lankán pedig két állomással, viadallal, s a sorozat végén a különböző versenyeken elért eredményeket összesítették, s ez alapján hirdettek végső eredményt. A hollandok és a csehek nagy riválisok voltak. A két utolsó versenyre, Srí Lankára úgy mentünk ki, hogy ahhoz, hogy a sorozatban élen végezzünk, mindkét versenyt meg kell nyernünk - sikerült.

- Téged pedig a sorozat legértékesebb játékosának választottak. Mennyire számítottál rá?

- Amikor játszik az ember, egyértelműen a csapat az első, nem gondol arra, hogy egyéni díjat nyerhet. Az viszont tény, hogy jól ment a játék, és ennek köszönhetően végre folyamatosan egyre több lett abból, amivel bizony korábban gondjaim voltak, az önbizalomból. Nem tagadom, felemelő érzés volt a nevemet hallani, de persze ez a társak segítsége, jó labdái nélkül nem sikerülhetett volna, tehát bár a díjat én kaptam, valahol az ő sikerük is.

- Srí Lanka azért Magyarországról elég egzotikus helynek tűnik. Milyen volt kint a szervezés, hogy éreztétek magukat?

- Nagyon felkészültek, kiváló, profi körülményeket teremtettek. Kánikulában és a nyolcvan-kilencven százalékos páratartalom mellett persze nem volt könnyű játszani, különösen amikor a pályára tűzött a nap. Aztán volt szerencsénk igazi trópusi monszun esőt látni. Nem tartott sokáig, pár perc volt az egész, de a sűrű vízfüggönyön át szinte az orrunkig sem láttunk. Akik kijutottunk, számunkra életre szóló élmény volt.

- Hogyan alakult a karriered a hagyományos kosárlabdában?

- Soproni vagyok, ott jártam végig a különböző korosztályos csapatokat. Nagyon sokat köszönhetek a nevelő egyesületemnek, a soproni klubnak, rengeteg egyéni képzésen vettem részt. A felnőtt keretbe már igen fiatalon bekerültem, éveken át voltam a csapat tagja. Remek játékosokkal edzhettem, viszont túl sokat nem játszottam. Szerettem volna több időt tölteni a pályán, így jött képbe az MTK. Ott az első csapat mellett volt második számú, az amatőr bajnokságban szereplő társaság is. Az ottani edzőnek, Stevan Csupicsnak is sokat köszönhetek, mindkét csapatban sokat játszhattam. Ezt az időszakot két Zalaegerszegen töltött év követte, Gáll Tamásnál sokat, Gáspár Dávidnál valamivel kevesebbet játszottam, majd nyáron újra Budapestre kerültem, a Vasashoz. Annyit még hozzátennék, szeretnék olyan szintre jutni, hogy valamikor visszakerüljek Sopronba.

- Lassan közeleg az új évad, mit gondolsz, a 3x3-as csapatban való sikeres szereplés hogyan hat majd a játékára?

- Majd kiderül, úgy gondolom, jótékonyan hathat, az önbizalmamnak biztos nem ártott.

- A remek nyári szereplés tükrében a bajnokság elején egy érdekes, pikáns meccsre kerül sor...

- Így van, a második fordulóban játszunk a BEAC-cal. A Srí Lankán aranyérmet nyerő csapatból Suppán Anna, valamint az edzőnk, Süle Krisztina is BEAC-os volt, másik két játékosunk, Kovács Vanessza és Szabó Dóri pedig a nyáron igazolt oda, úgyhogy zrikáltak is rendesen. Ami biztos, jó lesz újra találkozni velük, már nagyon várom, de tény: a meccs közben nem lesz barátság.