2016/2017 - PVSK-PANNONPOWER - Vasas Budapest 69-58
06
May
2017
2016/2017 - PVSK-PANNONPOWER - Vasas Budapest 69-58
2017. május 6.  |  22:59
A tavalyi negyeddöntő párosítása ismétlődött meg ebben a fináléban, ahol a Vasas igyekezett visszavágni a Pécsnek - pláne mivel az idei alapszakaszban Budapesten a PVSK diadalmaskodott. A két gárda nagyon jól ismeri egymást, ennek megfelelően egyértelműnek tűnt már pár perc elteltével, hogy itt most nem lesz pontzuhatag. Kezdetben a villámgyorsan 11 pontot összeszorgoskodó Krnjajszki Borisz (15 pont, 3 gólpassz) és a meccs embere, Demeter Attila (22 pont, 5 lepattanó, 6 kiharcolt fault) bontotta jól a védelmet, majd ülni látszott a fővárosiak zónája, Boros Márk (21 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) pedig hihetetlen tempót diktált és folyamatosan eredményes volt lerohanásból és felállt védelem ellen is.

Ám a kis bizonytalanság után sorra jöttek elő az ászok a pécsi pakliból, Antoni Csanád (14 pont, 6 lepattanó), Popgyákunik Balázs és Demeter is betalált kintről, a baranyaiak pedig kialakították azt a 6-8 pontos különbséget, hiába állt vissza a harmadik negyedben emberfogásos védekezésre a pasaréti alakulat, ezzel a fórral gyakorlatilag célba is értek és megvédték címüket. Dragasevicsék kiválóan kontrollálták az eseményeket, hiába próbált meglódulni Garamvölgyi Ákos (13 pont, 13 lepattanó) segítségével a Vasas, a ma jobb formát mutató és jobb ritmusban játszó PVSK kétséget sem hagyott afelől, hogy ezen a napon csak Juhász Olivér fiaié lehet a diadal. Ezzel 2017 U20-as férfi magyar bajnoka a PVSK-PANNONPOWER, a Vasas Akadémia pedig az ezüstéremmel vigasztalódhatott.

Juhász Olivér, a PVSK vezetőedzője: Kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg ezt az érzést, azaz hogy milyen duplázni, főleg egy ilyen mezőnyben. A legjobb ellenfél ellen játszottunk a legjobban, tudtuk érvényesíteni az akaratunkat, minden taktikai elképzelésünk működött a mai fináléban.

Lekli József, a Vasas Akadémia vezetőedzője: Gratulálok a Pécsnek, megérdemelten nyerték meg ezt a döntőt. Két kiemelten nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ez érződött is a fiúkon. Nem tudtunk fogást találni ellenfelünkön, ennek ellenére a Vasas klubtörténeti sikere ebben a korosztályban ez az ezüstérem, nagyon szépen csillog!

Bajnok: PVSK-Panthers

2. VASAS-Budapest
3. Falco KC Szombathely
4. MAFC
5. Budapesti Honvéd SE
6. Tehetséges Fiatalok-Budapest
7. MTK-Törökbálint
8. DEAC

A DÖNTŐ MÉRKŐZÉS LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSA (MVP):

BOROS Márk (VASAS-Budapest)

A TORNA ALL-STAR CSAPATA:

DANCSECS András (Falco KC Szombathely)
DEMETER Attila (PVSK-Panthers)
PÁPAI Máté (MAFC)
MOLNÁR Marcell (MAFC)
BOROS Márk (VASAS-Budapest)

Vármegyei szövetségek