Greg Lee: A kosárlabda az örök szerelem

Az Illinois állambeli Rockville-ben nőttem fel. Két fiú és két lány testvérem van, öten vagyunk összesen. Egyedül én vagyok a családban, aki élsportoló lett közülünk. A sport mindig is közel állt hozzám, kicsit kipróbáltam magam az amerikai fociban, de a kosárlabda volt mindig is az örök szerelem. Négyéves koromtól kezdve nagyapám egyengette a pályafutásom, rengeteget tanultam tőle, sokat köszönhetek neki. Akkor még úgy tűnt, hogy nem leszek ilyen magas (Greg 205 cm – a szerk.), és arra tanított, hogyan kezeljem jól a labdát, hogyan dobjak, és ezek az alapok rengeteget számítottak abban, hogy az egyetemen az első divízióban játszhattam, most pedig profi játékos lehetek.

- Fiatalkori képzésed során az edzőid mire fektették a legnagyobb hangsúlyt?

Leginkább a labdakezelésre fordították a hangsúlyt, és a technikai alapok elsajátítására.

- Mely eddigi eredményeidre vagy a legbüszkébb?

Én vagyok az első a családomban, aki egyetemet végzett. Erre vagyok a legbüszkébb.

- Mihez a legnehezebb hozzászokni a légióslét során?

Biztosan mondhatom – és valószínűleg nem csak én vagyok így vele -, hogy a családodtól, barátaidtól való távollét a legnehezebb dolog a légióslét során.

- Hogyan írnád le a saját játékodat? Miben tudod a leginkább segíteni a csapatodat?

Úgy érzem, sokat tehetek a pályán azért, hogy segítsem a csapatomat. A lepattanózástól a gólszerzésen át védekezésig. Igyekszem minél jobban kihasználni a testi adottságaimat.

- Milyen rutinjaid vannak, hogyan készülsz fel egy meccsre fizikálisan és mentálisan?

A meccsek előtt mindig zenét hallgatok. Reggel jóízűen megreggelizem, és szoktam relaxációs időt, alvási időt is beiktatni a meccsnapokon.

- Hogy érzed, milyen az idei csapatotok? Mik az erősségeitek?

Fiatal csapatunk vagyunk, amely hétről hétre együtt fejlődik. A legfőbb erősségünk szerintem a remek csapatszellem. Küzdünk a végsőkig egymásért, a csapat az első, nem az egyéni mutatók. Edzőnk, Ivkovic Stojan kiváló szakember, mindig jól felkészít minket. Állíthatom, hogy a legfelkészültebb tréner eddig, akivel eddig Európában dolgoztam.

- Mi a véleményed a magyar bajnokságról?

Azt gondolom, hogy sokkal többet számít itt a kosárlabda IQ, a csapatjáték, és picit fizikálisabb is, több a test test elleni kontakt. Amerikában a középiskolában, és az egyetemen is az izolációs játékok, az egyéni képességek kibontakozása volt inkább jellemző.

- Mivel lennél elégedett a szezon végén?

Ha ki tudnánk harcolni a rájátszást.

- Milyen a város, könnyen beilleszkedtél?

Szeretem Kecskemétet, mert nyugodt, de mégis megtalálsz mindent, ami a nagyvárosi élethez kell. Könnyen ment a beilleszkedés, köszönhetően a csapattársaknak és a klub alkamazottjainak.

- A magyar nyelvvel, hogy boldogulsz?

Nagyon nehéz, de szerencsére a csapaton belül mindenki tökéletesen beszél angolul, így a kommunikáció gördülékeny.

- Mi a számodra leginkább szembetűnő különbség hazád kultúrája és a magyar kultúra között?

Úgy érzem, hogy a magyar kultúra inkább a „régi iskolát képviseli”. Sokkal inkább a tradicionális dolgokra támaszkodnak. Az amerikai modernebb, de a kettő együtt jól megfér szerintem.

- Mi a tetszik a legjobban a Magyarországban (étel, ital, kultúra, építészet, vidék stb.)?

A magyar jellegzetes ételek közül még nem sikerült kipróbálnom sok mindent, de az éttermek kiválóak, jó az ízvilág, ahogyan főznek. Kecskeméten is vannak gyönyörű épületek, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Városháza is csodálatos. Budapesten jártam még többet, magával ragadó a magyar főváros a Dunával együtt.

- Mivel és kikkel töltöd leginkább a szabadidődet?

Az edzések és meccsek között nincs sok időm, de ha tehetem, akkor PS5-ön játszom, az új Call of Duty most a kedvencem.

- Nemcsak a magyar, de a légiós játékosok is könnyen a szurkolók kedvenceivé válnak. Mit üzensz nekik, különösen a fiatalabb korosztálynak?

Nagyon jó a kapcsolatom a fiatalokkal a klubon belül, és az is tetszik, hogy a kecskeméti akadémiáról is többen látogatják a felnőttek edzéseit, meccseit. A legfontosabb üzenetem, hogy sose adják fel az álmaikat, a végsőkig tartsanak ki mellettük, és dolgozzanak érte, mert az életben a kemény munka mindig kifizetődik.