A csapatkapitány interjúk és a vezetőedzői kérdőívek után újabb sorozattal jelentkezünk a Hunbasket hasábjain, ezúttal a hazánkban játszó légiósokat szeretnénk egy kicsit jobban megismertetni a közönséggel. Első alanyunk a Sopron Basket szlovén hátvédje, Zala Friskovec volt, majd az NHSZ-Szolnoki Olajbányász szerb magasembere, Bojan Subotic válaszolt kérdéseinkre, a harmadik részben pedig a TARR KSC Szekszárd amerikai magasbedobóját, Kathryn Westbeldet mutatjuk be. 

- Hány évesen és milyen indíttatásból kezdtél el kosárlabdázni? Volt példaképed?

Hatéves voltam, amikor először vettem a kezembe kosárlabdát. A korai gyermekkoromat egy tornateremben töltöttem, figyelve a bátyámat, Adam-et, ahogy édesapám játszik és edz vele. Mindketten nagy példaképek voltak az életemben a kezdetektől fogva. Azt hiszem, hogy

motivált, amikor ilyen fiatal voltam, hogy ügyesnek számítottam, és az apám foglakozott velem, edzéseket tartott nekem is.

- Fiatalkori képzésed során az edzőid mire fektették a legnagyobb hangsúlyt?

Gyerekként mindig én voltam a legmagasabb a barátaim és az osztálytársaim között. Természetesen ha te vagy a legmagasabb a csapatban, az edződ a palánk alá "száműz", de az apám nem ezt tette. Én voltam az irányító, és az olyan képességek fejlesztésére fókuszáltunk, ami a hátvédeknél szokás, így a magasságomtól függetlenül bármelyik poszton játszhattam.

- Mely eddigi eredményeidre vagy a legbüszkébb?

Azt hiszem, idősebb testvérként látva, hogy a két fiatalabb testvérem micsoda nagyszerű emberré érett, és nekem még ha csekély érdemem is, de érdemem van ebben, az csodálatos érzés. Ami a kosárlabdát illeti, azt hiszem, a nemzeti egyetemi bajnokság (NCAA) megnyerése volt a legnagyobb eredményem a pályán, mert ez a cél már jóval a főiskola előtt megfogalmazódott bennem. Már 3. osztályos korom óta arra vágytam, hogy nemzeti bajnokságot nyerjek - azóta, hogy elmentem egy NCAA döntőre, és láttam Candace Parkert győztesként. Azóta ez járt a fejemben. Szóval megvalósítani valamit, ami ilyen sokáig foglalkoztatott, az felér egy valóra vált álommal.

- Mihez a legnehezebb hozzászokni a légióslét során?

Azt hiszem, minden egy kicsit nehéz, amikor először érkezel egy új helyre, de ezért is élvezem, hogy külföldi játékos vagyok. Olyan új élményekben lehet részed, amit a saját hazádban soha nem tapasztalnál meg. Új emberekkel találkozhatsz, akik más kultúrával és életmóddal rendelkeznek, akik más nyelveket beszélnek, lehet, hogy más a hitük. Más stílusú kosárlabdát játszhatsz, de ez csak segít a saját játékod fejlesztésében. Úgy gondolom, ez egy lehetőség arra, hogy emberként fejlődjünk, ezért tényleg elfogadom a légiós élet minden nehézségét.

- Hogyan írnád le a saját játékodat? Miben tudod a leginkább segíteni a csapatodat?

A játékomat gyakran „ragasztó” jelzővel illették. A csapat sikerességét a saját statisztikáim elé helyezem, gyakran teszek olyan dolgokat, amelyek nem jelennek meg a statisztikákban. Ha a győzelemhez fontos lepattanókra vagy kosarakra van szükség, nem hátrálok ki a feladat mögül. Azt is fontosnak tartom, hogy jó csapattárs legyek, és bátorítsam a társaimat, példát mutassak nekik.

- Milyen rutinjaid vannak, hogyan készülsz fel egy meccsre fizikálisan és mentálisan?

Meccsnapi rutinom abból áll, hogy egészséges ételt eszem, és figyelek a megfelelő folyadékbevitelre, hogy fizikailag teljesen felkészüljek a játékra. Ami a mentális részét illeti, szeretek reggel meditálni, majd ahogy közeledik a mérkőzés, lejegyzem magamnak, hogy mi a siker kulcsa az adott derbin.

- Hogy érzed, milyen az idei csapatotok? Mik az erősségeitek?

Izgatott vagyok az idei csapatunkkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy tehetséges és keményen dolgozó gárda vagyunk. Azt hiszem, az egyik fő erősségünk az, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni. Méretben nem vagyunk különösebben magas csapat, de ezt sebességgel pótoljuk.

- Mi a véleményed a magyar bajnokságról?

Nagyszerű bajnokság. Nagyon fizikális, összehasonlítva néhány más ligával, ahol játszottam, de én nem vagyok olyan, aki visszariad a fizikalitástól. Úgy gondolom, jól illik a játékom ide.

- Mivel lennél elégedett a szezon végén?

Ha megnyernénk a bajnokságot a Szekszárddal.

- Milyen a város, könnyen beilleszkedtél?

Szekszárd egy szép kisváros. Nagyon könnyen beilleszkedtem, már jól ismertem a várost a tavalyi évből. Mindössze néhány növény kellett a ház köré, hogy otthonosabban érezzem magam.

- A magyar nyelvvel, hogy boldogulsz?

A hellón és a köszönömön kívül nem értek magyarul. Nem könnyű elsajátítani ezt a nyelvet.

- Mi a számodra leginkább szembetűnő különbség hazád kultúrája és a magyar kultúra között?

Nos, Amerika sokkal nagyobb, mint Magyarország, így sokkal sokszínűbb, változatosabb az élet minden területén.

- Mi a tetszik a legjobban a Magyarországban (étel, ital, kultúra, építészet, vidék stb.)?

Nagyon élvezem a különböző gyógyfürdőket, amelyekből szerencsére sok van az országban. A mentális és fizikai egészségem karbantartására nagy hangsúlyt fektetek, és nincs is jobb hely erre egy gyógyfürdőnél.

- Mivel és kikkel töltöd leginkább a szabadidődet?

Idén Marenával (Marena Whittle – a szerk.) töltöttem a legtöbb időt. Együtt ebédelünk, kávézunk, gyógyfürdőkbe járunk, lakberendezési tárgyakat és növényeket vásárolunk, sőt mostantól egy állatmenhelyen önkénteskedni is fogunk.

- Nemcsak a magyar, de a légiós játékosok is könnyen a szurkolók kedvenceivé válnak. Mit üzensz nekik, különösen a fiatalabb korosztálynak?

A szurkolók irántam és a csapatom iránt tanúsított elkötelezettségét mindig nagyra értékelem. Bár a szezonnak mindig vannak hullámvölgyei, ez teszi a játékot olyan különlegessé - értetek játszunk, amikor eljöttök szurkolni nekünk. A fiatalabb generációnak azt mondanám, hogy menjenek el minél több sporteseményre, és legyenek olyan példaképeik, akikre felnézhetnek, akikről mintázhatják későbbi életüket. Szerintem fontos, hogy legyen egy elképzelésetek arról, hogy milyen legyen az életetek, mert akkor van egy célotok, és van valami, amire mindig törekedtek.

Fotók: TARR KSC Szekszárd, Kathryn Westbeld Instagram