Japánban a magyar férfi válogatott – karantén, 1. nap
02
Jul
2021
Japánban a magyar férfi válogatott – karantén, 1. nap
2021. július 2.  |  15:35
Hétvégétől véget ér a monszun – mondta az első igazán szívderítő mondatát a magyar válogatott állandó kisérője. – Az időjárás pedig, ahogyan az egyébként Japánban minden más esetben megszokott: tette a maga dolgát, s végre elállt a vízfüggönyként zuhogó eső. Persze ettől a hatalmas páratartalom még megmaradt, csúszott is az edzésekre kijelölt kis tornaterem padlója rendesen. Az időjárás-előrejelzések amúgy nem támasztják alá japán barátunk jóslatát, a hétvégére ugyanúgy kiadós esőt jósolt, mint a korábbi napokra.
 
De nem is az időjárás itt a fontos, a lényeg az, hogy Sztojan Ivkovics válogatottja a meglehetősen hosszúra nyúlt utazás és ügyintézés után végre beleállhatott a saját munkarendjébe, azaz napi két edzéssel készülnek az okinawai három meccsre.
 
- Hosszú és fárasztó volt az utazás, de az a lényeg, hogy rendben megérkeztünk Japánba – mondta Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány. – Végre újra edzhetünk, ez a legfontosabb. Remek helyünk van, a vendéglátóink figyelnek mindenre, a szabályokat pedig, amik itt érvényesek, természetesen betartjuk. Várjuk, hogy leteljen a karanténunk, s végre útra kelhessünk Okinawára, a mérkőzések helyszínére.
 
Szabályokban nincs kompromisszum!
 
A Tokió melletti Naritában található hotel személyzete valóban a végletekig kedves és udvarias, azonban ha a szabályokról és a rendről van szó, nincs kompromisszum! A hetedik emeleten elszállásolt magyar csapatot egyetlen másodpercre sem hagyják teljesen magára. A szinten a liftek előtt mindig áll egy biztonsági őr, aki felírja, hányan mentek le a lifttel az étkezésre. Hiába van ott a csapat teljes létszámban az ebédnél, ha az 12 órakor kezdődik, akkor csak 11.59-kor veszik le a védőfóliát az edényekről. És még lehetne sorolni sok apró példát, melyek tulajdonképpen kis rálátást engednek a japán sikerek egyik zálogára: az emberek fegyelmezettségére, szabálytiszteletére és lelkiismeretességére.
 
Keller Ákosék számára minden bizonnyal az első üdítő változás az lesz, ha hétfőn felülhetnek a belga és a finn válogatottal közösen az Okinawára tartó chartergépre. Apró érdekesség, hogy erre is felkészültek már a vendéglátók. A reptéren még érkezéskor megmérték mindenkinek a csomagját, kifaggattak mindenkit, mekkora a testsúlya, mert itt bizony ezen a téren is rendnek kell lennie!
 
Ám a hétfői felszállási engedélyig még minden nap vár egy köpőkémcsöves Covid-teszt a játékosainkra, s a küldöttség valamennyi tagjára. Eddig kétszer mindenkinél negatív eredményt mutatott a laboratóriumi vizsgálat.
 
Úgyhogy szombaton és vasárnap még irány a naritai külvárosban lévő kis sportcsarnok, annak is a harmadik emelete, ahol az aprócska, de láthatóan gondosan karbantartott terem található. (Folytatjuk)

Vármegyei szövetségek