Június 28-án a budapesti Gamerland falai között zajlott le a HUNBASKET NBA2K Bajnokság 2026-os offline döntője, ahol a szezon négy legjobb csapata mérkőzött meg a bajnoki címért. A helyszín ezúttal is kiváló környezetet biztosított a fináléhoz: NBA2K-rajongók, kellemes hőmérséklet, élő közvetítés, helyszíni szurkolók és a Twitchen követő nézők együtt teremtették meg az őrült, vérbeli kosaras hangulatot, amely méltó lezárása volt az idei szezonnak.

A rendezvény lebonyolítása végig gördülékenyen zajlott. A szervezői stáb a nap során felmerülő kisebb technikai vagy logisztikai helyzeteket gyorsan és hatékonyan kezelte, így a program komolyabb fennakadás nélkül haladhatott tovább. A mérkőzések élő közvetítésben is követhetők voltak a HUNBASKET hivatalos Twitch csatornáján, így azok sem maradtak le az eseményekről, akik ezúttal nem tudtak személyesen ellátogatni. A nap elején még nyugodtabb mederben zajlottak az események, ám ahogy közeledtünk a helyosztókhoz, egyre nőtt a feszültség. A mérkőzések színvonala folyamatosan emelkedett, a Gamerlandben pedig a légkondicionáló ugyan tette a dolgát, a pályán és a nézőtéren ennek ellenére is egyre forróbb lett a hangulat.

Az elődöntőkben nem borult a papírforma

Az alapszakaszt hibátlan, 14 győzelemből 14 győzelemmel záró Lenovo Legion Honvéd már a Final Four első mérkőzésén is megmutatta, miért számított toronymagas favoritnak. Ellenfelük a Pizza Crew volt, amely az alapszakasz harmadik helyezettjének visszalépése után kapott lehetőséget az offline döntőben való szereplésre. A Honvéd nem bízta a véletlenre a továbbjutást, és magabiztos 2:0-s sikerrel biztosította helyét a döntőben. A második elődöntő hasonló forgatókönyvet hozott. A Budapest Senseis végig kontroll alatt tartotta a Magyarok Nyilai elleni párharcot, és szintén 2:0-s győzelemmel harcolta ki a fináléba jutást. Ekkor még úgy tűnt, hogy a nap további része is egyértelmű eredményeket hoz majd. A Pizza Crew azonban egészen másképp gondolta.



A bronzmérkőzésen kezdődött az igazi dráma

Az elődöntő után sokan már leírták a beugróként érkező csapatot, ők azonban bebizonyították, hogy helyük volt a Final Fourban. Az első mérkőzésen 59:54-re legyőzték a Magyarok Nyilait, ezzel megszerezték a vezetést a bronzpárharcban. A második találkozó már igazi thriller lett. A Magyarok Nyilai mindössze 0,4 másodperccel a vége előtt szerzett kosárral tudott 63:61-re nyerni, így kiharcolta a mindent eldöntő harmadik mérkőzést. A döntő összecsapáson sem szakadt el egymástól a két csapat. Végül a Magyarok Nyilai 57:52-es győzelemmel megszerezte a bronzérmet, de a Pizza Crew minden elismerést megérdemel. Beugróként, a hetedik helyről érkezve csupán néhány pont választotta el őket attól, hogy dobogón zárják a szezont.

A döntő, mely méltó lezárása volt az idénynek

A fináléban a Lenovo Legion Honvéd és a Budapest Senseis csapott össze. Bár a Honvéd az elmúlt három szezon során gyakorlatilag verhetetlennek bizonyult (korábban Meta Tensei néven is bajnoki címet szerzett), ezúttal minden korábbinál komolyabb ellenállásba ütközött. Az első mérkőzés végig kiélezett csatát hozott. Hatalmas blokkok, kulcspillanatban megszerzett labdák és bravúros védekezések váltották egymást, a Honvéd végül csak két ponttal, 80:78-ra tudta megnyerni a találkozót.

A második mérkőzés sem alakult könnyebben. A Budapest Senseis hosszú időn keresztül vezetni tudott, és három félidőn át komoly nyomás alatt tartotta a címvédőt. A hajrában azonban ismét kijött a Honvéd rutinja és higgadtsága, amely végül 74:66-os győzelmet és ezzel újabb bajnoki címet eredményezett. A Lenovo Legion Honvéd ezzel továbbra is veretlen maradt a HUNBASKET NBA2K történetében, ugyanakkor a Budapest Senseis minden eddiginél közelebb került ahhoz, hogy megtörje ezt a sorozatot. Három szezon alatt még egyetlen csapat sem késztette ekkora erőfeszítésre a bajnokot.



Irány a válogatott!

A bajnoki cím megszerzésével a Lenovo Legion Honvéd játékosai alkotják a magyar NBA2K-válogatottat, amely a 2027 januárjában rendezendő nemzetközi szereplésre készülhet. A csapat emellett elnyerte az 500.000 forintos támogatást is, amelyet teljes egészében a válogatott felkészülésére fordíthat.

A szezon véget ért, de az NBA2K-élet nem áll meg

A HUNBASKET NBA2K Bajnokság ugyan lezárult, de sokáig nem maradunk kosárlabda e-sport nélkül. Az NBA2K27 szeptemberi megjelenését követően egy különleges minibajnokság veszi kezdetét, ahol bárki lehetőséget kap arra, hogy kihívja a magyar válogatottat, méghozzá értékes nyereményekért. Most következik egy rövid nyári pihenő, de hamarosan érkezik az offline döntő hivatalos aftermovie-ja is, amely visszahozza majd az idei Final Four legemlékezetesebb pillanatait. Ha az idei döntőből lehet következtetni a jövőre, akkor egy biztos: a HUNBASKET NBA2K hazai mezőnye még csak most kezd igazán izgalmassá válni.