A spanyol élvonalban (ACB Liga) edződött, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező válogatott magasemberünkkel, Golomán Györggyel beszélgettünk. Terítékre került a Burgos utáni hullámvasút, a Lleida színeiben bemutatott bravúrgyőzelmek, az ötös poszt sajátosságai, a nemzeti csapat előtt álló sorsdöntő vb-selejtezők, valamint az amerikai egyetemi kosárlabdázást felforgató pénzözön és a saját podcast-projektje is.

Krízisből a maximum: Maradás az európai elitben

Kezdjük a közelmúlt meghatározó időszakával, hiszen a legutóbbi nyarad finoman szólva sem volt egyszerű. Nagyon későn derült ki, hogy az előző csapatod, a Burgos már nem számít rád. Bár ezt követően segítettél új klubodnak az élvonalba jutni, ennyi idő távlatából visszatekintve kijelenthetjük, hogy győztesen jöttél ki ebből a nehéz szituációból?

Úgy gondolom, ez nagyban függ attól, hogy pontosan milyen szempontból nézzük ezt az összetett kérdést. Mérlegelhetünk az anyagiak, a játékpercek vagy éppen a szakmai fejlődés oldaláról, ezt így egyértelműen eldönteni meglehetősen komplex feladat. De a lényeg a lényeg: annak mindenképpen nagyon örültem, hogy a történtek ellenére is az ACB Ligában tudtam folytatni a pályafutásomat. Ebből a nézőpontból tehát nem jelentett nagy visszalépést az, hogy a Burgos végül szerződést bontott velem. Szerintem jól jöttem ki a helyzetből, mert az ACB-ben tudtam maradni, ráadásul ki is harcoltam egy jobb, vagy legalábbis a korábbihoz hasonló szerepet abban a csapatban, ahol kikötöttem, vagyis a Lleidában. Ebből az úgymond nehéz és váratlan szituációból sikerült kihoznom a maximumot.

Bár a rájátszásba jutást végül nem sikerült elérnetek, az alapszakasz során így is több olyan hatalmas bravúrt mutattatok be, amire az egész spanyol kosárlabda-társadalom felkapta a fejét. Számodra mik voltak az idény legmeghatározóbb highlightjai, legnagyobb pillanatai?

Az mindenképpen a csúcsra kívánkozik, hogy az FC Barcelonát oda-vissza meg tudtuk verni a szezonban, otthon és idegenben is diadalmaskodtunk felettük. Főleg az idegenbeli győzelem rendkívül nem egyszerű feladat, és ha belegondolunk, hogy a Barca éppen most is döntőt játszik az ACB Ligában, akkor óriási dolog, hogy őket kétszer is két vállra tudtuk fektetni. Emellett a Real Madrid ellen volt egy nagyon komoly mérkőzésem; talán az egész szezonom legjobb meccsét játszottam a Real ellen idegenben, az is egy hatalmas highlight volt számomra. Szintén Tenerifén is volt egy nagyon jó meccsem, ami örökre egy kiváló emlék marad. Szóval volt egy pár ilyen momentum, top élmény és top meccs, amit ki tudnék emelni a mögöttünk hagyott évadból, de el kell ismerni, hogy egy eléggé hullámzó szezonon vagyunk túl. Voltak ezek a dolgok, amik magasan kiemelkedtek, viszont akadtak olyan mérkőzések is, amiket ennek a csapatnak úgymond meg kellett volna nyernie, vagy el kellett volna érnünk bizonyos eredményeket, de ezeknél esélyünk sem volt. Összességében érdekes volt, de szerencsére a fő célunkat elértük, bennmaradtunk az élvonalban, ez is egy komoly pozitívum és úgymond highlight. Alapvetően egy pozitív szezon volt ebből a szempontból.

Fejlődési ív és az ötös poszt otthonossága

Beszéljünk egy kicsit a jövődről, hiszen a szurkolókat és a szakmát is élénken foglalkoztatja, hogyan tovább. Tudsz már esetleg bármi biztosat a következő állomáshelyedről, vagy ez a kérdés még abszolút nyitott?

Up in the air, up in the air – vagyis teljesen a levegőben lóg még ez a dolog, jelenleg semmi biztosat nem tudok mondani.

Érthető, a piac már csak ilyen. Ha viszont a szakmai részét nézzük, a szerepkörödet tekintve egyértelműen előre tudtál lépni ebben a legutóbbi ACB-s idényedben a korábbi, gironai korszakodhoz képest. Miben látod a saját előrelépésedet, illetve mi volt a fejlődésed kulcsa az elmúlt időszakban?

Szerintem hasonló volt a szezonom összességében a gironaihoz, kísérteties hasonlóságok akadtak mind a kettőben. Amiben egyértelműen fejlődtem, az az, hogy amikor én annak idején Gironába kerültem, akkor fordult elő először a pályafutásom során, hogy tisztán ötös pozícióban játszottam. Azóta eltelt három év, és ma már egy kicsit komfortosabban vagyok ezen a poszton. Mindenképpen pozitív és egyértelmű előrelépés, hogy az ötös pozíciót mostanra teljesen a magaménak tudhatom. Nyilvánvalóan sokkal több már a tapasztalatom, jobban ismerem magát a ligát is, így ez mind-mind szorosan hozzátartozik ahhoz, hogy jobb játékos lettem. Szerintem ez idén ki is jött a pályán, és ahogy korábban említettem, ezért is volt egy pár olyan kiemelkedő meccsem, amilyen például Gironában még nem volt. Bár a puszta számok alapján hasonló szezont hoztam, mint Gironában, de szerintem ez a néhány kiemelkedő meccs és extra teljesítmény, amit nyújtani tudtam, pontosan emiatt a megszerzett rutin és komfortérzet miatt jött létre, ebből következett.



Generációváltás és a vb-álmok kapujában

Kanyarodjunk rá a nemzeti csapatra. A válogatottal eddig kifejezetten eredményesen teljesítettetek a világbajnoki selejtezősorozatban. Véleményed szerint mi kellett ahhoz, hogy ez a komoly generációváltáson átesett együttes – amelynek ráadásul szinte folyamatosan voltak és vannak markáns hiányzói – a várakozásoknál sokkal jobban és hamarabb összeálljon?

Szerintem az mindenképpen az előnyünkre vált, hogy a válogatott magja már nagyon régóta együtt van. Kiválóan ismeri egymást mindenki, így a csapaton belüli kémia, valamint az egymással való játék nálunk viszonylag természetesen, magától jön. Úgyhogy emiatt az, hogy most volt egy edzőváltás és egy generációváltás is, nem akasztotta meg a folyamatokat, hanem segített abban, hogy gördülékenyen menjen az egész átállás. Azért még ne kiabáljunk el semmit, mert a sportban bármi megtörténhet, de igen, jelenleg most úgy tűnik, hogy nyeregben vagyunk a továbbjutást illetően. Viszont ezt a sorozatot még szépen le is kell zárnunk ahhoz, hogy valóban ilyen jól és megnyugtatóan tudjunk magunkról beszélni.

Pontosan ez a lezárás következik most, hiszen jön a korábban egyszer már bravúrosan legyőzött finnek, illetve a belgák elleni visszavágó. A tét ráadásul kettős: nemcsak a továbbjutás a cél, hanem az is, hogy vigyünk-e magunkkal annyi győzelmet a következő körbe, hogy ott is reális eséllyel vehessük fel a kesztyűt a világbajnokságra való kijutásért. Mit gondolsz, mi lesz a legfőbb kulcs a kiegészült, megerősített keretekkel harcba szálló két rivális ellen?

Szerintem a legelső és legfontosabb dolog az, hogy mindenképpen egy lapon kell lennünk abban a tekintetben, hogy mind a két meccsen kizárólag a győzelem az elfogadható. Ahogy te is említetted, nem lehet csupán az a célunk, hogy valahogy megnyerjük az egyiket, éppen csak átcsússzunk, és meglegyen a továbbjutás a következő csoportba. Mindenkinek tisztán és félreérthetetlenül azzal a gondolattal kell pályára lépnie, hogy itt mind a két meccsen a győzelemre törünk. A következő körben ugyanis ezek a hozott győzelmek nagyon-nagyon sokat fognak érni ahhoz, hogy a végső, nagy célunk, a világbajnoki kijutás elérhető közelségbe kerüljön, és valóban el is tudjuk érni azt.

Szerintem ha minden egyes meccsre úgy megyünk ki, hogy ez a határozott cél lebeg a szemünk előtt, és magabiztosan játszunk, akkor meglesz az első, egyben legnagyobb lépés. Ehhez pedig nyilván utána hozzájön az a szakmai munka, hogy szépen kielemezzük az ellenfelet, és pontosan véghez visszük azt a game plant, azt a taktikai tervet, amit az edzők adnak nekünk. Ezek viszont már csak részletkérdések. Szerintem a fő feladat mentális: így július közepén ugyanis a játékosok nincsenek igazán hozzászokva ahhoz, hogy maximálisan motiváltak legyenek, és kőkemény tétmeccseket játsszanak. De ha ezen valahogy mentálisan tudunk dolgozni, illetve úgy megyünk ki a parkettre, hogy tényleg motiváltak vagyunk és győzelemre pályázunk, akkor az egy hatalmas lépés lesz előre.

Globális kosárlabda-tapasztalatok és az NBA-bajnok New York Knicks

Ha már a légióséletet említjük: a pályafutásod során több földrészen és számos, egymástól gyökeresen eltérő kultúrában szereztél már minőségi tapasztalatot. Ezen a téren mik a további személyes céljaid a külföldi karrieredre vonatkozóan?

Ma már az a kérdés, hogy pontosan hol fogok játszani, mármint földrajzi lokáció szempontjából, kevésbé forog a szemem előtt. Nekem Spanyolország és a spanyol kosárlabdakultúra kifejezetten jól fekszik, itt rendelkezem a legtöbb tapasztalattal is, úgyhogy el tudom képzelni magam ezen a szinten még egy pár évig. Nyilván ez azon múlik, hogy lesznek-e innen ajánlataim, és adódnak-e megfelelő lehetőségeim a jövőben. De alapvetően nem zárkózom el semmitől. Ahogy mondtam, nekem már van bőven tapasztalatom a világban és a különböző kosárlabdakultúrákban, úgyhogy engem egyáltalán nem ijeszt meg az, ha bárhonnan is kapok egy megkeresést. Nem zárkózom el semmitől, de megismétlem: Spanyolországban nagyon jól érzem magam, és ez az európai stílusú kosárlabda az, ami igazán fekszik nekem.



Engedj meg egy bónusz kérdést! Az NBA-ben hatalmas szenzációt szolgáltatva a New York Knicks lett a bajnok. Mivel te korábban viselted ennek a franchise-nak a mezét, hiszen játszottál a G-League együttesükben, milyen érzésekkel követted végig a döntőt és a menetelésüket? Milyen volt látni, hogy gyakorlatilag 53 év után New Yorknak újra bajnokcsapata van?

Az egészen biztos, hogy ez a siker rendkívül jót tett az NBA-nek. A New York Knicks mint márka ezzel most egy óriási boostot, hatalmas lökést kapott. Ez szerintem globálisan is jót tett a sportágnak és az NBA-nek, mert ha csak abba belegondolok, hogy olyan emberek beszélnek most az NBA-ről meg a kosárlabdáról, akik amúgy nem is ismerik vagy követik ezt a játékot, az már jelent valamit. Úgyhogy ennek a hatásnak nagyon örülök. Viszont, ha teljesen őszinte akarok lenni, én a döntőben valójában a Spursnek szurkoltam. Victor Wembanyamát nagyon-nagyon szeretem, és rendkívül kíváncsian várom már, hogy mit fog hozni a pályafutása a jövőben. Titkon bíztam benne, hogy most egy óriási, szenzációs egyéni teljesítménnyel még a bajnokságot is megnyeri. De ettől függetlenül nem tagadom azt sem, hogy örülök a Knicks sikerének, és szép dolog, hogy ezt csapatként be tudták húzni ilyen hosszú idő után.

Dollármilliók az egyetemen és a hazai kosárlabda népszerűsítése

Az amerikai vonalnál maradva: az NCAA-ben egy igencsak patinás és neves egyetemen, a UCLA-en pallérozódtál. Az azóta eltelt időben mennyire tudod figyelemmel kísérni az amerikai egyetemi bajnokságot, illetve mi a véleményed az ott végbement, mindent felforgató strukturális és anyagi változások kapcsán?

Őszinte leszek: az egyetemi éveim óta évről évre egyre kevésbé követem a bajnokságot. Általában a March Madnesst, azaz a márciusi őrületet szoktam úgy-ahogy figyelemmel kísérni, és ott is főleg a UCLA mérkőzéseire koncentrálok. Mindenesetre az elképesztő és rendkívül érdekes, ami most odaát zajlik. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy meddig lesz fenntartható ez a jelenlegi rendszer, mert tényleg óriási, radikális változást jelent az egész sportágra nézve. Az olyan játékosoknak, mint amilyen például én is voltam, akik annak idején a szabályok miatt egyetlen fillér fizetést sem kaphattak, ezt most nagyon fájdalmas látni. Hihetetlen, hogy milyen hatalmas pénzek repkednek most ott a fiatalok között.

Kérdéses, hogy ez hogyan fogja megváltoztatni az egész világ kosárlabdáját. Szerintem kifejezetten érdekes helyzetet teremt, hogy ha a játékosok már az egyetemen olyan összegeket keresnek, amelyekkel az európai klubok például esélytelenül, egyáltalán nem tudnak versenyképesek lenni. Komoly kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ez hogyan fogja megváltoztatni az amerikai kosarasok motivációját abban, hogy az egyetem elvégzése után egyáltalán belekóstoljanak-e az európai piacba. Ebben vannak kétségeim, de látványnak mindenesetre érdekes. Abban a szempontban persze fájdalmas, hogy én ebből kimaradtam, mert az én időmben még nem kaphattak pénzt a játékosok. Ugyanakkor viszont, hasonlóan ahhoz, amit a Knicks kapcsán beszéltünk, magának a kosárlabdasportnak lehet, hogy jót tud tenni, hogy Amerikában egy ilyen kaliberű és anyagi hátterű bajnokság jön létre.

Zárásként térjünk vissza egy kicsit Magyarországra, de maradjunk a médiánál. „Neked Elmondom” címmel egy sikeres podcastet is üzemeltetsz a barátoddal, Nagy Leventével, ami mostanra már jelentős múltra tekint vissza. Annak idején milyen elsődleges céllal indítottátok el ezt a műsort, és mit tanultatok meg saját magatokról, mint podcasterekről az évek során?

Igazából ezt a projektet úgy indítottuk el, hogy láttam egy tátongó rést a hazai kosárlabda-médiában, pontosabban a kosárlabdának, mint terméknek az itthoni eladásában, marketingjében. Úgy éreztem, hogy nekem azért van már egy kis nemzetközi tapasztalatom, tudásom és talán tehetségem is ehhez a játékhoz. Ezt a megszerzett tudást pedig valamilyen szinten, amíg aktív játékos vagyok, szerettem volna visszaadni az embereknek, meg úgymond az országnak. A lényeg a visszaadás. Úgy éreztem, hogy ez egy podcast keretein belül egész jól működhet.

Nyilvánvaló, hogy a kezdés nálunk sem volt teljesen gördülékeny, de azóta rengeteget fejlődtünk ebben a szerepkörben. Most ugyan egy ideje szünetel a műsor, de ez azért van, mert éppen egy sokkal nagyobb dolgon gondolkozunk és dolgozunk a háttérben. Ennek a részleteit ugyan még mi magunk sem látjuk át teljesen, hogy pontosan hogyan fog kiviteleződni, de mindenképpen egy kicsit komolyabb szintre tervezünk lépni vele. Alapvetően így áll most ez a projekt. A fő célunk változatlanul az, hogy a kosárlabdát, mint terméket kicsit boostoljuk, felpörgessük itthon, beszéljünk róla, és elérjük, hogy az embereknek ne csak egy monoton média-termékként jöjjön át ez a csodálatos sportág.



Fotók: Girgász Péter / MKOSZ