Férfi NB I. A csoport- 2024/2025
2024. szeptember 28. | 18:00
1. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
81 -73
(28-16, 12-17, 27-21, 14-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Söjtöry Tamás Ferenc, Szilágyi Bálint (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatomnak, úgy érzem, ez egy nagy diadal volt, amihez kellett a szív is! Kemény edzettünk az utóbbi időszakban, de nagyon káoszos heteken vagyunk túl: sok volt a betegség, és akkor még kéztörés miatt elveszítettük Anthony Durhamet. Ebben a helyzetben a többieknek még többet kellett beletenniük, ami sikerült is. A mérkőzés elejét jól kezdtük, kellően keményen voltunk, de hagytuk, hogy az Oroszlány elkapja a ritmust. Gratulálok az ellenfelünknek is, mert volt tartásuk, visszajöttek tizenhét pontos hátrányból is! Fontos volt, hogy mindig tudtunk újítani, és mindig mástól jöttek a pontok. A szurkolóink támogatását nagyon köszönjük, ez mindig rendkívül fontos számunkra!

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok a pécsi csapatnak! Nem volt túl magas színvonalú a mérkőzés, inkább fizikális volt. Sajnos a lepattanók terén fölénk nőttek a házigazdák, emellett sok büntetőt elhibáztunk. Amikor visszajöttünk, és lett volna lehetőségünk fordítani, akkor mindig mi kaptunk pontot. Szurkolóinknak nagyon köszönjük a biztatást!

Hazai játékos nyilatkozata
Scherer Bálint : Nagyon örülök annak, hogy győzelemmel tudtuk indítani a szezont! Kemény időszak van mögöttünk, nagyon sokat dolgoztunk, jól jött ez a siker, és jó volt látni, hogy be tudtak épülni az újoncaink. Az Oroszlány kemény ellenfél volt, de az elején szerencsére kiharcoltunk egy jelentősebb előnyt, amit meg is tudtunk tartani a végéig.

Vendég játékos nyilatkozata
Chico Carter : Egy nagyon fizikális csapattal találkoztunk. Sajnos nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amit megbeszéltünk, így a vége vereség lett. De ez még csak az első meccs volt, és hosszú a szezon.


Dobástérkép
NKA Universitas Pécs
MVM-OSE Lions
NKA Universitas Pécs
MVM-OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 11
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:10 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas Pécs
MVM-OSE Lions
50%
55%
2p ktáv.
NKA Universitas Pécs
MVM-OSE Lions
33%
0%
3p táv.
NKA Universitas Pécs
MVM-OSE Lions
24%
33%
1p bünt.
NKA Universitas Pécs
MVM-OSE Lions
80%
62%
NKA Universitas Pécs MVM-OSE Lions
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 10 13
Lepattanó 40 29
Gólpassz 12 11
Fault 22 24
VAL 104 85
Statisztika
NKA Universitas Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nikolic

Nemanja
X 23 5 9 56 1 5 20 1 5 20 7 19 37 8 10 80 2 1 3 0 2 2 7 2 0 0 19 34 0

Durmo

Ibrahim
X 18 4 9 44 0 2 0 2 6 33 6 17 35 4 6 67 4 3 7 1 2 3 4 4 0 0 19 31 0

Brbaklic

Aleksa
X 5 1 4 25 0 0 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 3 5 8 1 2 2 2 0 0 0 9 29 0

Meleg

Gergő Zoárd
X 3 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 5 0 3 4 75 1 2 3 2 2 4 3 2 0 0 5 24 0

Bacovic

Vasilije
X 16 5 9 56 1 1 100 0 0 0 6 10 60 4 4 100 6 5 11 0 1 4 5 0 0 1 27 21 0

Scherer

Bálint André
7 0 0 0 2 3 67 1 5 20 3 8 38 0 0 0 3 0 3 1 0 4 0 1 0 0 7 27 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
9 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 1 1 100 4 1 5 0 1 2 3 3 0 0 18 24 0

Kollár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0

Herger

Salamon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Mezőfi

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bor

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rátgéber

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 19 38 50 4 12 33 5 21 24 28 71 39 20 25 80 23 17 40 5 10 22 24 12 0 1 104 200
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Carter Jr.

Chico Mellichamp
X 14 2 5 40 0 0 0 2 4 50 4 9 44 4 5 80 1 1 2 2 1 3 3 5 0 0 19 40 0

Kenic

Stefan
X 11 2 9 22 0 0 0 1 1 100 3 10 30 4 6 67 7 0 7 1 1 0 3 1 1 0 14 36 0

Burton

Jamarius Steffond
X 24 10 12 83 0 1 0 1 1 100 11 14 79 1 5 20 6 0 6 1 2 4 4 3 0 0 29 34 0

Ruják

András Baldvin
X 2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 3 3 1 0 0 0 -1 23 0

Dickerson

Noah Lawrence
X 8 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 4 6 67 6 1 7 0 2 5 5 0 0 0 14 15 0

Illés

Máté Csongor
3 0 0 0 0 0 0 1 6 17 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 0 3 2 0 0 0 0 20 0

Takács

Zsolt
11 1 1 100 0 1 0 2 6 33 3 8 38 3 4 75 3 1 4 1 4 0 3 1 0 0 10 18 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -1 6 0

Werner

Viktor
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 1 5 0

Szabadfi

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0

Czermann

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Árva-File

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 18 33 55 0 3 0 7 21 33 25 57 44 16 26 62 24 5 29 5 13 24 21 11 1 0 85 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek