Férfi NB I. A csoport- 2024/2025
2024. szeptember 27. | 19:00
1. forduló
Ludovika Aréna
60 -91
(18-30, 19-18, 10-24, 13-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Makrai Márton, Dr. Popgyákunik Balázs (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Zlatko Jovanovic : Először is nagy gratuláció a Paksnak, teljesen megérdemelt győzelmet arattak! Részünkről ez egy nagyon rossz szezonkezdés volt. Ahogy arról az öltözőben is beszéltünk, mi egy olyan csapat vagyunk, amelynek az eredményessége nagyon nagyban függ a védekezésétől. És ki kell jelenteni, hogy ebben ezúttal borzasztóak voltunk. Ráadásul a Paks már a felkészülési időszakban is megmutatta, hogy nagyon támadólag lép fel, sok pontot szerez, így egész héten a védekezés fontosságáról beszéltünk, mégsem sikerült ezt a pályán megmutatni. Nem szoktam játékosokat kiemelni, de ezúttal Kopácsit tudom külön megemlíteni, aki a második negyedben jól szállt be, de a többiek, ideértve magamat is, csak a kritikát érdemlik meg. A lepattanózásban csúnyán alulmaradtunk, az elején sok büntetőt kihagytunk, és még sok másról is beszélhetnénk, de az eredmény tökéletesen megmutatja, hogy a Paks mennyire uralta ezt a mérkőzést. Rengeteg munka áll még előttünk, de most még fel kell állnunk ebből a nagy vereségből.

Vendég edző nyilatkozata
Kosztasz Flevarakisz : Remek győzelmet arattunk, a srácok nagyon jó munkát végeztek! Nagy tisztelettel érkeztünk a Honvédhoz, hiszen egyrészt tudtuk, hogy az előző szezont az ötödik helyen zárták, másrészt azt is tudtuk, hogy hazai pályán mindenkinek megnehezítették és most is meg fogják nehezíteni a dolgát ebben a szezonban is. Nagyon felkészülten és koncentráltan jöttünk ki a mérkőzésre, ami nagyon fontos egy szezonnyitón, főleg egy olyan csapatnál, amelynek új edzője és sok új játékosa van. Ez az energia és a jó csapatmunka volt a kulcs a győzelemhez. Most viszont csak arra tudok gondolni, hogy hogy van Dukes. Reméljük, nem súlyos a sérülése, különösen most, hogy csak négy légiós lehet a keretben. Reméljük, jól van, és tudunk a következő edzésekre és mérkőzésekre koncentrálni. Gratulálok mindkét csapatnak, a Honvéd is mindig küzd a végsőkig, de most mi voltunk a meggyőzőbbek. Köszönöm a szurkolóknak, akik elkísértek minket Paksról! A játékosok számára is nagyon fontos, hogy lássák és érezzék a támogatásukat.

Hazai játékos nyilatkozata
Kopácsi Ákos : Nem így terveztük az első mérkőzést, nem tudtuk azt teljesíteni, amit elterveztünk. A lepattanózásban nagyon megvertek minket, így nem igazán lehet senkivel sem meccsben maradni. Emellett sok faultot nem ütöttünk be, amit be kellett volna, nem voltunk elég agresszívek védekezésben, így pedig nem volt esélyünk.

Vendég játékos nyilatkozata
John Watson Chandler III : Ezen a mérkőzésen a védekezésbe és a támadásba is rengeteg energiát tettünk bele: jól zártunk hátul és jól dobtunk elöl. Az edzőnk azt kérte tőlünk, hogy játsszunk keményen, tegyük oda magunkat minden kétesélyes szituációban és a lepattanóknál. Ez megtörtént, a mérkőzés nagy részét kontroll alatt tartottuk, így sikerült nyerni.


Dobástérkép
Endo Plus Service-Honvéd
Atomerőmű SE
Endo Plus Service-Honvéd
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 35
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 9
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 01:01 38:01
CSAPAT %
2p köz.
Endo Plus Service-Honvéd
Atomerőmű SE
54%
59%
2p ktáv.
Endo Plus Service-Honvéd
Atomerőmű SE
13%
29%
3p táv.
Endo Plus Service-Honvéd
Atomerőmű SE
27%
45%
1p bünt.
Endo Plus Service-Honvéd
Atomerőmű SE
47%
73%
Endo Plus Service-Honvéd Atomerőmű SE
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 12 10
Lepattanó 26 42
Gólpassz 11 15
Fault 19 19
VAL 60 127
Statisztika
Endo Plus Service-Honvéd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hardrict Jr

Quentin Kirk
X 15 5 9 56 0 1 0 1 4 25 6 14 43 2 4 50 1 0 1 0 5 2 3 2 1 1 7 27 0

Grubor

Milos
X 11 1 1 100 1 4 25 2 6 33 4 11 36 1 2 50 5 0 5 0 3 4 1 1 0 0 7 27 0

Bajo

Darko
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 4 2 6 0 0 3 0 1 0 0 8 19 0

Balogh

Máté
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 4 0 4 0 0 4 1 0 0 0 7 18 0

Mucza

Tamás
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 2 0 1 1 2 0 2 1 1 0 0 0 1 17 0

Filipovic

Stefan
11 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 5 8 63 3 3 6 1 1 1 7 2 0 0 20 26 0

Gatling

Shane Justin Stoney
8 2 5 40 0 2 0 1 3 33 3 10 30 1 3 33 0 1 1 0 1 2 2 2 0 0 3 20 0

Hajdu

Péter Márton
3 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 18 0

Kopácsi

Ákos
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0 0 4 14 0

Reizinger

Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 1 1 0 0 2 11 0

Karda

Dominik Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 0

Major

Bulcsú
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 14 26 54 1 8 13 7 26 27 22 60 37 9 19 47 19 7 26 5 12 19 17 11 1 1 60 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lockett

Eric Javon
X 16 5 7 71 1 1 100 1 2 50 7 10 70 1 1 100 4 1 5 2 1 3 2 5 0 0 26 32 0

Benke

Szilárd
X 17 4 6 67 0 0 0 3 9 33 7 15 47 0 2 0 5 1 6 1 3 2 1 0 0 0 12 30 0

Chandler Iii.

John Watson
X 35 4 8 50 0 2 0 7 10 70 11 20 55 6 9 67 11 2 13 2 0 3 9 2 0 0 49 28 0

Dukes

Khalil Quinton
X 8 0 1 0 0 3 0 2 3 67 2 7 29 2 2 100 0 0 0 1 1 1 1 2 0 1 6 20 0

Lake

De'Quon
X 5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 4 2 6 1 1 2 1 0 0 0 11 20 0

Eilingsfeld

János
4 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 2 100 2 2 4 0 1 1 2 2 0 0 9 23 0

Révész

Ádám
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 2 1 0 5 18 0

Halmai

Dániel
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 2 1 3 0 1 1 1 1 0 0 5 15 0

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 5 0

Dorogi

Gergő
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 1 1 2 0 1 3 2 0 0 0 4 5 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Géringer

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 91 16 27 59 2 7 29 13 29 45 31 63 49 16 22 73 31 11 42 7 10 19 19 15 1 1 127 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek