Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. december 7. | 18:00
9. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
73 -76
(15-19, 24-19, 16-24, 18-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Tőzsér Dénes Kelemen, Pozsonyi László (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a Sopronnak, ma este jobbak voltak! Ahogy a mérkőzés előtt is mondtam, ez a meccs nem a legjobbkor jött nekünk. Ennek ellenére megpróbáltuk kihozni a legtöbbet. Minden erőfeszítésünk ellenére ez sajnos nem volt elég a győzelemhez. Egy nagyon jól szervezett csapat ellen egyszerűen túl sok hibát vétettünk. Támadásban, de különösen védekezésben, ami a kosárlabda alapja. Sok apró félreértés, amelyek során rosszul hajtottuk végre a feladatainkat. Nem úgy, ahogy a mi játékunkban az működik, nem a mi rendszerünkben. Nehéz három hét áll mögöttünk és ennek ez az eredménye.

Vendég edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Jó újra itt lenni! Két éve az első meccsem itt volt és az elmúlt szezon utolsó mérkőzését is itt játszottam. Most újra itt vagyok Szolnokon, ahol nagyszerű kosárlabdát játszanak egy remek városban. Ami a meccset illeti, azt gondolom, fair eredmény született. A vezetést csak az első félidő végén vesztettük el, megérdemelten nyertük a ma esti találkozót. Megpróbáltunk változtatni néhány dolgon az elmúlt időszakhoz képest. Új elgondolást, világnézetet próbáltam meg hozni, a csapat próbál erre reagálni és csapatként játszani. Az első meccsemet Szolnokon játszani nem a legkönnyebb visszatérés. Minden nap haladunk egy kicsit, jobban és jobban megismerjük egymást. Azért jöttünk, hogy jól játszunk és minden mérkőzésen azért lépünk pályára, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat és nyerjünk. 21 gólpasszt adtunk, csapatként játszottunk. Több lepattanót is szedtünk, mint a Szolnok. Nem könnyű a liga top csapataival játszani, szóval gratulálok a fiúknak a győzelemhez. Azon kell dolgoznunk, hogy térhetünk vissza a győzelmek útjára. Van pótolni valónk. A szurkolóknak azt üzenjük, bízunk benne, találkozunk szombaton. Harcolni, s reméljük, nyerni fogunk a Körmend ellen! A közelgő karácsonyra a legjobbakat kívánjuk!

Hazai játékos nyilatkozata
Kovács Péter : Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten nyertek ma este! Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, jó keretük van és a tabellán nem azon a helyen állnak, ami reális. Ráadásul edzőváltás után vannak, ami egy kicsit mindig felpezsdíti a csapatot. Mi nem azzal a hozzáállással mentünk ki a pályára, ami ránk jellemző. Energia nélkül játszottunk, sok hibával a védekezésünkben. Ezeket a hibákat a Sopron ki is használta, könnyű kosarakat kaptunk. Támadásban kapkodtunk, nem úgy ment a labda, ahogy kell. Nem játszottunk olyan csapatként, ahogy mi tudunk és ez sajnos egy ritmustalan játékhoz vezetett. Így nem tudtunk felülkerekedni ellenfelünkön.

Vendég játékos nyilatkozata
Montgomery E. J. : Igazi csapatként nyertünk ma este. Harcoltunk, próbáltunk olyan jól, olyan keményen játszani, ahogy csak tudunk. Szurkolóinkkal szombaton találkozunk a hazai pályán, köszönjük a szurkolást!


Dobástérkép
Szolnoki Olajbányász
Sopron KC
Szolnoki Olajbányász
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 8
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 02:20 34:47
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbányász
Sopron KC
54%
58%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbányász
Sopron KC
29%
29%
3p táv.
Szolnoki Olajbányász
Sopron KC
27%
38%
1p bünt.
Szolnoki Olajbányász
Sopron KC
91%
79%
Szolnoki Olajbányász Sopron KC
Szerzett labda 6 8
Eladott labda 13 13
Lepattanó 26 30
Gólpassz 15 21
Fault 21 20
VAL 93 111
Statisztika
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Subotic

Bojan
X 20 3 7 43 0 2 0 1 5 20 4 14 29 11 12 92 7 0 7 2 1 3 9 1 1 1 28 31 -7

Pongó

Máté
X 9 0 0 0 0 1 0 3 5 60 3 6 50 0 0 0 2 0 2 1 0 3 0 6 0 0 15 30 -2

Cakarun

Marjan
X 15 6 12 50 1 2 50 0 1 0 7 15 47 1 1 100 4 5 9 0 3 2 1 4 1 1 19 28 0

Kovács

Péter
X 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 3 1 1 1 1 1 0 0 7 18 -10

Pallai

Tamás
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 9 -2

Badzim

Roko
16 2 2 100 1 2 50 2 6 33 5 10 50 4 5 80 1 0 1 2 2 2 4 3 0 0 18 28 0

Cummings

Markeith
4 1 4 25 0 0 0 0 2 0 1 6 17 2 2 100 2 0 2 0 2 4 4 0 0 0 3 21 -1

Zsíros

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 0 0 0 -2 15 2

Gilszki

Erik
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 8 4

Rudner

Gábor
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 4 1 0 0 0 4 8 4

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 -3

Csornai

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 15 28 54 2 7 29 6 22 27 23 57 40 21 23 91 19 7 26 6 13 21 20 15 2 2 93 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ford

Quincy G.
X 11 3 5 60 1 1 100 0 1 0 4 7 57 3 4 75 8 1 9 3 1 2 6 3 0 0 27 33 9

McGill

Rickey Isiah Justin
X 11 3 6 50 0 1 0 1 1 100 4 8 50 2 3 67 3 0 3 2 3 1 3 5 1 0 17 30 0

Montgomery

Efrem Reynard
X 24 11 14 79 0 0 0 0 0 0 11 14 79 2 3 67 5 4 9 0 2 2 6 2 1 0 36 29 0

Myers

Teyvon Taffarie
X 11 4 8 50 0 2 0 0 3 0 4 13 31 3 3 100 2 1 3 1 0 3 2 6 0 1 14 27 7

Sitku

Márton
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 1 0 0 1 10 -3

Diggs

Quincy Johann
12 1 4 25 0 0 0 3 4 75 4 8 50 1 1 100 1 2 3 2 1 2 3 1 0 1 16 24 -11

Takács

Norbert
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 18 10

Fazekas

Csaba
2 0 0 0 1 2 50 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 0 10 -1

Werner

Viktor
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 0 0 2 10 1

Halász

Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 3 2 0 1 0 0 -2 9 3

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 23 40 58 2 7 29 5 13 38 30 60 50 11 14 79 22 8 30 8 13 20 20 21 2 2 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek