Mai Eb-ellenfelünk: Törökország
16
Jun
2023
Mai Eb-ellenfelünk: Törökország
2023. június 16.  |  09:35
Csütörtökön elrajtolt a 2023-as Európa-bajnokság. A magyar válogatott Szlovákiával, Törökországgal és Szerbiával került egy csoportba. A wbasket cikksorozatában mutatja be a riválisainkat. A második részben a török válogatottal ismerkedhetünk meg.
 
 
A török gárda olyan szempontból sötét ló, hogy a csapatukat ebben a felállásban nem láttuk a felkészülési időszakban. A honosított centerük, Teaira McCowan ugyanis az utolsó hétvégén csatlakozott a kerethez a WNBA-ből. Az eredményességüket viszont alapjaiban véve határozhatja meg, hogy a kiváló adottságokkal rendelkező, extra képességű center mennyit tud hozzátenni. McCowan egyértelműen az a kaliber, aki képes az aktuális csapatát “jobbá tenni” és társait is húzni felfelé. Nyilván nem terhelhető a végtelenségig, mert ha az lenne, akkor most a Galatasaray-t köszöntenénk az Európa Kupa címvédőjeként. Az áprilisi döntőben a Lyon ellen azért megmutatkoztak McCowan korlátai, de abban a sorozatban így is 20.2 pont, 14.4 lepattanó és 1.9 gólpassz lett az átlaga. A FIBA európai kupasorozatait nézve az elmúlt évad egyik legmeghatározóbb egyéni produkciója volt, amit pályára tett.
 
Ha már FIBA sorozatok. A török bajnokság az első szezonját teljesítette a szigorú légiós szabályok mellett. Összesen három nem török státuszú játékost lehetett beírni a bajnoki meccsekre. A mostani válogatotton ennek nagy hatása még nem érződik, évek kellenek, hogy érdemi változást hozzon az új rendszer. Ugyanakkor az is jól látható, hogy a nagycsapatok gond nélkül átvészelték a változásokat. Az Euroligában török döntőt rendeztek. A Fenerbahce a Mersint győzte le, az Európa Kupában pedig a Galatasaray a fináléig menetelt. A válogatottba a Fenerbahce (Olcay Cakir Turgut, Alperi Onar), a Mersin (Goksen Fitik, Esra Ural Topuz) és a Galatasaray (Teaira McCowan, Meltem Yildizhan) is két-két játékost ad. Az új rendszer nem is a topcsapatok szempontjából nézve hozhat változást, hanem a középmezőnyben. Ha ott lesz egy fordulat Törökországban, és a még érdemi szakmai munkát végző 5-8. helyezett csapatok nem 6-7 légióssal töltik fel a keretüket, hanem helyi játékosokkal, az valóban bővítheti a hazaiak mozgásterét.
 
A topcsapatok esetében a kulcs, hogy a sztárokkal végzett edzésmunkából ki mennyit tud kamatoztatni. Az új rendszer ebben motiválttá teszi a játékosokat, hiszen a bajnokságban a három beírt légiós mellett valamennyit hozzá kell tenniük. Például a Fenerbahcénél Olcay Cakir Turgut a török döntőben 10 pont feletti átlagot hozott a három meccsen. Érdekes szituáció, amiben a törökök vannak. Akiket érdekel a női kosárlabda, órákig lehet boncolgatni ezt a rendszert. Ősztől Kiss Virág és Studer Ági személyében majd két játékosunk is belekóstol ebbe. Az Európa-bajnoki keretükbe az előbb említett topcsapatok mellett két játékost ad a Nesibe Aydin, egyet-egyet a Besiktas és a Botas. Érkezik egy amerikai tanulmányaiból visszajátszó feltörekvő fiatal és Tilbe Senyürek személyében a lengyel Gorzow légiósa teszi teljessé a gárdát.
 
 
A selejtező-csoportjukat 5 győzelemmel és 1 vereséggel megnyerték, ebből két alkalommal Szlovéniát verték - igaz, a kontinenstorna házigazdája biztos résztvevőként “versenyen kívül” indult. Lengyelországot egy alkalommal múlták felül, míg Albánia nem okozott nekik gondot. Két meccsen Kiah Stokes, négy találkozón pedig McCowan volt a honosítottjuk, aki ezeken a mérkőzéseken 23 pontos és 12 lepattanós átlaggal segítette a csapatot. Érdekesség, hogy a honosítottak mögött a legjobb török Senyürek lett, aki 16.5 pontot, 5.5 lepattanót és 4.3 gólpasszt átlagolt, és a felkészülési mérkőzéseken is a csapat vezérének bizonyult - a belgák ellen például 18 pontos és 10 lepattanós dupla-duplát ért el a Gorzow 192 cm magas játékosa. Csapatszinten a legtöbb lepattanót, a harmadik legtöbb gólpasszt és a hatodik legtöbb pontot átlagolta a török válogatott az Eb-selejtezőben, ezt azonban nem szabad túlgondolni. Mi is voltunk korábban Albániával egy csoportban, pontosan tudjuk, hogy mennyire torzítanak azok a meccsek.
 
A felkészülési alatt a törökök négy győzelmet és három vereséget szenvedtek. Legyőzték Lettországot (75-51), Németországot (95-63), Lengyelországot (92-64) és Új-Zélandot (89-64), de a legnagyobb erőfelmérőkön csúnyán alulmaradtak. A spanyoloktól 76-37-re kaptak ki, a belgáktól pedig 84-66-ra. A 2021-es Európa-bajnokságon nyert mérkőzés nélkül a 14. helyen zártak, de csalóka ez az eredmény. Szlovéniától ugyan 72-47-re kikaptak, de utána a Jonquel Jones nevével fémjelzett bosnyákok ellen három negyeden át vezettek, és csak a záró szakaszban fogytak el, a belgákkal szemben pedig egy drámai meccsen 63-61-re maradtak alul, és így estek ki. Éppen ezért nagyon nehéz ténylegesen felmérni, hogy mit tartogathat a velük vívott csoportmeccsünk. 2021-ben Quanitra Hollingsworth volt a honosítottjuk - hozzá képest McCowan egyértelmű szintlépés, a többiek teljesítménye az igazi kérdés.
 
A selejtezőben a szlovénok novemberi 80-74-es legyőzése során a korábban méltatott két magas játékos McCowan és Senyürek mellé Alperi Onar lépett fel vezérré. Februárban, amikor a lengyelektől kikaptak 76-72-re (ez a törököknek tét nélküli meccs volt, Lengyelország az életéért küzdött), akkor pedig Sevgi Uzon és Meltem Yildizham tudott még érdemben hozzátenni. Mindössze négy selejtezőt vállalhatott Cakir Turgut. A Fener játékosának az Európa-bajnokságon vezérszerep juthat, ahogy csapattársának Onarnak is. Joggal várja azt a stáb, hogy a Mersin két játékosa szintén megmutassa tudását. Goksen Fitik a bajnokságban 30 meccsen 21 perc 10 másodperc alatt 7,9 pont, 3,5 lepattanót 2,17 gólpassz átlagolt. Mellette Esra Ural Topuznak is voltak kifejezetten értékes meccsei Mersinben.
 
 
A 2021-es török csapathoz képest ez egy megfiatalított gárda. Nincs ott az együttesben sérülés miatt a csapatkapitány Bahar Caglar, de Tugce Canitez vagy éppen Pelin Bilgic sem tagja a versenyző 12-es keretnek. Ez az első világversenye a törököknek, ahol négy darab 2000 után született játékossal állnak fel. Erre nagyon büszkék, és bíznak benne, hogy kialakulhat egy olyan mag, amely továbbra is része lehet az Európa-bajnokság mezőnyének. Ez a 10. részvételük a kontinenstornán. A 2010-es évek nagy sikerei, amikor kétszer olimpiai negyeddöntőt játszottak, elődöntőt vívtak a hazai rendezésű világbajnokságon, és két Európa-bajnokságon is dobogóra állhattak, nagyon távolinak tűnnek. Ugyanakkor egy stabilan Eb-résztvevő gárda felépítése teljesen reális cél. Mindössze háromszor találkoztunk a törökökkel, legutóbb a 2019-es Európa-bajnokság csoportkörében. Ott a szempontunkból egy tét nélküli találkozón egypontos vereséget szenvedtünk.
 
Mint ismert, tegnap mi 89-67-re vertük Szlovákiát, míg Törökország 71-63-ra kikapott Szerbiától - ráadásul Senyürek összesen 1 percig volt pályán, súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, nagy valószínűségge nem is játszik a mai napon. Hogy a tegnapi események milyen hatással lehetnek a mai meccsre? 12 óra 15 perctől kiderül - a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!
 
 
 
 
Forrás - wbasket.hu
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek