Tippmix Női NB I A csoport: A 7. forduló válogatottja
02
Nov
2021
Tippmix Női NB I A csoport: A 7. forduló válogatottja
2021. november 2.  |  18:00

Szombaton és vasárnap játszották a női élvonal hetedik fordulóját, lássuk a legjobb egyéni teljesítményeket!

 

Irányító

Horváth Bernadett – Ludovika-FCSM Csata (1)

Az idényt remek formában kezdő BEAC vendége volt a Csata, a fővárosi rangadó azonban a vártnál simábban alakult – a nagyszünetig 20 pontos előnyt épített ki Tursics Krisztián alakulata, amelyet még öt egységgel megtoldott a második félidőben, így végül 86-61-re győzött. A „nagyválogatott” mellett a forduló legjobbjai közé is bekerült a kék-fehérek játékmestere, aki 22 ponttal (4/5 dupla, 4/9 tripla, 2/2 büntető) terhelte meg az ellenfél kosarát, emellett 6 gólpasszával a társak kiszolgálásában is jeleskedett. Volt még két lepattanója, három kiharcolt faultja és egy eladott labdája, mindez 30 perc alatt 26-os VAL értéket jelentett számára.

 

Dobóhátvéd

Shey Peddy – Sopron Basket (1)

Győztes meccsen, ráadásul remek teljesítménnyel debütált a soproniak legfrissebb szerzeménye a magyar bajnokságban. A papírformának megfelelően 92-56-ra győzött a címvédő a Cegléd ellen, újdonsült hátvédjük pedig 18 ponttal (4/4 dupla, 3/5 tripla, 1/2 büntető), 4 gólpasszal, 4 szerzett labdával, 2 lepattanóval, valamint 2 kiharcolt faulttal segítette övéit - 28 játékperce alatt 26 VAL-t szállított.

 

Kiscsatár

Török Ágnes – UNI Győr MÉLY-ÚT (2)

A TFSE vendége volt a győri alakulat, mindkét gárdára ráfért a győzelem - tíz ponttal végül a Rába-partiak bizonyultak jobbnak. A zöld-fehérek balkezes bedobója idei legjobbját nyújtotta a fontos derbin, 23 pontjának nagy részét távolról szerezte (2/5 dupla, 5/6 tripla, 4/5 büntető), így már 58%-kal (!) triplázik az idény során. Öt lepattanó, három gólpassz, egy blokk, három kiharcolt szabálytalanság, valamint három eladott labda teszi teljessé „lőlapját”, 32 perc alatt 27-es teljesítményindexszel zárt – ugyanannyival, mint a ceglédi Lauren Manis (22 pont, 9 lepattanó), ám Török győztes csapat tagjaként hozta számait.

 

 

Erőcsatár

Nikolina Milic – Atomerőmű KSC Szekszárd (2)

A forduló rangadóját Szekszárdon vívták, a veretlenek csatájában a PEAC-ot fogadták a tolnaiak – és erős harmadik negyedükkel be is húzták a két bajnoki pontot. Nem először lépett elő kulcsemberré a bosnyák-szerb Milic, hasábjainkon is megfordult már korábban – ezúttal 23 pontot tett a közösbe (11/15 dupla, 0/1 tripla, 1/1 büntető) öt lepattanó, egy szerzett és egy eladott labda, egy blokk és három kiharcolt fault társaságában. 25 perc is elegendő volt neki 27 VAL-hoz, remeklésével a Szekszárd továbbra is makulátlan mérleggel áll a bajnokságban.   

 

 

Center

Beatrice Mompremier – UNI Győr MÉLY-ÚT (2)

Legutóbbi, 45 VAL-os performansza után ismét kitett magáért a győriek centere, egy viszonylag kevés pontot hozó derbin is remek számsort hozott össze. Erős dupla-duplával zárt, 23 pontja (7/11 mezőny, 9/16 büntető) mellé 13 lepattanót szedett le – nem bírtak vele a TFSE védői, ezt 12 kiharcolt szabálytalansága is jól mutatja. Volt még három szerzett és négy eladott labdája, három blokkja és két gólpassza, így összesen 41 VAL-t szorgoskodott össze 33 játékperc alatt. Ez újfent lényegesen magasabb szám, mint vetélytársaié, így egymás után másodszor is ő lett a forduló MVP-je.     

Vármegyei szövetségek