Felőrölte a Szegedet hazai pályán az Olaj

Igencsak nehéz helyzetből várta a szerdán Belgiumban vendégeskedő Szolnoki Olajbányász a Szedeák elleni találkozót, se Molnár, se Rudner, se Madsen nem volt bevethető, a túloldalon debütálásra készült a sérüléséből felépülő Andrew Henderson - írja a BB1.hu. Kerpel-Fronius ziccere indította az események sorát, Goodwin egyszer talált be a büntetővonalról, Nagy válaszolt triplával, Turner egy jó szabaddobása után 1-6 állt az eredményjelzőn. Krnjajski szerezte az első szolnoki mezőnykosarat, Drenovac középtávolit dobott, Cseh hármassal terhelte excsapata gyűrűjét. Kerpel-Fronius szépen ért gyűrűig, Krnjajski két embert dobott át, Turner dolgozott jól belülről, Goodwin újra büntetőzhetett. 17-18-nál egy egységre olvadt a Szeged előnye, Pallai révén a vezetést is átvette az Olaj, Drenovac újra középtávolról válaszolt, Cseh ismét távolról talált be, Glisics egyenlített egypontosakkal, de az előny Brantley dudaszós kosarával maradt a hazaiaknál. 24-22

Brantley ott folytatta, ahol abbahagyta, Szentkuti talált be a támadóidő végén, Henderson első szegedi kosara vendég egyenlítést jelentett, Krnjajski közelijére Glisics válaszolt hármassal, majd ismét Krnjajski következett a büntetővonalról. Henderson nehéz ziccere szolnoki időkérést idézett elő, Cseh egy büntetőt dobott be, Goodwin zsákolása után Mandics kért időt. Krnjajski és Szentkuti feleltek egymásnak szép ziccerekkel, Cseh mehetett újból a vonalra, ugyanígy tett Kerpel-Fronius is, majd ismét Cseh következett. Megtörve a sormintát Nagy és Brantley is mezőnykosarakat szerzett, Pallai előkészítését Barnes helyezte a gyűrűbe (42-37). Drenovac büntetőkkel folytatódott a meccs, Huszár talált be a hazai szurkolók nagy örömére, Glisics dobott közelit majd büntetőt, Brantley jelentkezett egy középtávolival. Drenovac volt harcos, Brantley újabb középtávolija ezúttal célt tévesztett, kétpontos hazai előnnyel zárult az első 20 perc. 46-44

Henderson vezérletével gyorsan átvette a vezetést a harmadik negyed elején a Szeged, Krnjajski és Cseh kosaraival vette azt vissza az Olajbányász, Antalics talált be szép kiszolgálás után. Folytatódtak Henderson nagy pillanatai, igencsak motiváltan játszott a szegedi színekben debütáló amerikai hátvéd, de Barnes pontjaival tartotta a lépést a Szolnok (54-54). Henderson büntetői után Pallai vert be egy hármast, Goodwin rántott, Drenovac büntetőzött hibátlanul, majd a színészkedésért megítélt technikaiért járó büntetőt is bedobta. Nagy második durva hibája után a kiállítás sorsára jutott, ennek ellenére Kerpel-Fronius szerzett labdája és ziccere után 63-nál utolérte ellenfelét a Szeged, Goodwin azonban gondoskodott róla, hogy sokáig ne legyen döntetlen, sőt Pallai triplájával ötpontosra hízott az Olaj előnye az utolsó 10 percet megelőzően. 68-63

Barnes küzdött nagyot a palánk alatt, jutalma két pont volt, szegedi időkérés után Halasy talált be, Cseh tette vissza egy blokk után a labdát, majd újra Halasy következett. Krnjajski triplájára 5 Henderson pont érkezett, újból a válogatott irányítója volt eredményes, Goodwin és Krnjajski is hibátlan volt a vonalról, Cseh zsákolásával pedg az addigi legnagyobb különbség alakult ki a csapatok között (83-73). Turner és Brantley is 2/1 büntetőt értékesített, Cseh viszont már mindkétszer betalált, nem volt már elég erő a nagyot küzdő Szegedben, egészen a meccs végéig nyílt volt a találkozó, de végül komoly hiányzókkal is otthon tartotta a győzelmet az Olajbányász. 88-79

 

NHSZ-Szolnoki Olajbányász - Délút-SZTE-Szedeák 88-79 (24-22, 22-22, 22-19, 20-16)

Alapszakasz, 8. forduló
Szolnok, Szolnok Városi Sportcsarnok
Goda László, Györfy Rúben, Pozsonyi László (Hartyáni Zsolt)

Szolnok: Krnjajski 18/3, Brantley 11, Cseh 22/6, Barnes 10/3, Goodwin 15. Csere: Pallai 10/6, Huszár 2, Dávid -.

Szeged: Kerpel-Fronius 8, Nagy 5/3, Drenovac 17, Turner 6, Glisics 10. Csere: Halasy 7/3, Szentkuti 5, Henderson 19/6, Antalics 2.

 

Tükörsimán verte az ASE a Kecskemétet

Veretlen és nyeretlen csapat találkozott a 8. fordulóban Pakson, hazai oldalon Eilingsfeld hiányzott, a KTE-nél a nemrég családi okokra hivatkozó Jovicsics távozása nyomán csak 3 légiós állt Ivkocics mester rendelkezésére. Villámrajtot vett a hazai alakulat, 2 perc után 8-0 állt az eredményjelzőn, jött is Ivkovics első időkérése. Krivacevic 2+1-ével folytatódott a mérkőzés, Djurisics tette fel a táblára a Kecskemétet, Young zsákolt két kézzel, Djurisics büntetői után Benke vágott be két trojkát, majd szolgálta ki Chandlert, újabb vendég időkérés következett (21-4). Young támadólepattanó után falttal együtt volt eredményes, 21 pontosra hízott az ASE előnye, amelyből valamelyest tudott faragni a KTE, az így is egyoldalúra sikeredett első negyedet Géringer zsákolása zárta le. 33-18

Daniels triplájával folytatódott a találkozó, Benke középtávolija újra 20 pontos különbséget jelentett, nagyon kellett a vendégeknek Zivojinovics távolija. Nem tudott közelebb férkőzni a Kecskemét, a remek támadójátékkal előrukkoló Atomerőmű fokozatosan növelni tudta vezetését, helyenként rendkívül látványos jelenetekkel megörvendeztetve a paksi publikumot. Daniels stílusosan, egy falttal együtti triplával növelte 30-ra a differenciát, tuldajonképpen formalitássá vált a találkozó második fele. 69-37

Doss és Djurisics próbálta tartani a lelket a vendég együttesben, de érdemi változás nem történt a játék képében, az Atom továbrra is pörgött, a nagy előny birtokában sem vettek vissza a tempóból Skelin tanítványai. Géringer zsákolásával a 40-et is átlépte a különbség, ekkor már a cserejátékosok voltak főszerepben a Paksnál, de így is 4 ponttal megnyerték ezt a negyedet, 90 feletti termésnél jártak a harmadik etap végén. 91-55

Nem volt teljesen felhőtlen a negyedik negyed a paksiak számára, a pályafutása során már sérülésekkel bajlódó Merklt le kellett segíteni a pályáról, ezt leszámítva az utolsó 10 percben is minden az Atomerőmű szájíze szerint alakult, Merklt leszámítva mindenki betalált, komoly erődemonstrációval menetel tovább Skelin csapata, a Jantner személyében a meccs végén újoncot avató KTE pedig egyre mélyebb gödörben. 112-66

 

Atomerőmű SE - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 112-66 (33-18, 36-19, 22-18, 21-11)

Alapszakasz, 8. forduló
Paks, ASE Sportcsarnok
Benczur Tamás, Dr. Popgyákunik Balázs, Dr. Németh Patrik (Herczeg Ágoston)

Paks: Chandler 9/3, Joseph 8/3, Benke 22/9, Révész 6/3, Young 13. Csere: Daniels 17/9, Krivacevic 11, Nagy 3, Halmai 13/9, Géringer 10, Merkl -.

Kecskemét: Witmann 2, Doss 21, Zivojinovics 5/3, Asztalos 2, Djurisics 19/3. Csere: Kertli -, Csátaljay 8/6, Jantner, Ivkovic 5/3, Ladovszky 2, Karahodzsics 2, Szemerédi -.

 

Kőkemény meccsen az Oroszlányt is legyűrte a Fót

Jeles nap a mai a fóti kosárlabdasport történelmében, hiszen először közvetített mérkőzést az M4 Sport a városból: két egyaránt 3-4-es mérleggel álló együttes találkozott, az OSE Lions látogatott a PHOENIX Sportcsarnokba. Korábban még sosem találkoztak a felek, a piros-feketék 2019 óta szerepelnek ismét az élvonalban, a fótiak ekkor még a Zöld csoport mezőnyéhez tartoztak, 2022-ben jutottak fel a Pirosba, négy szezonra volt szükségük az újabb szintlépéshez.

Nagy iramban , de pontatlanul kezdtek a csapatok, főleg a fótiak, akik az első öt percben egyetlen Mitchell-triplát tudtak felmutatni, jó ritmusú dobásokat is elhibáztak. A piros mezesek sem remekeltek támadásban, de Dusan Sztojicsics jól dolgozott a hazai palánk alatt, Harrison triplája után időt kellett kérnie Surmann Gábornak a 6. percben (3-9). Kinney tette fel Mitchell labdáját, Kupai dobhatott kettőt, miután begűjtött egy támadólepattanót, Mitchell játszotta meg szépen Ellis-t, továbbra is sok volt a hiba itt is, ott is (7-11). Reece zárt le kintről egy hosszabb gólcsendet, Ellis szemfüles kosarát is visszadobta (9-12). Dancsecs hatalmas palánkos hármast hintett, a vendégek amerikai erőcsatára könnyedén jutott el a gyűrűig, Csendes távolija kiszédült (12-18).

Sztojicsics tett vissza egy lecsorgót, Coulibaly dudaszós kettesével és Kazay nagy játékból dobott távoli bombájával kapaszkodtak a Tigrisek (17-20). Reece nem rontott büntetőt, Kinney két ziccert is feltett első szándékból, ezzel már csak egy pont volt a különbség, jött is az időkérés Forraytól (21-22). Johnson vert be egy tempót fontos pillanatban, Mitchell egyenlített a periméterről, az oroszlányi hátvéd szépen fejezett be egy lerohanást (24-26). Kinney magas ívű, ablakos dupláját követően Harrison nem talált be a vonaltól, Sztojicsics egyszer igen, a fóti kezek is megremegtek, a szerb center viszont csont nélkül süllyesztett el hárompontost a 16. percben (26-30). Juhos és Johnson váltott kosarat, Coulibaly kétszer is kihagyta a közelit, Kinney viszont egy védőlepattanóval megiramodva gyorsan eredményes volt (30-32). Joseph Reece-t nem lehetett megzavarni, viszont Juhos le tudott fordulni róla kifelé, Harrison válasza után egy hármasba is beleállt a fóti kapitány, aki hátul is aktív volt. Shereef Mitchell váltotta három pontra Dancsecs extra passzát, ezzel 3-0 után álltak ismét nyerésre a házigazdák, de Johnson még a dudaszó előtt egalizált, aztán össze is szólalkozott a két vezér – parázs, szórakoztató második félidőre volt kilátás (38-38).

Bogdán húzott vissza egy támadólepattanót Sztojicsicshoz, Juhos passzát Ellis tette fel, Harrison egyéni akcióját a fóti center újabb asszisztja követte, Mitchellt vette észre a sarokban (43-42). Sztojicsics magabiztos volt alsó poszton, aztán blokkolt is, Bogdán büntetői kimaradtak, Mitchell szerencsés kosarával a Fót mozdult el a holtpontról (45-44). Harrison nem bonyolította túl a következő akciót, és neki lett igaza, Johnson indításából pedig triplája is behullott, a negyed derkán Surmann hívta magához együttesét (45-49). Sztojicsics betakarta Kinney-t, Kupai egy pontot szerzett, gyönyörű floaterrel javított a rutinos játékmester, Coulibaly pedig megtépte a gyűrűt (49-50). Kazy indításból vert be hármast, ezzel már csapata állt jobban, igaz, nem sokáig, Reece maradt higgadt (52-52). Harrison végigért, Coulibaly szabaddobásai is célba értek, Harrison pöccintette be a lecsorgót, Mitchellt szabálytalanul sem lehetett megállítani, a plusz eggyel a fehér mezesek várhatták minimális előnyből a negyedik etapot (57-56).

Dancsecs András hatalmas hármassal ugrasztotta talpra a hazai drukkereket, több sanszuk is volt tovább növelni az előnyt a Tigriseknek, de ezekkel nem éltek, Bogdán és Johnson pedig büntetett (60-60). Mitchell szólója végén két szabaddobást értékesített, Coulibaly támadólepattanójából Dancsecs vert be újabb trojkát, bő hat perccel az órán időt kért Forray (65-60). Mitchell technikaiért dobhatott, Dancsecs tisztán szerelt, Armaghani használt ki második esélyt, képtelenek voltak betalálni az oroszlányiak (68-60). Sztojicsicset legyűrte a túlerő, de az Oroszlánok is szigorítottak hátul, Harrison már eredményes volt betörésből, aztán büntetőből is, így bőven maradt izgalom az utolsó három percre (68-64). Kaotikus jelenetsor végén Mitchell varázsolt be egy hármast, ráadásul eladta a labdát az OSE, de megtette ezt Kinney is, Johnson pedig beszórta a választ a 39. percbe lépve (71-67). Coulibaly és Zsíros egy-egy büntetőt váltott pontra, 1:21 maradt az órán (72-68). Dancsecs kötélidegekkel büntetőzött, Coulibaly blokkolta Harrisont, Johnson egy pontot a vonalon hagyott, Kazy Balázs dudaszóra behintett harmadik trojkájával eldőlni látszottak a lényegi kérdések 26 másodperccel a vége előtt (77-69). Az Oroszlány nem adta fel, de innen már nem volt visszaút, négyből háromnál tart otthon az abszolút újonc (82-69).

Három negyeden át teljesen egyenlő erők csatáját láthatta a közönség, aztán a hajrában kinyílt az olló. A legtöbb mutatóban fej fej mellett teljesített a két csapat, döntő tényező volt, hogy a Surmann-legénység bátrabban és hatékonyabban próbálkozott kintről (13/28 az 5/18-cal szemben). A hazai győzelem másik fő oka, hogy jóval többet tudtak hozzátenni magyar játékosaik: a négy-négy légiós pontjait összevetve a vendégek voltak jobban (53-61), viszont náluk összesen nyolc pontot tettek a közösbe a hazai nevelésű kosarasok, míg a túloldalon 29-et, Juhos, Dancsecs és Kazy is nagyot játszott.

 

PHOENIX Fóti Tigrisek - OSE Lions 82-69 (12-18, 26-20, 19-18, 25-13)

Alapszakasz, 8. forduló
Fót, PHOENIX Sportcsarnok Fót
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Makrai Márton, Söjtöry Tamás Ferenc (Vághy Tamás János).

Fót: Kinney 10, Mitchell 30/18, Kazy 9/9, Armaghani 2, Coulibaly 7. Cs.: Dancsecs 11/9, Juhos 7/3, Ellis 6, Kékesi -.

Oroszlány: Johnson 19/6, Harrison 19/3, Csendes -, Bogdán 2, Sztojicsics 14/3. Cs.: Reece 14/3, Kupai 3, Zsíros 3, Simon Be. -, Kristyák -, Debreczeny -, Arnold -.

 

 

Egy pillanatig sem forgott veszélyben a Falco győzelme Sopronban

Váradi és a korábbi SKC-center, Patton összjátékával vette kezdetét a Sopron-Falco mérkőzés, melyre a hazai csapat a Novomatic Arénában még veretlenül érkezett, míg a címvédő mind a hat mérkőzését megnyerte. Meszlényi tört be bátran, Váradi ezúttal befejezőként jeleskedett, Whelan dobócsellel játszotta magát tisztára (2-8). Megint Meszlényi jutott el a szombathelyi gyűrűig, Váradi Perl kiosztásából is dobott egy hármast, Whelan folytatta a sort, időt kért Baksa Szabolcs 10 pontos hátrányban. Darrion Trammellt kellett az öltözőbe kísérni sérülés miatt, Váradi a harmadik trojkáját szórta, Perl csinált 2+1-et (4-20). Ford törte meg a soproni pontcsendet, Tanoh Dez egy büntetőt dobott be, Trammell sérülése nem bizonyult súlyosnak és ezt egy hármassal is bizonyította. Kovács Benedek maradt teljesen üresen egy triplára, Keller Ákos iratkozott fel a pontszerzők közé, Ford nehéz tempót emelt be. 11-26

Trammell jelentkezett újabb hárompontossal, Keller is berámolt egyet, Baksa Szabolcs azonnal magához rendelte a csapatát. Kovács ezúttal betört, Perl megint 2+1-et mutatott be, de Kovács jól kezdett korábbi csapata ellen (16-35). Perl középtávolija ért célt, Ford büntetőzött, majd a mezőnyből is betalált. Gray szerezte meg első pontjait, Ford kaparta össze a labdát egy ziccerre, Patton maradt üresen a palánk alatt (22-41). Kucsera tett vissza egy támadólepattanót, Meszlényi fejezett be egy lerohanást, a mérkőzés folyamán először pedig időt kért a Falco. Kovács érte el elsőként a Sopronból a 10 pontot, Tanoh Dez törte meg a vendégek rossz sorozatát kintről, Kucsera büntetőzött. Gray is a helyére tett kettőt, Kucsera viszont egy egészen távoli dudaszós triplával zárta le a félidőt. 33-46

Váradi büntetőivel folytatódott a játék, Meszlényi betöréséből lett 2+1, Bognár használt ki egy szerzett labdát. Bognár tett fel egy bejátszást, Whelan triplája után időt kért a Sopron (36-55). Váradi köszönt be a sarokból, Ford büntetőzött, az irányító egy 2+1-et is megcsinált. Gray szerzett két pontot, Wertz jegyezte első kosarát, Tanoh Dez volt pontos a sarokból, Ford ment végig (45-63). Tanoh Dez zsákolt is egyet, Gray második büntetője már bement, ezt a negyedet Trammel zárta le dudaszós hármassal. 45-69

Mindkét oldalon estek a kosarak a negyedik negyed legelején, Ruják és Schöll is megszerezte első pontjaut, Trammell pedig az első hármasát dobta (49-72). Trammell is elérte a 10 pontot, Gray zsákolt, majd kapott egy technikait. Wertz hajtotta végre az ítéletet, Keller Ákos adott remek labdát a belépő Gray-nek, Kelenföldi célzott pontosan a sarokból (53-77). Tanoh Dez dobott egy tempót, ezzel pedig már eltelt a negyedik negyed fele. A Sopron ezzel elvesztette hazai veretlenségét a szezonban, míg a Falco hét meccs után is hibátlan mérleggel áll. 56-82

 

Sopron KC - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 56-82 (11-26, 22-20, 12-23, 11-13)

Alapszakasz, 8. forduló.
Sopron, Novomatic Aréna.
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Major Ádám, Nagy Bence László (Missura Gábor Jenő).

Sopron: Ford 17, Ruják 2, Meszlényi 9, Kucsera 7/3, Kelenföldi 3/3. Csere: Schöll 2, Hajdu -, Wertz 3, Kovács B. 10/6, Keller B. 3/3, Bősze -, Kovács Á. -.

Szombathely: Váradi 14/12, Tanoh Dez 11/6, Whelan 9/9, Gray 14/3, Patton 4. Csere: Perl 8, Bognár 7, Rosic -, Trammell 10/9, Keller Á. 5/3, Herger -, Verasztó -.