Újabb hét a női és a férfi élvonalban, így újabb hét a HUNBASKET Fantasy League-ben is, ráadásul a hónap lezárultával megvannak az első havi győztesek is.
A hölgyeknél a BKG-Cegléd mérkőzés adta a két legjobb produkciót: a hazaiaknál Natalie Kucowski tett le markáns teljesítményt a parkettára (23 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz, 3 szerzett és 4 eladott labda, 1 blokk, 51.4 fantasy pont), amivel meg is nyerte a hetet, a vendégeknél pedig Caitlin Bickle a második (48.9 fp), Széki-Barnai Judit pedig az ötödik legjobb egyéni pontot hozta (40.5 fp).
Egyik ceglédi sem került be azonban az álomcsapatba a magas értékük miatt: helyettük ott van Kucowski mellett FC poszton Destiny Adams a Csatából (20 pont, 10 pattanó, 1 gólpassz, 3-3 blokk és szerzett labda, 6 eladott labda (45.5 fantasy pont) és a Sopron Basket magasembere, Tóth Franka (9 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz, 6 szerzett labda, 2 blokk, 43.5 fp).
A két hátvédposztra így kevesebb pénz maradt, de a héten a 11. legjobb egyéni statot hozó Rita Oliveira révén így adott embert az álomcsapatba a Cegléd is (16 pont, 4 pattanó, 6 gólpassz, 1-1 szerzett és eladott labda, 31.8 fantasy pont). Az ötödik kezdő pedig a BEAC-tól Dobó Heléna Lilla lett ezen a héten (9 pont, 1 pattanó, 7 gólpassz, 4 szerzett és 6 eladott labda, 26.7 fantasy pont).
FC poszton elég nagy volt a fölény a BC-khez képest, így került be legjobb hatodik embernek az a Bella Smuda, aki egyébként egyénileg lehozta a hetedik legjobb teljesítményt (22 pont, 9 pattanó, 1 gólpassz, 2-2 blokk és eladott labda, 38.3 fp). Szintén FC posztról került a kispadra a Vasas tehetséges fiatalja, Kendelényi Luca, aki megtöltötte a statlapot (7 pont, 6 pattanó, 1 gólpassz, 4 blokk, 3 szerzett és 7 eladott labda, 29.7 fp). A cseréknél pedig Rigó Dorina lett a BC a Sopron Basketből (4 pont, 6 pattanó, 3 szerzett és 2 eladott labda, 18.2 fp).

A szeptember-október havi versenyt 17kk5b nyerte 1612.3 ponttal, ezúton is gratulálunk neki - nyereménye egy G-Adam Kiadó által kiadott könyv, amelyet a sportkonyvek.hu oldalról választhat ki. Ő vezeti egyébként az összetett ranglistát az egyetlen novemberi meccs után is (1618.65 pont), robifuzi99 a második (1576.2 pont), BasketB pedig feljött a harmadik helyre (1546.68 pont).
A férfiaknál nagyon sok csapat duplázott - négyen nem -, így természetesen a két meccset játszók uralták a heti ranglistát és az álomcsapatot is.
A két legjobb egyértelműen az OSE-től került ki - Rayshon Harrison (97.3 fantasy pont) és Kedrian Johnson (93.5 fp) egy szinttel kiemelkedtek a többiek közül, a két BC posztot el is vitték a kezdőben. Jarvis Moss (81.1 fp) az ára miatt nem fért oda a harmadikra, a kecskeméti Pavle Djurisic viszont a legjobb FC produkcióval zárta a hetet, még ő is 80 fantasy pont fölé került a két mérkőzésen (80.3 fp).
Robert Ford és Marques Warrick az áruk miatt nem fértek be 75-75 fp-vel, Valerio-Bodon Vincent viszont 72.5 fantasy ponttal a második legjobb FC teljesítménnyel rukkolt elő, és be is került a legjobbak közé. Az ötödik kezdő posztot pedig egyik csapattársa vitte el: Simon Kristóf minimális kreditért megint nagyot alkotott, ő ár-érték arányban messze a legjobb vételnek tűnik az idei szezonban (59.8 fantasy pont).
A cserék között két ASE-játékost is találunk, akik 10 kreditbe sem kerültek: Révész Ádám (49.7 fantasy pont) és Halmai Dániel (48.4 fantasy pont) nagyszerű hetet zártak, előbbi el is vitte a hatodik ember pozíciót - Keller Iván nem sokkal maradt el tőle egyébként (48.8 fantasy pont), de ezzel a kis lemaradással, plusz a két honvédos kezdővel kimaradt az álomcsapatból. Bekerült viszont Djurisic mellett még egy kecskeméti kosaras: Asztalos Miklós (36.2 fp).

A szeptember-október havi győztes marcihorvath lett 1671.76 ponttal - megszilárdította előnyét a női havi nyertes, 17kk5b (1651.19 pont) előtt, TéglaGyár pedig egy kiváló héttel felugrott a harmadik helyre (1645.65 pont). Gratulálunk marcihorvath-nak is, természetesen az ő nyereménye is egy G-Adam Kiadó által kiadott könyv, amelyet a sportkonyvek.hu oldalról választhat ki.
A hölgyeknél válogatott szünet jön, úgyhogy most hetekig nincs egyetlen meccs sem, játékosokat cserélni viszont lehet.
A férfiaknál ezen a héten semmilyen csavar nincs, mindenki egyszer játszik - a piac péntek este 18 órakor zár.
Aki még nem kezdett el játszani a HUNBASKET Fantasy League-ben, annak most nagyon érdemes, hiszen új hónap kezdődik az új könyvnyereményekért.
HUNBASKET Fantasy – Hozd össze az álomcsapatod