Végletekig kiélezett meccsen győzött a Szeged a Körmend ellen
Durázi és Records váltott rögtön kosarat, majd 6-6-os állásig fej-fej mellett haladtak a csapatok - írja a BB1.hu. Grimes egymaga berámolt sorozatban öt pontot, Cseh büntetőit követően pedig Foster és Moore tripláival lépett meg 9 ponttal, a négy vereségből érkező MTE (8-17). Drenovac törte meg a szegedi jeget, Grimes visszatett egy támadólepattanót is, Vulikics szolgálta ki Recordsot, majd Drenovac dobta a tempót. Moore egy büntetőt dobott be, Mucza kettőt, Cseh hármasával egy pontra zárózott a Szedeák, de Ferencz azonnal válaszolt. A negyed vége viszont a hazaiaknak sikerült jobban egy 9-1-es futással, aminek köszönhetően 4 ponttal vezettek. 28-24
Bár Vulikics kosarával folytatódott a játék, a Körmend szépen magára talált, s Moore és Ivosev vezetésével 30-nál utolérte ellenfelét. Anda dobott be két büntetőt, Moore viszont folytatta remeklését aminek köszönhetően ismét a vendégeknél volt az előny (32-33). Erre a negyed közepén sikerült ráerősíteni, Foster büntetőivel már hat pontra nőtt a differencia, viszont Records percei következtek, 38-40-nél megint két pontra jött fel a Szeged. A lendület nem csak, hogy nem tört meg, de 43-42-nél már Kocsis Tamásnak kellett időt kérnie, a félidő végéig viszont megőrizte minimális előnyét a Szeged. 49-48

Moore jegyezte a második félidő első találatát, Records egy büntetőt dobott be, mezőnyből viszont javított a center. Cseh szerzett sorozatban négy pontot, a Körmend megint időt kért, Moore két büntetője után Mucza egy hármassal jelentkezett (59-52). Moore és Grimes hozta közelebb a vendégeket, Moss viszont bepörkölte a triplát, ahogy Ivosev kettese után Drenovac is. Moore volt az ítéletvégrehajtó egy technikait követően, Grimes tett mellé két büntetőt, Drenovac sem rontott (67-61). Moss robogott végig a pályán szerzett labdáját követően, Moore már 22 pontnál járt, a Szeged időt kért. A negyed vége jobban is sikerült Andjelko Mandics csapatának. 78-71
Moss triplájával azonnal 10 pontra nőtt a differencia, a szegedi légiós bedobott egy újabbat, sőt a plusz egyet is, Kocsis Tamás időt kért. Grimes zsákolt, Foster fejezett be egy gyorsindítást, majd megint a center következett, hamar időt kellett kérnie a Szegednek is (85-77). Anda kosara jött jókor a hazaiaknak, Cseh csinált meg egy 2+1-et, Kerpel-Fronius válla sérült meg egy Grimesszal való ütközés során. Moore mutatott be egy 2+1-et, Grimes rántott megint, sőt a körmendi center további öt ponttal 3 egységnyire hozta fel csapatát, időt kért Andjelko Mandics (90-87). Durázi egy büntetőt értékesített, hármasa viszont már fordítást jelentett egy perccel a vége előtt. Vulikics büntetői hosszú szegedi pontcsendet zárt le, Cseh zsákolt egy labdaszerzés után, a Körmend időt kért, amikor már csak 22 másodperc volt az órán. A Szeged faultolt, Moore bedobta mindkettőt, Vulikics csak az egyiket, de Durázi támadója után még kapott egy lehetőséget az egyenlítésre az MTE, de Moore triplája nem esett be. 96-93
SZTE-Szedeák - Egis Körmend 96-93 (28-24, 21-24, 29-23, 18-22)
Alapszakasz, 19. forduló.
Szeged, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Jankovics Viktor Zsolt, Dr. Németh Patrik (Farkas Gábor)
Szeged: Vulikics 11/3, Mucza 7/3, Cseh 15/3, Drenovac 22/3, Records 15. Csere: Zsíros -, Moss 17/12, Kerpel-Fornius 3/3, Anda 6.
Körmend: Moore 29/6, Kiss B. -, Foster 19/9, Durázi 6/3, Grimes 28/6. Csere: Ivosev 8/3, Ferencz 3/3, Longino -, Garamvölgyi -.
Szoros meccset nyert meg Kecskeméten a Sopron
Dautovics találatával vette kezdetét a találkozó, két büntetőt is bedobott a légiós, Meszlényi a sarokból tette fel a táblára a Sopront. Dautovics erősen kezdett és egy 3+1-et is megcsinált, Patton két büntetőt dobott be, Tomasevics is (11-5). Sherman ment végig, aztán egy hármast is berámolt, Flasár kettesével pedig már a Sopron állt jobban. Karahodzsics zárta le a KTE rossz sorozatát, Tomasevics büntetőzött ismét hibátlanul, Jarvi ziccerezett (17-12). Dautovics büntetett meg egy eladott labdát, Thompson mutatott be egy 2+1-et, Patton két kosara között Jarvi büntetőzött jól, így 10 perc után 3 ponttal vezetett a KTE. 22-19
Kovács dobott be egy triplát a sarokból, Pattonnak köszönhetően ismét átvette a vezetést az SKC, majd Kovács ismét bevert egy hármast, Sztojan Ivkovics pedig időt kért. Ivkovic zárta le a 8-0-s soproni szakaszt, Dautovics egy pontot a vonalon hagyott, Kucsera ex-csapatát szomorította egy triplával (25-30). Nem sokkal később aztán már 10 pontos előnyre tett szert a vendég gárda, a Kecskemét egy időkéréssel próbálta megtörni Gasper Potocnik csapatának lendületét, Dautovics egy 2+1-et csinált. Patton tette a helyére a büntetőket, Jarvi süllyesztett el egy hármast. Dautovics volt jókor jó helyen, ezúttal a Sopron kért időt, Patton szerzett két pontot (33-39). Tóth dobott egy tempót, Patton megint előlépett, Tomasevics közelről talált a gyűrűbe. A negyed végéig maradtak fej-fej mellett a felek, de ezt az etapot is megnyerte a Kecskemét. 45-41

Kovács használt ki egy szerzett labdát, Thompson csak egy büntetőt dobott be, Wittmann viszont egy hármast. Tomasevics is bevágott egyet, Thompson mezőnyből már javított, ráadásul a plusz egy után kintről sem hibázott (51-50). A soproni irányitó annyira elkapta a fonalat, hogy a fordítás is összejött a vendégeknek, Wittmann törte meg a one man show-t, Patton ezúttal egy büntetőt értékesített. Takács kettesére Karahodzsics felelt, Flasár büntetőzött jól, Tomasevics dobta át a védőjét (57-57). Megint Thompson volt az aki megtolta a Sopron szekerét, Sztojan Ivkovics magához hívta fiait, Dautovics szólt hozzá hosszú idő után a meccshez. Kucsera és Flasár játszott össze, utóbbi két büntetőt is mellé tett, Jarvi dobta a hármast. Patton volt jókor jó helyen, a negyedet Schöll dudaszós kosara zárta. 64-67
Tóth találta meg Dautovicsot, Patton zsákolt, Karahodzsics tett két pontot a közösbe. Gyors két soproni kosarat követően megint időt kért a Kecskemét, Dautovics folytatta remeklését és sorozatban négy pontért volt felelős (72-73). A Sopron legeredményesebbje, Patton sem volt rest, Meszlényi második büntetője már bement, Flasártól mindkettő. Ivkovic tört be, végül az utolsó két percre, 3 pontos soproni előnnyel érkeztünk meg. Pattonnak köszönhetően ebből öt lett, Jarvi dobott be két büntetőt, ekkor már csak 47 másodperc volt vissza. Thompson lépett elő, Jarvi pedig kihagyta a triplát, ezzel eldőlt a mérkőzés. 82-85
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Sopron KC 82-85 (22-19, 23-22, 19-26, 18-18)
Alapszakasz, 19. forduló.
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok.
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Pozsonyi László, Frányó Péter (Farkas Zoltán)
Kecskemét: Wittmann 8/6, Jarvi 15/6, Dautovics 26/6, Tomasevics 14/6, Karahodzsics 11. Csere: Tóth 2, Schöll 2, Ivkovic 4, Ladovszky -.
Sopron: Thompson 18/3, Meszlényi 7/3, Hajdu 1, Kucsera 5/3, Patton 25. Csere: Flasár 12, Takács 2, Kovács 8/6, Csendes -, Sherman 7/3.
Újabb fölényes győzelmet aratott hazai pályán az Olaj
Marinkovics kosarával indult a mérkőzés, Rátgéber a sarokból talált be, Barnes válaszolt azonnal a túloldalon. Holt folytatta a triplák sorát, Rátgéber fejezett be egy gyorsindítást, Barnes újabb hármast süllyesztett el (9-7). Meleg kaparta össze a labdát egy kettesre, Somogyi tett fel egy floatert, Skeens egy büntetőt dobott be. Somogyi kintről is pontos volt, Lukácsi közelről volt eredményes, előbbi újabb kosara után időt kért az NKA (17-11). Wójcik növelte 9 pontra a hazai előnyt, Darthard is feliratkozott a pontszerzők közé, majd megint a lengyel villant. Durmo törte meg a csendet pécsi részről, Wójcik viszont egészen remek teljesítményt mutatott, már az első 10 percben 12 pontot jegyzett, a Szolnok pedig 15 ponttal vezetett. 31-16
Bor zsákolásával folytatódott a játék, Rudner állította meg sportszerűtlenül Abellt, aki mindkét büntetőjét a helyére tette. Rudner hármassal javított, Abell és Molnár váltott kosarat, Mezőfi szolgálta ki Marinkovicsot (36-24). Krnjajski és Molnár játszott össze, a magasember aztán egy tempót is bedobott, Darthard jelentkezett megint. Durmo ziccerezett, Rudner kettese után ismét időt kért Sebastjan Krasovec, 18 pontos hátrányban (44-26). Durmo duplájára triplával felelt Somogyi, Meleg volt eredményes közelről, aztán ismét, Vedran Bosnic magához hívta csapatát. A negyed utolsó szakaszában még valamelyest tudott növelni előnyén a Szolnok, ami a szünetre visszaállt 18 pontra. 52-34

Ez hamar 20 fölé nőtt Somogyinak és Skeensnek köszönhetően, majd Marinkovics kettese után megint a szolnoki duó következett. Krnjajskinak köszönhetően már 11-2-es futásban volt az Olaj, nem meglepő módon időt is kért a Pécs (63-36). Durmo tett vissza egy támadólepattanót, Holt zsákolt, egy gyors triplaváltás után Wójcik is így tett. Durmo adott jó passzt Marinkovicsnak, Barnes szólt hozzá ismét a meccshez, Mezőfi második esélyből volt eredményes. Skeens is, Meleg egy pontot a vonalon hagyott, Barnes is így járt, 30 percet követően ennek köszönhetően 29 ponttal vezetett a címvédő. 75-46
Az utolsó negyed sok izgalmat nem tartogatott, sőt az első négy perc után megmaradt a 29 pontos differencia, innen értelemszerűen már nem volt kérdés a győztes kiléte, a Szolnok magabiztosan nyerte meg a találkozót. 95-69
NHSZ-Szolnoki Olajbányász - NKA Universitas Pécs 95-69 (31-16, 21-18, 23-12, 20-23)
Alapszakasz, 19. forduló.
Szolnok, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Benczur Tamás, Makrai Márton, Szőts Dávid István (Hartyáni Zsolt)
Szolnok: Somogyi 23/15, Krnjajski 5/3, Holt 7/3, Barnes 11/6, Skeens 7. Csere: Huszár -, Dávid 3/3, Molnár 6, Darthard 8, Rudner 8/6, Wójcik 17/3.
Pécs: Abell 6, Rátgéber 11/6, Durmo 9/3, Meleg 16/3, Marinkovics 10. Csere: Antalics 4, Emelieze 2, Burony -, Szita 3/3, Mezőfi 2, Lukácsi 2, Bor 4.