Remekül kezdte a Falco Rostockban a mérkőzést, hiszen 4-6-os állást követően Avery és Toro vezérletével 8 pontos előnyt épített ki a magyar csapat, Tanoh Dez ziccerét követően időt is kért a hazai gárda. Przemyslaw Frasunkiewicz jól hallhatóan nem volt elégedett a látottakkal (4-14). Klassen tett vissza egy támadólepattanót, Baggette tempója ért célt, Váradi nehéz triplát vágott be. Baggette jutott el könnyedén a gyűrűig, Toro felelt a túloldalon, Tanoh Dez tört be (10-21). Kolenda háromból két büntetőt dobott be, Theis süllyesztett el egy triplát, Baggette 2+1-es akciójának köszönhetően 8-0-s futással zárta a negyedet a Rostock. 18-21
Crockett egyenlített ki azonnal a második negyed elején, Keller törte meg a szombathelyi csendet két ponttal, Perl faulttal együtt is betalált, de a plusz egy kimaradt. Leuchten büntetőzött hibátlanul, Váradi kettesére Crockett triplával felelt, Schwartz zsákolásával a mérkőzés folyamán először átvette a vezetést a hazai csapat, Milos Konakov időt is kért. Toro második esélyből volt eredményes, Lansdowne robogott végig a pályán, 2+1 lett a vége, Perl egy pontot a vonalon hagyott (31-30). Schwartz terhelte sorozatban négy ponttal a “szombathelyi” gyűrűt, Váradi két büntetőt tett a helyére, Crockett egy hármast. A hazaiak légiósa ismét pontos volt kintről, a Rostock meglépett 9 ponttal, a Falco ismét időt kért (41-32). Toro volt ismét jókor jó helyen, Nicholson szerzett három pontot, a félidő pedig előbbi közelijével ért véget. 44-36
Klassen egy büntetőt dobott csak be, Perl viszont egy triplát, Milos Konakov kapott egy technikait, Crockett hajtotta végre az ítéletet. Whelan ziccerére is ő felelt, majd Toro kapta el a fonalat, aminek köszönhetően a negyed feléhez érve 3 pontra zárkózott a Falco (48-45). Gyors öt ponttal jutott némi levegőhöz a Rostock, a magyar csapatnak azonban erre is volt válasza, Avery, Perl, Tanoh Dez és Bognár pontjainak köszönhetően, egy 9-0-s sorozattal átvette a vezetést a sárga-fekete alakulat (53-54). Keller állhatott a vonalra, kettőből egyet dobott be, a támadólepattanót követően Novakovics is így járt, viszont Tanoh Dez tovább növelte az előnyt. Schwartz kaparta össze a labdát két pontra, de 30 percet követően így is vezetett 5 ponttal a Szombathely. 55-58
Baggette ziccerezett, Váradi középtávolról talált a gyűrűbe, majd megint ugyanez a páros következett, előbbi viszont két, utóbbi három pontot szerzett, időt is kért a Rostock. Klassen egy pontot a vonalon hagyott, mezőnyből azonban rögtön javított, Keller húzta be Váradi tökéletes passzát (62-65). Lockhart egalizált, Keller dobta vissza a hárompontost azonnal, Perl pedig folytatta a sort. Klassen ezúttal értékesítette a büntetőket, Crockett is így tett, Perl lépett ismét elő. Klassen fejezte be a 2-2-t, Whelan nagyon fontos hármast szórt, Schwartz 3 pontra csökkentette a különbséget, másfél perccel a vége előtt. Toro és Crockett találatai után ez megmaradt az utolsó 36 másodpercre is, Perl rontott, aztán viszont Crockett is az egyenlítésért, így a Falco győzni tudott Rostockban. 75-78
Rostock Seahawks – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 75-78 (18-21, 26-15, 11-22, 20-20)
FIBA Europe Cup, második csoportkör, 5. forduló
Rostock, Stadthalle Rostock, Németország
Játékvezetők: Elias Kounelles (ciprusi), Ritvars Helmsteins (lett), Branimir Galic (horvát)
Rostock: Schwartz 10, Lansdowne 3, Lockhart 3/3, Crockett 21/12, Klassen 12. Csere: Baggette 13, Nicholson 3/3, Kolenda 2, Theis 6/6, Leuchten 2.
Szombathely: Váradi 12/6, Tanoh Dez 11/3, Whelan 5/3, Avery 7/3, Toro 19. Csere: Keller 8/3, Perl 13/6, Bognár 2, Novakovics 1.
Fotó - FIBA