Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. december 27. | 18:00
14. forduló
Városi Sportcsarnok
81 -57
(17-12, 23-17, 24-20, 17-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, TÖRÖK RÓBERT, Pozsonyi László (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Nagyon boldog vagyok, először is köszönöm a szurkolóink biztatását, akik nagyszerű hangulatot teremtettek! Elképesztő munkát végeztünk hátul, kontrolláltuk a lepattanókat, ez volt a kulcs. Az első perctől kezdve elképesztően nagy energiával mentünk bele a meccsbe, mindenki koncentrált volt.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a Szegednek! Egyértelmű, hogy ez nem a mi napunk volt. Rossz döntéseket hoztunk a meccs elején, védekezésben pedig nem voltunk eléggé koncentráltak, ilyen teljesítménnyel pedig nem lehet idegenben meccset nyerni. Csapatként nyerünk és csapatként veszítünk is, ezt a mai meccset el kell felejtenünk, és koncentrálnunk kell az előttünk álló feladatokra.

Hazai játékos nyilatkozata
Justin Alston : Nagyszerűen védekeztünk az egész mérkőzésen, erről beszéltünk az elmúlt hetekben, most ezt sikerült végrehajtani. Úgy érzem, szezonbeli legjobb játékunkat nyújtottuk.

Vendég játékos nyilatkozata
Pallai Tamás : em működött ma sem a támadásunk, sem a védekezésünk, nem tudtuk betartani azokat a dolgokat, amelyeket a meccs előtt megbeszéltünk. Ebben a sportágban benne van, hogy egy meccs így alakul, szeretnénk megköszönni a szurkolóinknak, hogy ennyien elkísértek bennünket.


Dobástérkép
Naturtex-SZTE-Szedeak
Szolnoki Olajbanyasz
Naturtex-SZTE-Szedeak
Szolnoki Olajbanyasz
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 28 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:19 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Naturtex-SZTE-Szedeak
Szolnoki Olajbanyasz
83%
46%
2p ktáv.
Naturtex-SZTE-Szedeak
Szolnoki Olajbanyasz
27%
22%
3p táv.
Naturtex-SZTE-Szedeak
Szolnoki Olajbanyasz
22%
21%
1p bünt.
Naturtex-SZTE-Szedeak
Szolnoki Olajbanyasz
68%
60%
Naturtex-SZTE-Szedeak Szolnoki Olajbanyasz
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 17 11
Lepattanó 48 27
Gólpassz 16 13
Fault 18 21
VAL 124 63
Statisztika
Naturtex-SZTE-Szedeak
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Persons

Tayler Anthony
X 25 7 8 88 3 8 38 1 5 20 11 21 52 2 2 100 6 0 6 1 5 5 4 8 0 1 29 36 27

Cook

Keandre Gary
X 17 3 4 75 0 2 0 2 6 33 5 12 42 5 7 71 6 4 10 2 4 3 6 1 2 1 25 34 22

Alston

Justin Alexander
X 13 5 6 83 0 1 0 0 2 0 5 9 56 3 6 50 6 2 8 0 2 1 5 2 1 0 20 31 22

Bognár

Kristóf
X 13 4 5 80 0 0 0 1 2 50 5 7 71 2 4 50 7 4 11 0 1 2 2 0 1 0 22 21 10

Szatmári

Zsombor
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 2 0 0 1 6 3

Hunt

Jesse Johannes
9 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 3 100 6 2 8 2 0 3 2 0 0 0 20 25 19

Keller

Iván
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 14 11

Kerpel-Fronius

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 4 13 4

Balogh

Szilárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 3 0 0 3 10 6

Polányi

Kristóf Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 7 -1

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 -3

Filipovic

Stefan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 24 29 83 3 11 27 4 18 22 31 58 53 15 22 68 36 12 48 6 17 18 20 16 4 2 124 200
Szolnoki Olajbanyasz
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cummings

Markeith
X 4 2 5 40 0 1 0 0 2 0 2 8 25 0 0 0 3 1 4 1 0 3 4 0 0 1 7 28 -24

Subotic

Bojan
X 13 4 5 80 0 0 0 1 6 17 5 11 45 2 4 50 2 2 4 0 1 2 7 0 0 0 15 27 -20

Pongó

Máté
X 5 1 2 50 0 1 0 1 5 20 2 8 25 0 0 0 2 0 2 2 0 1 0 1 0 1 4 22 -16

Taiwo

Samuel
X 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 0 0 0 0 7 -1

Kovács

Péter
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 4 -4

Badzim

Roko
6 0 0 0 0 0 0 2 8 25 2 8 25 0 0 0 1 2 3 1 3 2 1 2 0 0 4 26 -22

Solano

Gelvis
12 3 6 50 0 3 0 1 2 50 4 11 36 3 4 75 5 1 6 2 3 2 3 7 0 1 19 25 -5

Cakarun

Marjan
9 2 7 29 2 3 67 0 0 0 4 10 40 1 2 50 2 3 5 2 2 2 2 1 0 0 10 24 -8

Pallai

Tamás Ottó
5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 1 2 16 -7

Rudner

Gábor
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 3 11 -11

Zsíros

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 2 0 1 10 -2

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 13 28 46 2 9 22 7 33 21 22 70 31 6 10 60 17 10 27 10 11 21 17 13 2 4 63 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek