MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport- 2025/2026

2025. 12. 06 | 17:30

11. forduló

(22-15, 30-13, 14-18, 17-18)

Helyszín: Gabányi László Sportcsarnok

Játékvezetők: Csabai-Kaskötő Brigitta , Dr. Németh Patrik , Nepp László Oszkár

Ellenőr: Maár Gábor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Mészárosné Kovács Andrea : Csapatmunka volt a mai siker, mindenki tudta a feladatát, Drahos Leila pedig nagyon szépen kapcsolta ki az ellenfél legjobbját. Nem volt sok időnk, a csapat mégis nagyon jól alkalmazkodott a feladathoz és jól teljesített. Gratulálok a lányoknak, mindenki megtette a feladatát, jól mentünk, jó energiákat mozgósítottunk az első félidőben, ami megalapozta a sikerünket. A második félidőt kicsit a magam számlájára is írom, túlcseréltem a csapatot, ettől függetlenül gratulálok az ellenfélnek, mert ők is cseresorral jöttek a pályára, és egymás ellen ezt a szakaszt nem mi nyertük. Javítjuk a hibákat, megnézzük, amit kell, gratulálok azoknak, akik ma kiemelkedően teljesítettek. Büszke vagyok a lányokra!

Vendég edző nyilatkozata

Gáll Tamás : Tiszta szívből gratulálok a BEAC csapatának, az első félidőben nagyon jó energiákat hoztak a pályára. Akármilyen ötösben egységben működtek. Mi, mint egy megzavart ménes, futkároztunk össze-vissza. Nem volt vezér a pályán, és ezen én sem tudtam változtatni. A félidőben nem kosárlabdát, hanem önbecsülést kértem a lányoktól. Dicséret illeti a fiatalokat, ezt a második félidőben ezt megtették, emelt fővel jöhettek le a pályáról. Ettől függetlenül gyorsan eldőlt a mérkőzés a BEAC javára, nem így terveztük, de fejet kell hajtanunk a jobb teljesítmény előtt.

Hazai játékos nyilatkozata

Drahos Leila : Jó lendülettel kezdtünk, fókuszáltan jöttünk ki az öltözőből. Ki is tudtunk alakítani egy nagyobb különbséget, ezen a második félidő sem változtatott. Azon kell dolgoznunk, hogy a lendület kitartson a második félidőre is!

Vendég játékos nyilatkozata

Küllős Kira : Az első félidőben egyértelműen a BEAC dominált, bedaráltak minket, nem tudtunk úgy védekezni, ahogy szerettünk volna. A második félidőben igyekeztünk mindent kitenni a pályára, ebben ma ennyi volt.

Statisztika

team logo ELTE BEAC Újbuda
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
3 Drahos Leila Drahos Leila * 19 28 7 8 87.5 0 1 0 0 5 0 5 6 83.3 2 4 6 3 3 2 4 3 1 0 25 114.5 77.2 55.9 50
11 Moore Marshay Anise Moore Marshay Anise * 14 26 2 5 40 2 7 28.6 1 4 25 3 3 100 6 0 6 0 0 1 4 2 0 1 15 108.4 65.9 41.2 34.4
34 Varga Sára Varga Sára * 4 26 1 1 100 1 3 33.3 0 4 0 0 0 0 1 1 2 4 4 2 1 5 0 0 6 76.3 63.3 25 25
16 Fárbás Eliza Fárbás Eliza * 6 21 3 5 60 0 2 0 0 0 0 0 0 0 7 2 9 1 3 2 2 0 0 0 11 65.7 67.5 42.9 42.9
5 Koch Dóra Koch Dóra * 2 17 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 4 50 1 2 3 0 3 1 2 3 1 0 4 75.6 59.5 25 0
4 Ozola Katrina Ozola Katrina 20 24 5 7 71.4 0 0 0 3 5 60 1 2 50 6 2 8 1 2 3 5 3 0 0 30 136.9 69.7 83.3 79.2
6 Dobó Heléna Lilla Dobó Heléna Lilla 3 20 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 2 0 1 3 0 0 7 123.6 84.2 150 150
33 Szauter Petra Szauter Petra 6 15 1 1 100 0 0 0 1 2 50 1 1 100 2 1 3 0 1 1 1 0 0 0 8 136.3 96.4 100 83.3
0 Swint Zyheima Khaziyah Nicole Swint Zyheima Khaziyah Nicole 6 10 3 4 75 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 1 0 1 0 0 0 1 9 171.9 91.9 75 75
27 Vég-Dudás Anna Vég-Dudás Anna 3 8 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 4 25 1 0 1 0 1 0 2 0 0 0 0 41.4 112.8 30 33.3
7 Dinnyés Petra Bianka Dinnyés Petra Bianka 0 5 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 2 1 1 0 0 0 0 0 99.6 0 0
83 200 22 33 66.7 4 16 25 6 22 27.3 13 20 65 28 15 43 12 21 14 23 19 2 2 115 105.1 77.1 52.0 49.3
team logo Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
10 Küllős Kira Küllős Kira * 10 31 5 6 83.3 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 3 3 0 2 0 0 8 109.5 105.1 62.5 62.5
2 Simmons Jaddan Leigh Simmons Jaddan Leigh * 11 22 2 5 40 0 0 0 1 1 100 4 4 100 3 6 9 2 0 1 3 1 1 0 24 156.8 102.5 68.8 58.3
20 Salamon Zsófia Salamon Zsófia * 9 20 3 4 75 0 1 0 1 2 50 0 2 0 3 1 4 1 3 5 1 0 0 0 7 55.8 100.5 56.3 64.3
3 Deans Kirsten Brielle Deans Kirsten Brielle * 3 18 0 4 0 0 0 0 0 3 0 3 4 75 1 0 1 0 4 0 3 2 0 1 -3 47.3 105.4 16.7 0
24 Laufer Gabriella Laufer Gabriella * 5 16 0 2 0 0 0 0 1 4 25 2 2 100 3 0 3 1 4 2 2 0 0 0 2 36.8 78.7 35.7 25
6 Szűcs Luca Gabriella Szűcs Luca Gabriella 4 22 1 3 33.3 0 2 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 2 5 0 2 4 0 0 2 55 74.6 22.2 12.5
18 Dávid Mia Aletta Dávid Mia Aletta 11 20 2 3 66.7 0 0 0 1 5 20 4 6 66.7 2 1 3 1 1 3 3 2 0 0 12 100.9 87.2 50 43.8
21 Ehmann Dalma Ehmann Dalma 8 13 3 4 75 1 1 100 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 1 1 0 10 111.1 79.6 80 80
9 Raffay Dóra Raffay Dóra 3 13 0 1 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 3 0 1 0 1 3 86.5 82.8 75 75
23 Papp Lilla Papp Lilla 0 13 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 5 2 0 1 0 1 0 0 7 66.7 49.1 0 0
22 Madár Kata Madár Kata 0 12 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 103.8 0 0
64 200 16 33 48.5 1 4 25 5 23 21.7 15 20 75 23 9 32 11 22 23 14 14 2 2 72 77.1 105.1 46.5 40.8

Dobástérkép

ELTE BEAC Újbuda
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
ELTE BEAC Újbuda
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 27 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 8
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:38 00:28
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
67%
48%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
25%
25%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
27%
22%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
65%
75%
ELTE BEAC Újbuda Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Szerzett labda 12 11
Eladott labda 21 22
Lepattanó 43 32
Gólpassz 19 14
Fault 14 23
VAL 115 72