MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport- 2025/2026

2025. 10. 25 | 17:30

6. forduló

first teams logo

ELTE BEAC Újbuda

2025. 10. 25 | 17:30

67 - 64

VBW CEKK Cegléd

second teams logo

(20-16, 13-16, 18-11, 16-21)

Helyszín: Gabányi László Sportcsarnok

Játékvezetők: Földházi Tamás Péter , Lengyel Ádám József , Dr. Nagy Zsombor

Ellenőr: Balog György Attila

összefoglaló

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Mészárosné Kovács Andrea : Annyira nem vagyok boldog a győzelemtől. Jobb játékra számítottam, bár tudtuk, hogy nem kedvez nekünk a Cegléd játékstílusa. Lassítottak bennünket, el is veszítettük a ritmusunkat. Újra kell néznünk a mérkőzést és tanulnunk a hibáinkból.

Vendég edző nyilatkozata

Földi Attila : Második egylabdás mérkőzésünket veszítjük el. Ez összességében jobb volt, mint a múlt heti, ott magunkat vertük meg. Itt sikerült a végén majdnem megfordítani a mérkőzést. A precizitásunkat hiányolom, a harmadik negyedben is megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk őket pontra váltani. Léptünk előre a múlt hét óta, de kulcspillanatokban nem koncentráltunk jól, és a külső tényezők sem kedveztek nekünk.

Hazai játékos nyilatkozata

Varga Sára : Nagyon fontos, hogy nyertünk, de nem vagyunk felhőtlenül boldogok, mert jobb játékra számítottunk magunktól. Nagy mélységek és magasságok voltak csapatszinten védekezésben és támadásban is. Remélem, hogy a pozitív dolgokat tudjuk kiragadni, és azokra a dolgokra tudunk építkezni, mert még fontos mérkőzések várnak ránk.

Vendég játékos nyilatkozata

Valladay Taylor Loriel : Mindkét csapat nagyot küzdött, gratulálok a BEAC-nak. Találtuk néhány dolgot a múlt héthez képest, de vissza kell mennünk az alapokhoz is a csapattal. Javítanunk kell védekezésben és támadásban is, de büszke vagyok a csapatomra, mert mindent kiadtunk magunkból.

Statisztika

team logo ELTE BEAC Újbuda
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
34 Varga Sára Varga Sára * 13 31 0 1 0 2 3 66.7 3 6 50 0 0 0 3 1 4 1 0 4 2 4 0 0 19 138.5 77 65 65
11 Moore Marshay Anise Moore Marshay Anise * 24 28 2 2 100 2 6 33.3 4 11 36.4 4 4 100 5 1 6 3 1 1 4 2 0 0 27 109.3 75.9 57.1 52.6
4 Ozola Katrina Ozola Katrina * 10 27 1 2 50 1 2 50 1 5 20 3 6 50 5 5 10 0 3 4 4 1 0 0 13 69.9 81.9 41.7 38.9
6 Dobó Heléna Lilla Dobó Heléna Lilla * 5 22 1 6 16.7 1 2 50 0 2 0 1 1 100 3 0 3 2 1 1 5 0 1 0 7 37.2 82.3 25 20
0 Swint Zyheima Khaziyah Nicole Swint Zyheima Khaziyah Nicole * 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 148.6 0 0
16 Fárbás Eliza Fárbás Eliza 7 31 1 4 25 1 2 50 0 1 0 3 4 75 8 1 9 1 3 4 2 2 1 2 13 71 61.4 38.9 28.6
3 Drahos Leila Drahos Leila 5 29 0 2 0 0 1 0 1 3 33.3 2 4 50 8 0 8 0 1 4 4 7 0 1 16 102.6 66.2 31.3 25
27 Vég-Dudás Anna Vég-Dudás Anna 3 14 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 2 2 0 0 3 1 2 1 1 4 87.5 87.6 25 20
5 Koch Dóra Koch Dóra 0 11 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 2 0 0 2 57.5 88.8 0 0
7 Dinnyés Petra Bianka Dinnyés Petra Bianka 0 3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 80 0 0
33 Szauter Petra Szauter Petra 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
32 Tatai Fanni Tatai Fanni 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 200 6 23 26.1 7 19 36.8 9 28 32.1 14 21 66.7 32 10 42 9 9 23 23 20 3 4 100 87.0 82.1 42.3 37.9
team logo VBW CEKK Cegléd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
55 Barnai Judit Eszter Barnai Judit Eszter * 18 37 4 12 33.3 0 1 0 0 0 0 10 14 71.4 16 1 17 1 4 0 7 1 4 0 31 70.6 72.1 45 30.8
2 Valladay Taylor Loriel Valladay Taylor Loriel * 21 32 8 11 72.7 0 0 0 0 1 0 5 8 62.5 1 3 4 1 5 5 7 2 0 0 23 105.3 89.4 70 66.7
12 Farkas Petra Farkas Petra * 6 28 2 7 28.6 0 0 0 0 3 0 2 2 100 6 5 11 3 0 3 3 4 0 0 19 104.6 86.7 27.3 20
39 Albert Szidónia Albert Szidónia * 6 19 1 3 33.3 1 2 50 0 1 0 2 2 100 2 1 3 0 0 4 1 1 0 0 7 107.9 77.4 42.9 33.3
31 Popovic Milica Popovic Milica * 2 19 0 2 0 1 5 20 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 1 0 2 -2 31.4 104.9 11.1 11.1
11 Zsámár Panna Zsámár Panna 5 24 0 1 0 1 1 100 1 3 33.3 0 2 0 6 0 6 1 0 2 4 2 0 0 13 78.5 67.5 41.7 50
13 Király Andrea Király Andrea 6 21 0 0 0 0 0 0 2 7 28.6 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 1 3 63.1 74.5 42.9 42.9
1 Kaid Aisha Kaid Aisha 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 200 89.8 0 0
5 Szoboszlai Mira Szoboszlai Mira 0 5 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 -1 0 92 0 0
14 Szerelem-Kobolák Cintia Zsófia Szerelem-Kobolák Cintia Zsófia 0 5 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 14.1 74.1 0 0
21 Viszmeg Míra Viszmeg Míra 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 1 300 82.6 0 0
17 Felső Gréta Felső Gréta 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
64 200 15 37 40.5 3 9 33.3 3 18 16.7 19 28 67.9 35 11 46 7 11 23 23 13 4 3 94 82.1 87.0 41.9 35.2

Dobástérkép

ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 11 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 10
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 28:15 05:55
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
26%
41%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
37%
33%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
32%
17%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
67%
68%
ELTE BEAC Újbuda VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 9 11
Lepattanó 42 46
Gólpassz 20 13
Fault 23 23
VAL 100 94