MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2025/2026

2025. 10. 26 | 18:00

5. forduló

(14-19, 19-21, 24-18, 27-26, 9-3)

Helyszín: Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnoka

Játékvezetők: Esztergályos Róbert , Kiss Márton Balázs , Fülöp András

Ellenőr: Dr. Magyari Tibor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Naményi Márk : Először is szeretnék gratulálni a debreceni fiataloknak, hiszen rendkívüli módon megnehezítették a dolgunkat. Az utolsó pillanatig nem tudtuk, milyen keret ellen kell majd játszanunk. Örülök, hogy szinte teljes csapattal érkeztek, mert így komoly erőfeszítés kellett tőlünk ahhoz, hogy meg tudjuk nyerni a mai mérkőzést. Nagyon kicsin múlt, hogy hosszabbításra tudtuk menteni a találkozót, onnan pedig a szívünk vitt el minket a győzelemig. Gratulálok a csapatomnak! A második félidőben megmutattuk, milyen csapat tudunk lenni – az elsőben pedig, hogy milyennek nem kellene. Készülünk a Jászberény elleni összecsapásra, és várunk mindenkit a következő hazai mérkőzésre is. Reméljük, akkor is ilyen szép számban jönnek majd, és köszönjük a mai fantasztikus szurkolást! Hajrá Veszprém!

Vendég edző nyilatkozata

Kovács Márk : Szeretnék gratulálni a Veszprémnek, nagyon jó kosárlabdát játszottak. Szerintem jól kezdtük a mérkőzést: koncentráltak voltunk, és azt tudtuk játszani mind támadásban, mind védekezésben, amit elterveztünk. A harmadik negyedben azonban akadt egy kis probléma a hozzáállásunkkal, kevés pontot szereztünk, és ez megnehezítette a dolgunkat. A meccs a végén egy kosárral dőlt el, és a hosszabbításra már nem tudtunk úgy visszajönni mentálisan, ahogy a találkozót kezdtük.

Statisztika

team logo Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
33 Bonifert Bendegúz Bonifert Bendegúz * 18 41 5 8 62.5 0 1 0 1 4 25 5 6 83.3 8 2 10 4 3 2 6 1 2 1 30 0 0 0 0
7 Bogdán Benedek Bogdán Benedek * 24 39 9 12 75 0 3 0 1 4 25 3 6 50 10 1 11 0 1 3 8 1 0 0 31 0 0 0 0
8 Kocsis Zalán Kocsis Zalán * 11 37 3 3 100 1 1 100 0 2 0 3 3 100 10 1 11 1 4 2 3 4 0 0 24 0 0 0 0
17 Kass Balázs Kass Balázs * 20 29 4 5 80 1 2 50 3 10 30 1 1 100 3 1 4 2 4 3 2 3 0 0 18 0 0 0 0
5 Tóth Dániel Tóth Dániel * 1 19 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 2 1 0 5 1 0 0 0 3 0 0 0 0
2 Frank Áron Frank Áron 8 25 2 2 100 1 2 50 0 2 0 2 4 50 3 0 3 1 2 3 4 5 0 0 14 0 0 0 0
19 Gera Ferenc Gera Ferenc 9 22 3 6 50 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 0 1 1 1 2 4 0 0 0 1 4 0 0 0 0
3 Krkljes Vukasin Krkljes Vukasin 2 7 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 2 0 0 0 0
0 Scheff Milán Scheff Milán 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 Kuttor Gergő Kuttor Gergő 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 1 2 0 0 1 1 1 0 0 2 0 0 0 0
23 Okoh Victor Kelechi Okoh Victor Kelechi 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Lintner Kristóf Barnabás Lintner Kristóf Barnabás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
93 225 27 37 73 3 9 33.3 6 26 23.1 15 24 62.5 36 8 44 10 17 27 26 15 2 2 128
team logo DEAC U23
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
33 Flasár Botond Flasár Botond * 22 40 5 10 50 1 2 50 2 5 40 4 9 44.4 9 3 12 0 4 3 6 2 0 0 24 0 0 0 0
2 Gál Csongor Gál Csongor * 14 30 2 5 40 0 1 0 2 4 50 4 5 80 1 3 4 1 1 4 3 1 0 0 15 0 0 0 0
10 Varga Ferenc Varga Ferenc * 13 29 4 9 44.4 0 1 0 1 3 33.3 2 4 50 3 1 4 4 3 4 5 1 0 1 14 0 0 0 0
88 Hőgye Patrik Hőgye Patrik * 11 26 3 5 60 0 0 0 1 7 14.3 2 2 100 1 0 1 3 0 4 3 4 0 1 14 0 0 0 0
27 Orbán Imre Orbán Imre * 0 18 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 0 0 0
57 Kovács Ákos Bence Kovács Ákos Bence 18 32 5 9 55.6 0 1 0 1 1 100 5 8 62.5 8 2 10 0 2 2 5 2 1 0 26 0 0 0 0
13 Várszegi Ádám Várszegi Ádám 0 20 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 -3 0 0 0 0
4 Szentkuti Ákos Szentkuti Ákos 7 18 2 3 66.7 0 2 0 0 2 0 3 4 75 2 1 3 0 3 4 5 4 0 0 10 0 0 0 0
68 Balázsi Ákos Milán Balázsi Ákos Milán 2 10 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 4 0 1 0 0 2 1 0 8 0 0 0 0
16 Csécsei Gergő Csécsei Gergő 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
82 Turán Simon Turán Simon 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
48 Fórián Zsombor Zsolt Fórián Zsombor Zsolt 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
87 225 22 43 51.2 1 7 14.3 7 26 26.9 20 32 62.5 27 14 41 8 14 26 27 16 2 2 109

Dobástérkép

Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
DEAC U23
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
DEAC U23

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 9 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 13
Vezetés váltás 14
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 10:00 32:00
CSAPAT %
2p köz.
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
DEAC U23
73%
51%
2p ktáv.
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
DEAC U23
33%
14%
3p táv.
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
DEAC U23
23%
27%
1p bünt.
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
DEAC U23
63%
63%
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub DEAC U23
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 17 14
Lepattanó 44 41
Gólpassz 15 16
Fault 27 26
VAL 128 109