MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2025/2026

2025. 10. 12 | 16:45

3. forduló

(20-16, 21-21, 26-29, 26-23)

Helyszín: Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Dr. Varga Zoltán , Hegedűs Attila , Korompai Zsolt László

Ellenőr: Tóth Kálmán

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Takács Máté : Most egyből ránézek a statisztikára, azt kell kiemelnem, hogy 19 eladott labdánk volt. Ez az első félidői 5-höz képest óriási szám, és ez le is írja a mérkőzésünket, hogy nem játszottunk túl pontosan, illetve nem hoztunk jó döntéseket. Azonban megint dicsérnem kell a fiúknak a hozzáállását, ugyanis rendkívül keményen és harciasan küzdöttek. Még akkor is, hogyha a kosárlabda isteneink nem a mi térfelünkön álltak. Valahogy kikapartuk ezt a győzelmet, és nem is kell mással foglalkozni. Hihetetlen jó társaság van, és egymásért küzdenek a srácok, ez biztos, hogy hosszú távon a javunkra fog válni. A fiúktól azt kértem, hogy dolgozzunk tovább, és majd jönni fog a jó teljesítmény, amikor mindent egybevéve is úgy tudunk lejönni a pályáról, hogy örülünk. Természetesen most is örülünk, hiszen 3-0-al állunk, remek kezdést sikerült építeni, és bízunk a jó folytatásban! Patai Daninak gratulálok az Nb1-es debütáláshoz és Horvát Olivérnek pedig a nagyszerű teljesítményéért. Ahogy látom a női Nb1-es csapatunknak is sikerült a győzelem! Szuper teljesítmény, gratulálok nekik is!

Vendég edző nyilatkozata

Naményi Márk : Azzal szeretném kezdeni, hogy gratulálok a kaszások csapatának, mert azt gondolom, hogy minden külső körülményt kizárva sokkal jobban játszottak nálunk. Olyan dolgokat, mint a játékvezetőt ki kell zárnunk. És azzal kell csak foglalkoznunk, hogy mi hogyan játszunk. Ez az, amit tudunk kontrollálni, a többit nem. Nem gondolom, hogy rossz játékvezetés volt, ezzel nem ezt szeretném mondani, de az biztos, hogy ezt nem tudjuk kontrollálni. Ők is végzik az ő munkáit, de nekünk is a saját munkánkat kell végezni. Azt gondolom, hogy ezt ma nem tettük meg, nem végeztük el a munkánkat rendesen. Viszont a Tiszaújváros elleni hazai találkozóra kell most már fókuszálnunk, arra kell felkészülnünk. Remélem, hogy ez egy nagyon jó tanulópénz volt a játékosoknak. Úgy fogunk innen hazamenni, hogy megtanultuk, hogy hogyan kell hozzáállni minden piros csoportos mérkőzéshez. Még egyszer gratulálok az ellenfélnek és további sok sikert kívánok nekik!

Statisztika

team logo Óbudai Kaszások
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
33 Swanson Kevin Wade Swanson Kevin Wade * 22 33 7 11 63.6 1 2 50 1 4 25 3 6 50 8 4 12 0 5 0 5 2 0 2 25 0 0 0 0
13 Boros Márk Boros Márk * 24 29 4 8 50 0 0 0 2 6 33.3 10 13 76.9 5 1 6 1 1 2 8 10 0 1 37 0 0 0 0
14 Homoki Donát László Homoki Donát László * 17 26 1 1 100 2 5 40 3 8 37.5 2 5 40 9 1 10 0 3 3 4 1 0 0 18 0 0 0 0
9 Balázsi Bence Soma Balázsi Bence Soma * 3 21 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 3 4 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
25 Horvat Olivér Márk Horvat Olivér Márk * 5 15 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 4 2 3 1 2 0 0 9 0 0 0 0
17 Lakosa Ákos Lakosa Ákos 13 19 2 3 66.7 1 1 100 2 3 66.7 1 2 50 3 0 3 3 2 1 1 0 0 1 15 0 0 0 0
8 Szántó Dániel Szántó Dániel 3 18 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 1 2 3 1 3 0 0 9 0 0 0 0
22 Gazdag Áron Bendegúz Gazdag Áron Bendegúz 0 18 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 -1 0 0 0 0
0 Patai Dániel András Patai Dániel András 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
21 Szabó Dániel Szabó Dániel 3 6 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 2 0 1 0 0 0 0 5 0 0 0 0
6 Nshimba Kalau Joel Nshimba Kalau Joel 3 5 0 1 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 4 0 4 0 0 2 0 0 0 0 6 0 0 0 0
2 Varsányi Áron Varsányi Áron 0 3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
93 200 15 26 57.7 4 8 50 13 33 39.4 16 26 61.5 34 7 41 12 18 23 20 19 0 4 122
team logo Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
7 Bogdán Benedek Bogdán Benedek * 25 36 4 8 50 1 1 100 4 8 50 3 6 50 13 1 14 4 2 3 8 1 2 0 41 0 0 0 0
33 Bonifert Bendegúz Bonifert Bendegúz * 18 35 2 4 50 1 2 50 1 3 33.3 9 12 75 6 2 8 0 3 3 8 2 1 0 26 0 0 0 0
8 Kocsis Zalán Kocsis Zalán * 12 35 2 4 50 0 1 0 2 4 50 2 2 100 6 2 8 1 0 3 1 6 0 0 23 0 0 0 0
17 Kass Balázs Kass Balázs * 18 29 0 2 0 0 0 0 6 11 54.5 0 0 0 2 0 2 1 4 3 3 4 0 0 17 0 0 0 0
5 Tóth Dániel Tóth Dániel * 9 26 1 2 50 2 2 100 1 4 25 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 7 0 0 0 0
2 Frank Áron Frank Áron 5 16 1 3 33.3 0 2 0 0 4 0 3 4 75 2 2 4 1 2 2 2 6 1 0 8 0 0 0 0
19 Gera Ferenc Gera Ferenc 2 14 1 5 20 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 3 1 2 1 1 1 0 0 1 0 0 0 0
3 Krkljes Vukasin Krkljes Vukasin 0 8 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
23 Okoh Victor Kelechi Okoh Victor Kelechi 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 Kuttor Gergő Kuttor Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Lintner Kristóf Barnabás Lintner Kristóf Barnabás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Scheff Milán Scheff Milán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
89 200 11 28 39.3 4 8 50 14 36 38.9 17 24 70.8 29 10 39 10 14 21 23 21 4 0 122

Dobástérkép

Óbudai Kaszások
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
Óbudai Kaszások
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 12 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 7
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 33:00 04:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Kaszások
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
58%
39%
2p ktáv.
Óbudai Kaszások
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
50%
50%
3p táv.
Óbudai Kaszások
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
39%
39%
1p bünt.
Óbudai Kaszások
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
62%
71%
Óbudai Kaszások Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
Szerzett labda 12 10
Eladott labda 18 14
Lepattanó 41 39
Gólpassz 19 21
Fault 23 21
VAL 122 122