MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2024/2025

2024. 10. 04 | 18:30

2. forduló

first teams logo

DEAC

2024. 10. 04 | 18:30

84 - 66

Endo Plus Service-Honvéd

second teams logo

(21-14,18-18,20-15,25-19)

Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

Játékvezetők: Földházi Tamás Péter , Györfy Rúben , Jankovics Viktor Zsolt

Ellenőr: Balogh László György

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Andjelko Mandics : Javarészt elégedettek lehetünk, hiszen a találkozó jelentős részét kontrolláltuk. Több kifejezetten jó periódusunk is akadt, ekkor tudtuk kiépíteni a győzelemhez szükséges előnyt. A lepattanózás terén van némi hiányérzetem, az első félidőben túl sok támadólepattanót engedélyeztünk ellenfelünknek.

Vendég edző nyilatkozata

Zlatko Jovanovics : Noha látszólag a harmadik negyedben törtünk meg, véleményem szerint az első félidőben buktuk el a találkozót. Rengeteg üres helyzetet hagytunk ki, ez pedig a fordulás után megbosszulta magát.

Hazai játékos nyilatkozata

Andre Williamson : A tavalyi idényben nagy mumusunk volt a Honvéd, nagyon szerettünk volna bizonyítani ellenük. A győzelmünk kulcsa az volt, hogy az ütközet jelentős részében kiegyensúlyozott teljesítményt tudtunk nyújtani.

Vendég játékos nyilatkozata

Mucza Tamás : Agresszívan kezdtünk, ám a Debrecen lendületbe jött és a félidőre átvette a vezetést. A második félidőt ugyancsak jól indítottuk, azonban a harmadik etap közepén valami elromlott, ebből pedig már nem tudtunk talpraállni.

Statisztika

team logo DEAC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Drenovac Dorde Drenovac Dorde * 24 33 8 11 72.7 2 2 100 1 5 20 1 3 33.3 5 0 5 1 1 1 2 4 1 0 27 134.5 93.8 63.2 63.9
22 Pongó Máté Pongó Máté * 5 33 1 3 33.3 0 0 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 3 1 2 0 3 0 1 8 102.6 92.1 35.7 35.7
5 Anderson Kyan Shakeel Anderson Kyan Shakeel * 18 32 0 0 0 0 1 0 4 11 36.4 6 7 85.7 0 0 0 3 3 0 7 7 0 0 23 121.5 88.9 60 50
50 Williamson Andre Marcell Williamson Andre Marcell * 18 29 1 3 33.3 1 1 100 4 4 100 2 2 100 5 3 8 1 2 3 2 1 0 0 26 158.5 88.6 100 100
21 Ostojic Danilo Ostojic Danilo * 13 29 4 6 66.7 0 1 0 0 0 0 5 6 83.3 6 2 8 1 3 2 5 3 0 0 23 117.1 84.5 65 57.1
20 Garamvölgyi Ákos Tibor Garamvölgyi Ákos Tibor 2 17 1 1 100 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 2 3 0 0 3 0 0 0 0 3 112.7 102 33.3 33.3
88 Hőgye Patrik Hőgye Patrik 4 16 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 2 4 1 1 0 0 8 96.8 66.7 100 100
7 Neuwirth Bence Neuwirth Bence 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -2 0 93.5 0 0
57 Kovács Ákos Bence Kovács Ákos Bence 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 76.5 0 0
18 Czermann Patrik Ákos Czermann Patrik Ákos 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 0 40 0 0
2 Fekete-Gál Csongor Fekete-Gál Csongor 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 0 44 0 0
56 Várszegi Ádám Várszegi Ádám 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 40 0 0
84 200 17 27 63 3 5 60 10 27 37 14 18 77.8 23 7 30 11 14 17 17 19 1 2 115 118.3 95.7 62.8 59.3
team logo Endo Plus Service-Honvéd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
11 Gatling Shane Justin Stoney Gatling Shane Justin Stoney * 15 32 2 6 33.3 0 0 0 2 5 40 5 6 83.3 3 0 3 2 6 1 7 3 0 0 16 92.6 120.3 53.6 45.5
45 Grubor Milos Grubor Milos * 9 29 2 5 40 1 1 100 1 6 16.7 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 3 69.4 118.6 37.5 37.5
1 Bajo Darko Bajo Darko * 2 25 0 1 0 1 1 100 0 0 0 0 2 0 4 3 7 0 0 2 1 1 0 0 8 112.7 111.8 33.3 50
17 Balogh Máté Balogh Máté * 8 19 4 5 80 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 2 4 0 2 4 0 1 0 0 7 83.4 90.1 50 50
8 Kopácsi Ákos Kopácsi Ákos * 4 18 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 0 1 0 3 3 1 5 0 0 5 106.8 115.5 50 50
21 Filipovic Stefan Filipovic Stefan 3 22 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 3 5 2 1 2 2 0 1 0 7 64 103.1 25 20
13 Mucza Tamás Mucza Tamás 16 19 3 5 60 0 0 0 3 4 75 1 2 50 1 4 5 1 1 1 2 2 0 1 21 166.8 101.8 88.9 83.3
5 Hardrict Jr Quentin Kirk Hardrict Jr Quentin Kirk 2 17 1 2 50 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 2 3 3 3 3 0 0 5 70 98.8 25 25
9 Hajdu Péter Márton Hajdu Péter Márton 7 15 0 0 0 0 0 0 2 6 33.3 1 2 50 1 1 2 0 0 1 1 1 1 0 7 102.6 139.7 50 50
4 Reizinger Máté Reizinger Máté 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0
33 Major Bulcsú Major Bulcsú 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
66 200 13 29 44.8 2 2 100 9 29 31 9 16 56.3 17 14 31 8 16 17 17 16 2 1 81 95.7 118.3 49.2 47.5

Dobástérkép

DEAC
Endo Plus Service-Honvéd
DEAC
Endo Plus Service-Honvéd

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 26 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 8
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 32:54 05:24
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Endo Plus Service-Honvéd
63%
45%
2p ktáv.
DEAC
Endo Plus Service-Honvéd
60%
100%
3p táv.
DEAC
Endo Plus Service-Honvéd
37%
31%
1p bünt.
DEAC
Endo Plus Service-Honvéd
78%
56%
DEAC Endo Plus Service-Honvéd
Szerzett labda 11 8
Eladott labda 14 16
Lepattanó 30 31
Gólpassz 19 16
Fault 17 17
VAL 115 81