Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2024. február 24. | 16:00
21. forduló
Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
77 -66
(28-14, 15-22, 18-13, 16-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Lengyel Ádám József, Sallai István József (Gergely Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Klepej Roland : Jól kezdtük a mérkőzést, agresszív volt a védekezésünk. Egyből az első negyedben egy nagyobb különbséget tudtunk a két csapat között kialakítani. Utána a második negyedtől kicsit kiengedtünk a védekezésben, ami miatt a támadás ritmusa megszakadt és küszködtünk minden egyes támadásnál. Megpróbáltuk a magas embereiket kivonni a játékból, viszont ez sajnos nem nagyon sikerült. Nálunk is elég sokan sérüléssel bajlódtak, eléggé hiányposzt volt számunkra a mai nap. Örülünk a győzelemnek, nekünk ez dupla szorzó volt. Fontos volt az is, hogy többel nyerjünk, mint amivel idegenben kaptunk ki. Remélem az elmúlt időszak mentálisan negatív szériájából ki tudunk mászni ezzel a győzelemmel és más mérkőzésen is tudunk nyerni. Gratulálok a Pénzügyőr csapatának, további sok sikert!

Vendég edző nyilatkozata
Király Márió : Borzasztó mezőny teljesítmény, ami elfogadhatatlan számomra. Két magasunk nagyszerű munkát végzett de mezőnyök nélkül nem lehet nyerni. Ami a másik oldalt illeti, játékvezetők kommunikációs stílusa és ténykedése hagy kivetni valót. Három kezdő játékosunk hiánya ellenére is borzasztó szomorú vagyok, hiszen ez a teljesítmény szégyent hoz a klubra is.


Dobástérkép
Eszterházy SC
Pénzügyőr Sportegyesület
Eszterházy SC
Pénzügyőr Sportegyesület
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:45 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Eszterházy SC
Pénzügyőr Sportegyesület
44%
43%
2p ktáv.
Eszterházy SC
Pénzügyőr Sportegyesület
38%
13%
3p táv.
Eszterházy SC
Pénzügyőr Sportegyesület
42%
29%
1p bünt.
Eszterházy SC
Pénzügyőr Sportegyesület
69%
73%
Eszterházy SC Pénzügyőr Sportegyesület
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 13 15
Lepattanó 35 41
Gólpassz 26 15
Fault 22 23
VAL 119 88
Statisztika
Eszterházy SC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gilszki

Erik
X 18 2 2 100 1 1 100 3 6 50 6 9 67 3 7 43 8 1 9 3 2 0 6 7 1 0 35 37 0

Botka

Botond
X 12 3 4 75 0 1 0 2 3 67 5 8 63 0 0 0 2 1 3 0 4 3 2 7 1 0 18 35 0

Szicsák

Bence
X 9 1 5 20 1 2 50 1 3 33 3 10 30 2 4 50 5 1 6 2 2 5 4 2 1 0 13 21 0

Kerekes

Hunor Ákos
X 17 0 1 0 0 0 0 4 7 57 4 8 50 5 6 83 2 1 3 0 0 3 3 2 0 1 20 21 0

Bajusz

Ábel
X 2 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 2 2 100 2 0 2 0 1 0 2 2 1 1 4 17 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 6 2 8 1 0 4 0 3 1 0 13 27 0

Máté

Balázs
4 1 2 50 0 3 0 0 1 0 1 6 17 2 2 100 3 1 4 0 2 2 1 2 1 0 5 22 0

Ficsor

Áron
9 0 0 0 1 1 100 2 3 67 3 4 75 1 1 100 0 0 0 0 0 5 1 0 0 0 9 13 0

Bolla

Norbert Tamás
3 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 3 4 75 0 0 0 1 2 0 2 1 0 0 2 7 0

Kovács

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sárosi

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocsis

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 7 16 44 3 8 38 13 31 42 23 55 42 18 26 69 28 7 35 7 13 22 21 26 6 2 119 200
Pénzügyőr Sportegyesület
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barócsi

Ádám
X 19 4 10 40 1 2 50 1 3 33 6 15 40 6 6 100 11 4 15 1 1 3 6 4 1 1 36 34 0

Ratiani

Nika
X 20 5 9 56 0 1 0 2 2 100 7 12 58 4 6 67 5 7 12 0 5 3 7 2 0 1 29 33 0

Nyikos

Barnabás
X 2 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 6 0 2 3 67 3 0 3 1 1 1 1 1 0 1 0 21 0

Nemes

Milán Benedek
X 3 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 2 50 1 0 1 0 3 4 2 4 0 1 2 21 0

Béres

Benedek
X 3 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 1 3 33 0 0 0 0 1 2 2 1 0 0 0 20 0

Magda

Dávid Csaba
2 1 2 50 0 1 0 0 4 0 1 7 14 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 1 1 1 -4 21 0

Erdei

Márk
5 1 3 33 0 1 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 1 0 1 4 13 0

Tóth

Péter
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 0 7 13 0

Horvat

Olivér Márk
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 4 0 4 1 0 5 2 0 0 0 7 12 0

Egervári

Márton
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 2 2 4 0 1 1 0 1 0 0 7 12 0
Összesen 5 66 15 35 43 1 8 13 6 21 29 22 64 34 16 22 73 28 13 41 6 15 23 21 15 2 6 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek