Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. március 31. | 18:00
26. forduló
Continental Aréna
71 -65
(29-9,17-21,12-18,13-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Varga Zoltán, Drenyovszki Dániel, Utasi Balázs (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Merim Mehmedovic : Ez a meccs bebizonyította, milyen jelentősége van a magyar fiatalszabálynak. Nem azért, mert rosszul játszott volna a játékosunk, de szerkezetileg nehéz váltani, amikor baj van. Az elején úgy kosárlabdáztunk, ahogy kell majd a rájátszásban is. A TF jó csapat és nagyon kellemetlen szerkezetben játszik. Megoldottuk Anda Dávid semlegesítését, de még mindig az a csapat vagyunk, amelynek szerkezeti problémája volt szezon elején. A MAFC ellen folytatjuk, van tíz napunk, keményen fogunk készülni!

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Bálint : Szerettük volna a hatodik helyet megszerezni, amit csak győzelemmel érhettünk volna el. Ehhez képest „mi hoztuk meg a nyuszit Nyíregyházára". Húsz pontos különbségről aztán három negyedet nyertünk, viszont nehéz úgy győzni, hogy 24 támadólepattanót engedtünk az ellenfélnek. Küzdelmes, férfias mérkőzést láthattak a nézők. A végére visszajöttünk egy labdára, akkor már tudtuk, hogy a Fót megveri a Miskolcot és nyolcban vagyunk, egy kicsit hamarabb lejöhetett volna a teher, úgy másképp alakulhatott volna a mérkőzés. Gratulálok a csapatnak a rájátszásba jutáshoz és sok sikert kívánok a Nyíregyházának, hátha találkozunk még a négy között!


Dobástérkép
HÜBNER Nyíregyháza BS
TF-BP
HÜBNER Nyíregyháza BS
TF-BP
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 23 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 17 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
HÜBNER Nyíregyháza BS
TF-BP
59%
48%
2p ktáv.
HÜBNER Nyíregyháza BS
TF-BP
36%
30%
3p táv.
HÜBNER Nyíregyháza BS
TF-BP
19%
25%
1p bünt.
HÜBNER Nyíregyháza BS
TF-BP
50%
70%
HÜBNER Nyíregyháza BS TF-BP
Szerzett labda 5 10
Eladott labda 14 12
Lepattanó 52 37
Gólpassz 14 10
Fault 20 20
VAL 93 86
Statisztika
HÜBNER Nyíregyháza BS
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Glatz

Gábor Soma
X 4 2 3 67 0 0 0 0 5 0 2 8 25 0 1 0 5 5 10 0 4 4 1 1 0 1 5 36 0

Ervin

Carlbe Lee
X 19 4 6 67 3 4 75 1 5 20 8 15 53 2 4 50 9 2 11 0 5 3 5 5 1 0 27 33 0

Tarján

Izsák Simon
X 11 4 5 80 0 1 0 1 1 100 5 7 71 0 0 0 5 8 13 2 0 1 0 1 0 0 25 31 0

Bus

Iván Krisztián
X 9 3 4 75 0 1 0 0 11 0 3 16 19 3 4 75 4 1 5 2 2 3 3 4 0 0 7 30 0

Nagy

Simon
X 20 2 2 100 1 4 25 4 9 44 7 15 47 2 4 50 4 1 5 1 1 3 5 1 0 0 21 26 0

Szobi

Dániel
3 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 2 0 0 3 15 0

Bonifert

Bendegúz
3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 1 5 6 0 0 2 5 0 1 0 11 13 0

Völgyi

Marcell Zoltán
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -4 9 0

Magyari

Kristóf
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0

Geiger

Bálint József
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -4 3 0

Füzi

Róbert János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Végső

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 17 29 59 4 11 36 7 37 19 28 77 36 8 16 50 29 23 52 5 14 20 20 14 2 1 93 200
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szántó

Dániel
X 15 5 9 56 0 0 0 0 0 0 5 9 56 5 7 71 5 1 6 5 3 3 4 4 0 1 25 34 0

Dancsecs

András
X 20 3 5 60 1 3 33 3 8 38 7 16 44 3 4 75 3 0 3 2 3 2 4 2 0 1 18 32 0

Karosi

Gergely
X 5 1 4 25 0 1 0 1 4 25 2 9 22 0 0 0 3 1 4 2 1 5 0 1 0 0 4 27 0

Anda

Dávid
X 6 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 2 4 50 2 2 4 0 2 3 3 2 0 0 7 19 0

Gémes

Andor Benedek
X 2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 1 16 0

Kelenföldi

Domonkos
10 2 6 33 1 1 100 0 0 0 3 7 43 4 5 80 13 3 16 0 2 0 4 0 0 0 23 27 0

Szanyi

Bence
3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 0 2 2 1 0 3 3 0 0 0 5 24 0

Simon

Balázs
4 1 1 100 1 1 100 0 3 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 14 0

Tömösváry

Máté
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 1 0 2 5 0

Farkas

Sándor Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Varga

Armin Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vargovics

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 15 31 48 3 10 30 5 20 25 23 61 38 14 20 70 28 9 37 10 12 20 19 10 1 2 86 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek