Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. május 6. | 19:00
254. forduló
Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tóth Cecília, Minár László Balázs, Kovács Nimród János (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor : Gratulálok a csapatomnak, és szurkolóinknak is, hiszen együtt vertük meg ezt a nagyon erős Szolnokot. Ellenfelünket is elismerés illeti, mert jól játszottak. Igazi kosárlabda hangulat volt, mindkét oldalról nagy energiákat mozgósítottak a csapatok, a szurkolók is kitettek magukért. Mondhatni egylabdás meccs lett a vége, de úgy érzem igazságtalan lett volna, ha nem mi nyerünk, mert végig kontrolláltuk a mérkőzést. A mérkőzés bizonyos szakaszaiban kifejezetten jól kosárlabdáztunk, és az ott megszerzett nagyobb előny kellett is a végjátékban, mikor ketten is kipontozódtak. Most 1-1 az állás, folytatás kedden Szolnokon. Remélem az is hasonló mérkőzés lesz, szeretnénk nyerni ott is.

Vendég edző nyilatkozata
Szarvas Gábor : Gratulálok a KTE-nek, megérdemelten egyenlítették ki a párharcot. Agresszívabbak és koncentráltabbak voltak ma, mint mi. Sokat hibáztunk védekezésben egyénileg és csapatszinten is. Rengeteg pontot kaptunk a festékből. A Kecskemét kiválóan reagált az első meccsre. Nekünk ugyanezt kell tennünk, felkészülni a harmadik összecsapásra, és újra átvenni az irányítást. Az első félidőben több játékosom is saját magával küzdött, mintsem az ellenféllel. Így tudott a hazai csapat tetemes előnyt kiépíteni a szünetre. Rendeztük a sorokat, a második félidőre már büszkék lehetünk, odatettük magunkat. Fordítani viszont már nem maradt erőnk, túl nagy volt a különbség. Ezen változtatnunk kell. Hétfőn és kedden összerakjuk a dolgankat, és a célunk, hogy átvegyük a vezetést a párharcban. Bojanhoz kapcsolódva annyit szeretnék csak mondani, hogy a személye igazi legenda, hiszen az ilyen tragikus élethelyzetben is lehetett rá számítani.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Barna : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, és a Szolnoknak is, mert végig küzdöttek, nem adták fel egy percre sem. Úgy gondolom, hogy a védekezés és a lepattanózás volt az, amiben feljavultunk, és ez hozta meg a sikert számunkra most. Bízom benne, hogy a folytatásban is hasonlóan eredményesen tudunk szerepelni.

Vendég játékos nyilatkozata
Bojan Subotic : Szeretnék másról beszélni, mint a kosárlabda. Hazámban tragikus dolgok történtek, sokan meghaltak halálos lövöldözésben. Nehéz ilyen helyzetben a játékra koncentrálni, mély együttérzésem küldöm Szerbiába. Bízunk benne, hogy ez sosem történhet meg újra. Gratulálok a Kecskemétnek a győzelemhez. Többet most nem szeretnék hozzáfűzni a meccs elemzéséhez.


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 18 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 8
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 36:24 02:36
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
79%
61%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
43%
33%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
35%
33%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
70%
90%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 9 7
Lepattanó 32 27
Gólpassz 22 14
Fault 22 21
VAL 131 113
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Townes

Marques R
X 25 5 6 83 0 1 0 4 6 67 9 13 69 3 5 60 4 0 4 2 4 1 5 8 0 0 34 33 0

Klobucar

Jaka
X 13 2 3 67 2 2 100 1 5 20 5 10 50 2 3 67 3 0 3 2 2 2 3 5 0 0 18 30 0

Dramicanin

Rastko
X 24 4 5 80 1 1 100 3 4 75 8 10 80 5 6 83 4 1 5 0 0 5 4 1 0 0 31 28 0

Kucsera

Dániel
X 2 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 5 0 5 1 1 5 0 4 0 0 7 25 0

Kiss

Dávid
X 3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 1 100 2 1 3 0 0 2 1 0 0 0 5 12 0

Wittmann

Krisztián
6 3 3 100 0 1 0 0 3 0 3 7 43 0 0 0 1 1 2 0 1 4 1 1 0 0 5 29 0

Karahodzic

Kemal
18 7 8 88 0 0 0 0 1 0 7 9 78 4 6 67 7 3 10 0 1 2 6 3 0 0 32 26 0

Tóth

Barna
1 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 -1 16 0

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Ivkovic

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Patrik Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 23 29 79 3 7 43 8 23 35 34 59 58 16 23 70 26 6 32 5 9 22 21 22 0 0 131 200
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lukács

Norbert
X 6 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 3 4 75 1 0 1 0 0 2 4 0 0 0 7 29 0

Subotic

Bojan
X 20 3 4 75 0 0 0 3 5 60 6 9 67 5 5 100 8 1 9 3 2 4 5 2 0 0 34 28 0

Durham

Jabril Armin
X 15 2 3 67 0 0 0 3 8 38 5 11 45 2 2 100 0 1 1 1 1 4 1 4 0 0 15 27 0

Williamson

Andre Marcell
X 11 4 8 50 1 3 33 0 1 0 5 12 42 1 1 100 3 2 5 0 1 1 4 2 0 0 14 26 0

Barnes

Auston Willis
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 5 6 0

Gavin

James Michael
9 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 5 6 83 0 0 0 0 1 3 6 0 0 0 9 25 0

Pongó

Máté
10 0 0 0 1 2 50 2 6 33 3 8 38 2 2 100 3 0 3 1 1 1 1 3 0 0 12 22 0

Rudner

Gábor
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 1 0 0 2 18 0

Révész

Ádám
7 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 1 1 100 4 1 5 0 0 4 1 2 0 0 13 14 0

Sebők

András
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 2 5 0

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vincze

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 17 28 61 2 6 33 10 30 33 29 64 45 19 21 90 21 6 27 7 7 21 22 14 0 0 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek