Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2022. december 10. | 17:00
13. forduló
Bercsényi tornacsarnok
89 -77
(28-25, 23-12, 21-15, 17-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Földi László Tibor, Bagi Bálint (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Miljan Rakics : Elégedett vagyok a látottakkal, azzal a hozzáállással és játékkal, amit a TF-BP elleni vereséget követően nyújtottak a srácok. Visszatértünk arra az útra, amelyet járni szeretnénk. Az egész mérkőzésen koncentráltan játszottunk. Remekül védekeztünk, ami jó alapot biztosított a sikerhez számunkra. Jól zártuk a passz sávokat, s jól felkészültünk Nagy Botond Ágostonból, aki a liga egyik legjobb dobója. Nagyon nehéz jól játszani olyan csapat ellen, amelyik jól támad és kintről is jól dob, mert jó játékosai vannak. Nekünk ez ma sikerült, amiért jár a gratuláció a fiúknak. Sok sikert kívánok a bajnokság folytatásában ellenfelünknek is.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Nagyszerű ellenfél ellen játszhattunk ma este. Láthatta mindenki, hogy fel is nőttünk a feladathoz. Nem adtuk fel egyszer sem. Talán ez a -12 pont nem is teljesen a mi hibánk. Az a véleményem, hogy a Jászberény ma este megtalálta azt az egyetlen eszközt, amivel le lehetett győzni minket. Ebben még a csillagok is őket segítették.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 8
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 35:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
74%
56%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
50%
33%
3p táv.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
42%
24%
1p bünt.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
81%
88%
Jászberényi KSE BKG PRIMA
Szerzett labda 4 9
Eladott labda 23 12
Lepattanó 37 21
Gólpassz 18 12
Fault 26 18
VAL 119 91
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kucsora

Csaba Ákos
X 21 3 5 60 2 4 50 3 7 43 8 16 50 2 2 100 4 1 5 2 1 1 2 4 0 0 25 37 13

Ivosev

Tamás
X 36 9 9 100 1 1 100 2 4 50 12 14 86 10 13 77 8 3 11 0 5 4 13 2 1 0 53 36 0

Dunai

Zétény Péter
X 5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 5 2 0 2 0 0 1 26 0

Rosic

Uros
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 3 1 4 0 2 5 0 4 0 0 8 23 14

Olasz

Ádám Zsolt
X 19 9 12 75 0 0 0 0 0 0 9 12 75 1 1 100 4 1 5 1 3 2 2 0 0 1 21 22 0

Csík

Richárd
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 4 1 5 1 4 4 1 6 0 0 7 25 0

Mester

Márk
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 2 4 0 0 0 0 2 14 9

Czirbus

József
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 0 -1 10 15

Homoki

Donát László
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 3 1

Meleg

Károly Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 -1

Kovács

Vilmos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Fodor

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 23 31 74 3 6 50 8 19 42 34 56 61 13 16 81 30 7 37 4 23 26 18 18 1 1 119 200
BKG PRIMA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Botond Ágoston
X 23 2 3 67 1 4 25 4 13 31 7 20 35 5 6 83 1 0 1 0 1 0 7 6 0 0 22 40 -12

Nagy

Benedek Ágost
X 11 1 2 50 1 1 100 1 9 11 3 12 25 4 4 100 4 0 4 4 2 2 4 4 0 0 16 40 -12

Plézer

Gábor
X 19 5 7 71 0 1 0 1 4 25 6 12 50 6 7 86 1 2 3 1 0 1 6 0 0 0 22 21 0

Lilaj

Frenki
X 4 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 2 2 100 2 0 2 0 3 2 1 0 0 0 2 20 -5

Galambos

Árpád
X 6 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 2 100 1 1 2 3 2 5 1 0 0 0 7 14 -16

Spiriev

Artemon Bendegúz
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 1 0 0 1 26 4

Kelenföldi

Domonkos
9 1 3 33 1 1 100 1 2 50 3 6 50 2 3 67 4 2 6 0 1 3 2 0 1 0 13 18 -6

Halász

Ákos
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 2 1 3 1 0 0 5 12 -6

Szeleczki

István
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 2 2 0 0 2 0 0 0 1 3 9 -7

Petrovics

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sándor

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 14 25 56 3 9 33 7 29 24 24 63 38 22 25 88 14 7 21 9 12 18 25 12 1 1 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek