Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2021/2022
2022. február 27. | 16:00
17. forduló
NOVOMATIC Aréna 
55 -75
(14-24, 14-12, 16-19, 11-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Esztergályos Róbert, Kovács Máté

Hazai edző nyilatkozata
Giustino Altobelli : Nagyon jó csapat ellen léptünk ma pályára. Sajnálom, hogy kollégámnak idő előtt kellett távoznia a mérkőzésről. Ezen a héten sok meccset játszottak a játékosaink, köztük tegnap két U18-as találkozót, ezért nagyon fáradt csapat lépett ma pályára. Ma a saját játékunkat játszottuk, nem adtuk fel, annak ellenére, hogy egy nálunk erősebb csapattal játszottunk. Sok támadó lepattanót szedtek ellenünk, ezért hármas poszton változtatnunk kellett, mert ott előnyben voltak. Ez a húsz pont nem jó, de lehetett volna rosszabb is. Mennünk kell tovább, és kezelni a kialakult helyzetet.

Vendég edző nyilatkozata
Igor Skocovski : Gratulálok a csapatomnak, hiszen nem lehetett könnyű nekik edző nélkül játszani, bár az eredmény azt mutatja, hogy meg tudták oldani a feladatot. Az elején nagyon nem voltam elégedett, voltak pillanatok, amikor sokkal keményebben kellett volna védekeznünk. Gratulálok az ellenfélnek, jól küzdöttek a sok fiatal játékosukkal, látszik rajtuk a fejlődés.


Dobástérkép
Sportdarázs
Vasas Akadémia
Sportdarázs
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 22
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 8
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 02:00 36:00
CSAPAT %
2p köz.
Sportdarázs
Vasas Akadémia
45%
61%
2p ktáv.
Sportdarázs
Vasas Akadémia
26%
26%
3p táv.
Sportdarázs
Vasas Akadémia
50%
26%
1p bünt.
Sportdarázs
Vasas Akadémia
90%
68%
Sportdarázs Vasas Akadémia
Szerzett labda 5 16
Eladott labda 25 12
Lepattanó 29 32
Gólpassz 16 20
Fault 17 16
VAL 66 101
Statisztika
Sportdarázs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bakó

Patrícia
X 18 4 5 80 1 6 17 2 4 50 7 15 47 2 3 67 5 0 5 1 0 0 6 1 0 1 22 36 -18

Karácsony

Tamara
X 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 4 1 5 0 5 3 3 6 0 0 6 30 -15

Erdélyiová

Alexandra
X 6 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 2 0 2 2 2 2 1 1 0 0 8 28 -12

Sitku

Zsuzsanna
X 21 4 8 50 1 1 100 2 3 67 7 12 58 5 5 100 4 0 4 0 4 1 4 1 1 0 22 21 -8

Németh

Boglárka
X 4 1 3 33 1 2 50 0 0 0 2 5 40 0 0 0 1 1 2 0 4 4 0 0 0 0 -1 17 -7

Vasi

Hanna
4 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 2 100 2 2 4 0 5 2 1 1 0 0 2 22 -9

Szomszéd

Csenge
0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 5 1 6 0 1 3 1 1 0 0 3 19 -12

Gombkötő

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 0 1 0 0 -4 12 -15

Török

Kata
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 3 0 0 6 11 -2

Bognár

Dóra
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 1 0 2 4 -2
Összesen 5 55 9 20 45 5 19 26 6 12 50 20 51 39 9 10 90 24 5 29 5 25 17 16 16 2 1 66 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szerencsés

Tamara Beatrix
X 13 5 8 63 0 0 0 1 3 33 6 11 55 0 2 0 2 0 2 5 1 3 6 1 1 0 20 30 25

Dúl

Terka Zsófia
X 12 3 3 100 0 2 0 1 7 14 4 12 33 3 4 75 1 5 6 2 0 2 2 5 0 0 18 29 15

Salamon

Zsófia
X 4 2 5 40 0 5 0 0 1 0 2 11 18 0 0 0 2 0 2 3 1 1 1 4 0 1 4 29 17

Radócz

Fanni
X 23 2 2 100 2 2 100 3 7 43 7 11 64 6 7 86 5 2 7 0 2 1 4 0 0 0 27 27 10

Van Rijs

Dóra Ágnes
X 2 0 2 0 1 1 100 0 1 0 1 4 25 0 0 0 3 2 5 1 1 3 1 3 0 0 8 27 -4

Nagy

Lili
6 1 3 33 1 2 50 0 2 0 2 7 29 2 2 100 0 0 0 1 0 1 1 2 0 0 5 15 11

Hámori

Bernadett Csilla
6 2 2 100 1 4 25 0 0 0 3 6 50 0 2 0 1 3 4 2 2 1 1 3 0 0 9 15 13

Örsi

Kata Anna
2 1 1 100 0 2 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 1 0 0 3 13 12

Kádár

Orsolya
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 2 4 0 5 2 0 1 0 1 -1 11 1

Ulrich

Zoé Kata
7 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 2 2 100 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 8 4 0
Összesen 5 75 17 28 61 5 19 26 6 23 26 28 70 40 13 19 68 18 14 32 16 12 16 17 20 1 2 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek