Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2022. február 12. | 18:00
22. forduló
Arena Savaria
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Söjtöry Tamás Ferenc, Fodor Attila (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Konakov : Jól kezdtük a mérkőzést, és 20 perc után 28 pontot kaptunk, amire nagyon büszke vagyok. Tudtuk ezt az intenzitást nem tudjuk 40 percen keresztül tartani. A harmadik negyedben több pontot is kaptunk leindításból, de a felállt védekezésünk ugyanúgy jól teljesített. Elégedett vagyok a mutatott játékkal, de még egy komoly hét áll előttünk, nem dőlhetünk hátra.

Vendég edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Az első félidőben eldőlt minden. Akkora előnyt adtunk a Falconak, amit nem lehet ledolgozni 20 perc alatt. A 3. negyedben valamit mutattunk, ha ezt tudjuk állandósítani, akkor lesz esélyünk a bajnokságban. További sok sikert kívánok a Falconak a BL-ben és a bajnokságban egyaránt.

Hazai játékos nyilatkozata
Verasztó Péter : Készültünk a Szeged periméter játékára, sikerült is Őket megállítanunk. Az első negyedben nagyon sokáig 3 ponton tudtuk tartani az ellenfelet, és az 1. félidőben is tartottuk ezt a ritmust. A harmadik negyedben kicsit lanyhult a védekezésünk, ezen kell javítanunk. A 4. negyedben már megint sikerült megvalósítani mindent. Megyünk tovább…

Vendég játékos nyilatkozata
Keandre Cook : Nagyon rosszul játszottunk az első félidőben és ezt megbüntette a Falco. Egy ilyen szintű csapat ellen, ennyire lassan nem lehet kezdeni. A harmadik negyedben egész jól játszottunk, de ez kevés volt.A következő meccsekre ki kell javítanunk a mai hibákat. Megyünk tovább


Dobástérkép
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeak
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeak
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 25 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 18 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 39:29 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeak
62%
56%
2p ktáv.
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeak
30%
67%
3p táv.
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeak
43%
25%
1p bünt.
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeak
79%
75%
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely Naturtex-SZTE-Szedeak
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 10 14
Lepattanó 38 32
Gólpassz 23 21
Fault 19 17
VAL 133 104
Statisztika
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Váradi

Benedek
X 10 1 1 100 1 5 20 2 4 50 4 10 40 0 0 0 3 1 4 0 4 3 4 7 0 0 15 29 9

Golomán

György
X 13 3 4 75 0 0 0 1 2 50 4 6 67 4 6 67 7 3 10 0 1 0 4 2 0 0 24 28 20

Clark JR

Marvin Deray
X 9 3 7 43 0 0 0 1 4 25 4 11 36 0 0 0 4 0 4 1 0 2 2 1 1 3 11 26 7

Keller

Ákos
X 11 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 1 2 50 2 4 6 0 0 2 2 1 1 0 19 23 17

Kovács

Benedek Máté
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 1 2 1 1 0 0 6 13 16

Perl

Zoltán
19 5 7 71 2 3 67 1 2 50 8 12 67 2 2 100 3 0 3 1 4 2 2 4 1 1 22 27 9

Somogyi

Ádám
12 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 4 4 100 2 0 2 1 0 3 2 5 0 0 18 20 24

Barac

Boris
8 4 8 50 0 2 0 0 2 0 4 12 33 0 0 0 4 1 5 1 0 3 0 1 1 1 8 20 0

Verasztó

Péter
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 1 0 0 8 10 6

Sövegjártó

Ábel György
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 2 1

Takács

Zsolt
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 1 -2

Horváth

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2
Összesen 5 93 23 37 62 3 10 30 10 23 43 36 70 51 11 14 79 27 11 38 5 10 19 17 23 4 6 133 200
Naturtex-SZTE-Szedeak
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Persons

Tayler Anthony
X 4 1 4 25 1 2 50 0 5 0 2 11 18 0 0 0 3 1 4 1 3 4 1 12 0 2 10 35 -24

Alston

Justin Alexander
X 12 4 9 44 2 4 50 0 2 0 6 15 40 0 0 0 6 0 6 0 2 3 0 0 2 0 9 32 -15

Bognár

Kristóf
X 17 2 3 67 2 2 100 3 7 43 7 12 58 0 0 0 6 1 7 0 1 3 2 4 2 0 26 32 -20

Cook

Keandre Gary
X 19 3 3 100 1 1 100 2 5 40 6 9 67 5 5 100 1 2 3 2 1 2 7 1 1 0 29 28 -7

Balogh

Szilárd
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 0 0 0 2 10 -19

Davis

Rashun
9 3 3 100 0 0 0 1 4 25 4 7 57 0 0 0 3 2 5 1 6 3 3 4 0 0 13 23 6

Keller

Iván
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 5 12 -18

Mayer

Ákos
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 1 0 2 8 -1

Filipovic

Stefan
5 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 1 3 33 1 1 2 0 0 1 3 0 0 2 5 8 -6

Szatmári

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 0 0 0 2 8 -1

Polányi

Kristóf Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 4 0

Kerpel-Fronius

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 18 32 56 6 9 67 6 24 25 30 65 46 6 8 75 22 10 32 5 14 17 19 21 6 4 104 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek