Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2022. január 5. | 19:00
16. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Papp Péter, Frányó Péter (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a Falconak, teljesen megérdemelten nyertek. Jobbak voltak, minden tekintetben. Nem kellett volna abba a hibába esnünk, amibe az első félidőben. Ez utána már túl könnyű volt nekik. Elsősorban a védekezésben követtünk el hibákat, tizenegy hárompontost dobtak. Nem adhatunk egy ilyen remekül dobó csapatnak ennyi lehetőséget. A második félidőben nagy tűzzel jöttünk ki, felvettük a sok ütközést és fizikalitást. Azt gondolom, remekül játszottunk a harmadik negyedben. Abban a játékrészben a játékosok a legjobbat hozták ki magukból, de összességében, túl sokat hibáztunk. A Falco ellen nem elég küzdeni, pontosabbnak kell lennünk a feladataink végrehajtásában, mindkét palánk alatt. Csak így érhetünk el sikert!

Vendég edző nyilatkozata
Milos Konakov : Nagy győzelmet arattunk, fontos volt ez nekünk, és nem csak a ma esti ellenfelünk neve miatt, hanem az utolsó időszak miatt is. Azt gondolom, hogy a csapatunk jól reagált. Rövid periódus volt ez, de próbáltunk valamit változtatni. Ez a mai győzelem a csapatunk jellemének a győzelme. Hiszem, hogy meg is érdemeltük, de még egyszer, ez csak egy meccs volt. Hosszú még a szezon, és biztosan hoz még több ilyen kemény találkozót is. Nem lehet fizikailag és mentálisan is végig magas szinten játszani a negyven percet. Volt egy kisebb kisebb visszaesés a harmadik negyedben, de a döntő a fiatalok - Kovács Benedek és Somogyi Ádám - rendkívüli teljesítménye volt, nagyon sokat tettek hozzá!

Hazai játékos nyilatkozata
Rudner Gábor : Mindenek előtt, köszönjük a közönségünknek, hogy igazi hatodik emberként voltak ma a Tiszaligetben. Sajnos sokadjára kezdjük a meccset úgy, hogy tetemes hátrányból kell felállni a második félidőben. Ezen próbáltunk változtatni, viszont nem találtuk azt a pontot, ahol felül tudnánk kerekedni az ellenfelünkön és átvenni az irányítást. Gratulálunk a Falconak!

Vendég játékos nyilatkozata
Somogyi Ádám : Köszönjük a szurkolóinknak, akik ma elkísértek minket, hogy ilyen kiváló hangulatot hoztak. Igyekeztünk negyven percen át koncentrálni a játékra. Láttuk, hogy a második félidőben különösen erős a Szolnok. Több mérkőzést is meg tudtak fordítani akár tizenöt-húsz pontos hátrányból is. Ezt a szolnoki rohanást sikerült jól megfogni. A csapat egésze remek karaktert mutatott, ennek volt köszönhető a ma esti siker. Gratulálok a csapatnak!


Dobástérkép
Szolnoki Olajbanyasz
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Szolnoki Olajbanyasz
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 20
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 04:45 33:41
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbanyasz
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
48%
50%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbanyasz
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
67%
0%
3p táv.
Szolnoki Olajbanyasz
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
30%
58%
1p bünt.
Szolnoki Olajbanyasz
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
68%
64%
Szolnoki Olajbanyasz Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 11 14
Lepattanó 23 35
Gólpassz 19 24
Fault 16 22
VAL 89 121
Statisztika
Szolnoki Olajbanyasz
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Subotic

Bojan
X 8 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 4 4 100 4 0 4 3 0 2 5 2 0 0 19 31 -7

Pongó

Máté
X 3 0 3 0 0 0 0 1 4 25 1 7 14 0 0 0 5 0 5 0 2 2 2 6 0 0 8 26 -21

Solano

Gelvis
X 12 2 6 33 1 1 100 2 3 67 5 10 50 0 0 0 1 1 2 1 3 3 1 7 0 2 15 25 3

Cummings

Markeith
X 10 2 7 29 0 0 0 1 1 100 3 8 38 3 5 60 2 0 2 0 0 2 3 0 0 0 8 24 -11

Taiwo

Samuel
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 2 0 0 0 1 0 0 11 -12

Badzim

Roko
6 2 4 50 0 0 0 0 6 0 2 10 20 2 4 50 1 0 1 0 2 2 4 1 0 1 0 28 -7

Cakarun

Marjan
21 7 8 88 1 1 100 0 0 0 8 9 89 5 7 71 2 3 5 1 1 4 6 2 0 0 31 24 -8

Rudner

Gábor
7 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 3 67 1 2 50 3 0 3 0 0 1 1 0 0 0 9 15 3

Pallai

Tamás Ottó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 9 -8

Zsíros

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 4 -6

Kovács

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -1

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 16 33 48 2 3 67 6 20 30 24 56 43 15 22 68 18 5 23 5 11 16 22 19 1 3 89 200
Falco-Volvo Alpok Auto Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Keller

Ákos
X 8 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 0 0 0 5 1 6 1 0 2 1 1 1 0 17 32 6

Benke

Szilárd
X 21 3 4 75 0 2 0 5 7 71 8 13 62 0 0 0 6 0 6 2 1 1 1 2 1 0 27 30 12

Somogyi

Ádám
X 22 3 4 75 0 0 0 5 8 63 8 12 67 1 2 50 2 1 3 3 1 3 3 4 0 0 29 29 18

Váradi

Benedek
X 2 1 5 20 0 0 0 0 1 0 1 6 17 0 0 0 3 1 4 0 2 2 1 5 0 0 5 19 -11

Golomán

György
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 2 0 2 0 2 0 3 5 2 0 0 0 -1 14 -1

Perl

Zoltán
9 3 10 30 0 0 0 0 0 0 3 10 30 3 3 100 6 1 7 0 4 1 4 8 0 0 17 29 19

Barac

Boris
1 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 1 2 50 2 0 2 1 3 4 3 3 0 0 3 21 9

Kovács

Benedek Máté
11 0 2 0 0 0 0 3 3 100 3 5 60 2 2 100 2 2 4 0 0 3 1 1 0 1 15 13 18

Clark JR

Marvin Deray
8 1 1 100 0 0 0 2 2 100 3 3 100 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 9 13 5

Horváth

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 16 32 50 0 2 0 15 26 58 31 60 52 7 11 64 28 7 35 7 14 22 16 24 2 1 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek