Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. december 23. | 18:00
13. forduló
Városi Sportcsarnok
78 -89
(16-22, 16-24, 22-19, 24-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Nagy Viktor, Györfy Rúben (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Az első félidőben nagyon gyengén játszottunk, ott több mint tíz pontos hátrányt összeszedtünk. A szünet után jobban játszottunk, talán annyi idő kellett, hogy hozzászokjunk az ellenfél agresszív védekezéséhez. Húsz perc előnyt egy ilyen jó csapatnak nem adhatunk. Tudunk, és kell is ennél jobban játszani, ha el akarjuk érni céljainkat. Köszönöm a szegedi közönség támogatását, ismét remek hangulatot teremtettek. Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok!

Vendég edző nyilatkozata
Matthias Zollner : – Úgy érzem, sikerült ismét fejlődnünk játékban, azonban a védőlepattanókkal akadtak problémáink. Furcsának tartom, hogy ellenfelünk harminc büntetőt dobhatott, ez sok mindent megmagyaráz, és ezen dolgoznunk kell. A győzelem miatt boldogok lehetünk, de ha ezt a két dolgot ki tudjuk javítani, akkor még könnyebb győzelmeket arathatunk, és tovább fejlődhetünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Filipovics Stefan : – Gratulálok az Albának a győzelemhez! Egész meccsen üldöztük őket, de nem tudtuk megfordítani a meccset. Ellenfelünk agresszívabban játszott, de innentől a következő meccsre fókuszálunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Jonathan Stark : – Mindig győzelmi szándékkal lépünk pályára, boldogok vagyunk, hogy ez most is sikerült. Védekezésben azonban van még hova fejlődnünk, ez egy fontos része a játéknak, és ebben fejlődnünk kell ahhoz, hogy a következő lépést is megtegyük.


Dobástérkép
Naturtex-SZTE-Szedeak
Alba Fehervar
Naturtex-SZTE-Szedeak
Alba Fehervar
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 17
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 39:47
CSAPAT %
2p köz.
Naturtex-SZTE-Szedeak
Alba Fehervar
53%
68%
2p ktáv.
Naturtex-SZTE-Szedeak
Alba Fehervar
21%
50%
3p táv.
Naturtex-SZTE-Szedeak
Alba Fehervar
29%
40%
1p bünt.
Naturtex-SZTE-Szedeak
Alba Fehervar
67%
93%
Naturtex-SZTE-Szedeak Alba Fehervar
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 12 12
Lepattanó 39 33
Gólpassz 12 15
Fault 16 26
VAL 99 120
Statisztika
Naturtex-SZTE-Szedeak
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Persons

Tayler Anthony
X 26 4 8 50 2 5 40 3 8 38 9 21 43 5 6 83 5 1 6 1 3 4 4 5 0 0 26 37 -15

Bognár

Kristóf
X 14 4 6 67 1 1 100 0 2 0 5 9 56 4 5 80 4 5 9 1 1 3 3 1 0 0 22 34 -8

Cook

Keandre Gary
X 12 2 6 33 0 1 0 1 5 20 3 12 25 5 6 83 3 2 5 2 4 2 5 3 1 0 14 33 -15

Alston

Justin Alexander
X 12 3 5 60 0 2 0 2 4 50 5 11 45 0 4 0 3 4 7 0 1 1 4 0 0 0 12 30 -23

Szatmári

Zsombor
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 -2 5 -10

Kerpel-Fronius

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 1 0 0 2 16 9

Filipovic

Stefan
6 1 2 50 0 3 0 0 0 0 1 5 20 4 4 100 3 5 8 0 0 1 4 1 1 1 16 14 6

Keller

Iván
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 1 1 0 2 1 3 0 0 0 4 11 -3

Balogh

Szilárd
3 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 10 1

Polányi

Kristóf Áron
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 1 0 0 4 7 0

Mayer

Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 3 3
Összesen 5 78 17 32 53 3 14 21 6 21 29 26 67 39 20 30 67 19 20 39 5 12 16 26 12 2 2 99 200
Alba Fehervar
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fakuade

Michael
X 13 4 4 100 1 3 33 0 2 0 5 9 56 3 4 75 7 3 10 1 2 4 3 1 1 1 22 26 14

Vojvoda

Dávid
X 20 3 5 60 1 3 33 2 3 67 6 11 55 6 6 100 3 1 4 0 0 4 3 3 0 0 25 25 20

Smith Jr.

Lenzelle Lajuan
X 8 1 2 50 2 2 100 0 3 0 3 7 43 2 2 100 1 0 1 1 2 3 1 3 0 0 8 25 2

Pongó

Marcell
X 8 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 0 0 0 3 1 4 1 3 1 1 4 0 0 14 20 12

Omenaka

Godwin Ekene
X 3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 4 1 5 0 2 3 2 0 0 0 8 10 7

Stark

Jonathan
13 2 3 67 3 5 60 1 2 50 6 10 60 0 0 0 2 1 3 2 1 3 3 1 0 1 17 29 -3

Laksa

Martins
12 1 1 100 0 2 0 3 6 50 4 9 44 1 1 100 1 0 1 1 1 3 2 0 0 0 10 25 6

Szabó

Zsolt András
4 1 3 33 1 1 100 0 2 0 2 6 33 0 0 0 3 1 4 0 0 3 0 2 1 0 7 19 -2

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 1 1 0 0 3 10 -2

Lukács

Norbert
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 3 7 -1

Balsay

Ádám
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 3 4 2

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 15 22 68 8 16 50 10 25 40 33 63 52 13 14 93 25 8 33 8 12 26 16 15 2 2 120 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek