Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. november 13. | 18:00
10. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
82 -93
(24-27, 22-25, 19-17, 17-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Farkas Gábor, Györfy Rúben (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Nagyon csalódott vagyok végeredmény miatt, de elsősorban nem az eredmény, hanem a játék miatt. Nem volt elég kreatív a támadójátékunk. Kevés volt az asszisztunk, a Szolnok sokkal jobban teljesített ebben is. Nem koncentráltunk eléggé a döntő pillanatokban. A védekezésünk pedig egyáltalán nem úgy működött, ahogy megbeszéltük edzésen. Mindenképpen fejlődnünk kell, az amerikai légiósokkal pedig le kell ülnünk beszélni, hogy ez egy csapat játék.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Számítottunk arra, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. De szerencsére alaposan felkészültünk a meccsre. Úgy gondolom, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést. Egyedüli hibaként talán a palánk alatti játékot tudnám említeni, hiszen a lepattanók gyűjtése nem ment a legjobban. Sikerült kikecmeregnünk a hullámvölgyből, bízom benne, hogy tovább tudjuk vinni ezt a formánkat.

Hazai játékos nyilatkozata
Brandon Garret : Sajnos túl sok labdát adtunk el a mérkőzésen. Emiatt nem tudtunk a saját ritmusunkban játszani. Gratulálok a Szolnoknak nagyon jó csapatuk van!

Vendég játékos nyilatkozata
Marjan Cakarun : Nagyon jó mérkőzést sikerült játszanunk egy jó ellenfél ellen. Gratulálok a Körmendnek is, hiszen remekül játszottak. KI tudtuk használni a Körmend technikai hibáit, amiből sikerült könnyű kosarakat szereznünk.


Dobástérkép
Kormend
Szolnoki Olajbanyasz
Kormend
Szolnoki Olajbanyasz
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 16
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 14
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 04:20 34:02
CSAPAT %
2p köz.
Kormend
Szolnoki Olajbanyasz
49%
63%
2p ktáv.
Kormend
Szolnoki Olajbanyasz
20%
25%
3p táv.
Kormend
Szolnoki Olajbanyasz
45%
41%
1p bünt.
Kormend
Szolnoki Olajbanyasz
78%
93%
Kormend Szolnoki Olajbanyasz
Szerzett labda 6 12
Eladott labda 17 10
Lepattanó 36 31
Gólpassz 13 24
Fault 20 19
VAL 102 138
Statisztika
Kormend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Garett

Brandon Dominique
X 15 5 11 45 0 1 0 0 1 0 5 13 38 5 7 71 5 9 14 0 2 3 5 0 1 0 23 35 -11

Ferencz

Csaba
X 5 1 1 100 0 2 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 1 2 3 0 2 2 2 2 0 0 6 33 -10

Savic

Stefan
X 17 3 4 75 0 0 0 3 4 75 6 8 75 2 2 100 6 1 7 2 2 5 2 3 1 0 28 31 9

Stokes

Kamau Thutmoses
X 24 3 9 33 1 1 100 4 6 67 8 16 50 4 4 100 3 1 4 2 7 0 4 4 0 1 23 27 -6

Takács

Kristóf
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 2 0 1 1 2 2 0 3 2 0 0 0 6 16 0

White

Maliek Azziek
17 4 7 57 0 1 0 2 6 33 6 14 43 3 3 100 3 1 4 0 4 2 3 3 0 0 15 33 -9

Durázi

Krisztofer
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 1 0 0 2 17 -10

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 5 -15

Krivacevic

Markó
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 3 -3

Martinez

Ralf Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Érsek

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balogh

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 18 37 49 1 5 20 10 22 45 29 64 45 14 18 78 20 16 36 6 17 20 19 13 2 1 102 200
Szolnoki Olajbanyasz
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Badzim

Roko
X 19 1 1 100 0 1 0 5 9 56 6 11 55 2 2 100 3 1 4 1 2 1 4 6 0 0 27 31 20

Subotic

Bojan
X 17 5 6 83 0 0 0 1 2 50 6 8 75 4 4 100 5 0 5 4 0 1 3 1 0 0 28 30 20

Pongó

Máté
X 2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 3 2 5 0 1 1 3 7 0 0 14 27 11

Cummings

Markeith
X 7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 2 0 2 1 3 3 1 1 0 0 6 26 2

Taiwo

Samuel
X 7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 1 100 0 1 1 0 0 5 1 0 0 0 8 8 7

Cakarun

Marjan
21 7 13 54 1 2 50 0 0 0 8 15 53 5 6 83 4 6 10 3 1 3 5 2 1 1 33 25 7

Solano

Gelvis
11 4 6 67 0 0 0 1 3 33 5 9 56 0 0 0 1 0 1 3 2 2 3 5 0 0 17 24 0

Gilszki

Erik
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 1 1 12 -1

Zsíros

Péter
3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 9 -11

Rudner

Gábor
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 4 8 -5

Kovács

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vincze

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 22 35 63 1 4 25 11 27 41 34 66 52 14 15 93 20 11 31 12 10 19 20 24 1 2 138 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek