Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 17. | 18:00
6. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
80 -78
(22-9, 25-24, 19-19, 14-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Ádám József, Makrai Márton (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Azt gondolom, 25 percig jól játszottunk. A másik 15 perceben pedig kritikán alul, teli hullámvölgyekkel. Azt vártam, hogy a padról több érkezik. Vezettünk húsz pont felett, egyszerűen be kellett volna fejeznünk a meccset. Ezzel szemben a végén lehetőséget adtunk a Pécsnek, hogy elvigye a győzelmet. Ez Szolnokon nem történhet meg. A nap végén köszönjük a szurkolóinknak, hogy mögöttünk álltak és hozzásegítettek a győzelemhez! Nincs sok időnk, készülnünk kell a lengyelországi mérkőzésre. Sajnos a kulcsjátékosok a kelleténél több percet égettek el a mai győzelemért, sok energiába került. Ez nem jó. Meg kell találnunk, miként okozhatunk meglepetést Varsóban.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Aleksic : Mindenek előtt, gratulálok a Szolnoknak! Azt a kosárlabdát játszották, amit nagyon jól tudnak. Végül mi is büszkék lehetünk a csapatunkra, erős jellemet mutattunk és, hogy soha nem adjuk fel. Az elején nagy előnyt adtunk, majd a harmadik negyed közepétől felzárkóztunk. A végjátékban sajnos túl sok könnyű gólt kaptunk. Klasszikus egylabdás mérkőzés volt. Az ilyen meccseken az utolsó dobás vagy be megy vagy nem, de én igazán büszke vagyok a fiúkra. Jó lehetőség volt számunkra, hogy tovább tanuljunk erős, kemény csapatok ellen idegenben játszani. Biztos vagyok benne, hogy ebből meríthetünk a jövőben. Még egyszer gratulálok a Szolnoknak! Köszönöm a szurkolóknak, remek érzés volt visszatérni a Tiszaligetbe és ilyen kiváló hangulatban játszani egy nagyszerű meccset.

Hazai játékos nyilatkozata
Pongó Máté : Megfelelően kezdtünk, tudtuk, hogy a Pécs egy ilyen csapat. Láthattuk az előző fordulóban is, hogy ha elkapják a fonalat, akkor nagyon jól tudnak kosárlabdázni. Ezért rögtön az elején keményen léptünk fel, tíz pont alatt tartottuk őket az első negyedben. Az rendben volt, szép előnyt építettünk ki, de sajnos ezt nem tudtuk tovább növelni. Sőt! Már az első félidőben visszajött a Pécs. A végjátékban szerencsénk is volt. Az utolsó dobással akár nyerhettek is volna. Többször így nem szabad hibáznunk, elkapták a ritmust, bedobták a hármasokat, mi pedig nem voltunk elég koncentráltak. Szerencsével tudtunk nyerni, most ez a legfontosabb. Köszönjük a szurkolóinknak a biztatást!

Vendég játékos nyilatkozata
Justin Gordon : Jó meccset játszottunk. Meg tudtuk mutatni, milyen szívünk van ehhez a játékhoz. Ezzel együtt is csapatként kell fejlődnünk, hogy ne szenvedjünk el sok vereséget. Az utolsó pillanatokban csak arra gondoltam, be kell dobni. Meg kell ragadni a lehetőséget magunknak, hogy nyerjünk.


Dobástérkép
Szolnoki Olajbanyasz
Pecsi VSK-VEOLIA
Szolnoki Olajbanyasz
Pecsi VSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:32 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbanyasz
Pecsi VSK-VEOLIA
45%
45%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbanyasz
Pecsi VSK-VEOLIA
50%
0%
3p táv.
Szolnoki Olajbanyasz
Pecsi VSK-VEOLIA
26%
36%
1p bünt.
Szolnoki Olajbanyasz
Pecsi VSK-VEOLIA
83%
68%
Szolnoki Olajbanyasz Pecsi VSK-VEOLIA
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 12 15
Lepattanó 35 34
Gólpassz 18 17
Fault 20 24
VAL 108 102
Statisztika
Szolnoki Olajbanyasz
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Subotic

Bojan
X 8 2 7 29 0 0 0 0 6 0 2 13 15 4 6 67 5 3 8 4 1 3 4 2 0 1 12 32 -14

Cakarun

Marjan
X 17 3 6 50 2 4 50 0 1 0 5 11 45 7 8 88 6 3 9 0 1 3 6 2 0 0 26 30 -8

Cummings

Markeith
X 7 2 6 33 0 0 0 0 1 0 2 7 29 3 4 75 3 1 4 1 2 1 2 1 1 1 8 21 19

ROGIC

Roko
X 9 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 4 4 100 1 0 1 0 4 2 2 2 0 0 6 19 -2

Pallai

Tamás Ottó
X 3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 2 0 1 5 12 -3

Badzim

Roko
22 2 2 100 0 0 0 4 10 40 6 12 50 6 7 86 2 1 3 1 2 1 7 1 0 0 25 26 -4

Pongó

Máté
8 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 0 0 0 0 0 0 2 1 2 2 4 0 0 14 21 4

Kovács

Péter
2 0 2 0 1 1 100 0 1 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 3 0 2 5 17 -6

Zsíros

Péter
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 4 0 4 0 0 3 0 1 0 0 4 12 24

Taiwo

Samuel
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 5 0 0 0 0 3 6 6

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 1 0 0 2 13

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 16
Összesen 5 80 13 29 45 3 6 50 8 31 26 24 66 36 24 29 83 25 10 35 8 12 20 24 18 2 5 108 200
Pecsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Haynes-Jones

Samajae Naeem
X 21 2 5 40 0 0 0 4 11 36 6 16 38 5 5 100 2 1 3 1 3 3 4 5 0 0 21 34 8

Gordon

Justin Windell
X 17 2 3 67 0 0 0 2 4 50 4 7 57 7 9 78 6 0 6 4 3 2 6 3 0 1 28 32 -1

Bryson

Michael Joseph
X 12 0 2 0 0 0 0 4 12 33 4 14 29 0 0 0 2 0 2 1 3 4 1 4 2 0 9 32 8

Ivosev

Tamás
X 9 4 6 67 0 0 0 0 2 0 4 8 50 1 3 33 4 0 4 0 3 2 4 2 1 0 11 27 11

Hőgye

Patrik
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 0 0 0 0 10 4

Bíró

Olivér
9 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 5 60 0 0 0 5 0 5 0 0 4 0 2 0 0 14 22 -17

Brkic

Veljko
8 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 0 2 0 4 6 10 1 2 2 4 0 2 0 17 20 -2

Illés

Máté Csongor
2 1 4 25 0 0 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 1 0 1 1 0 2 1 1 0 0 1 13 -7

Armaghani

Ármin
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 1 1 10 -7

Goldring

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 13 29 45 0 0 0 13 36 36 26 65 40 13 19 68 25 9 34 8 15 24 20 17 5 2 102 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek