Szoros meccsen kapott ki az AEK-tól a Falco
 
Joseph büntetőjével indult a Falco-AEK mérkőzés, Gray kettesére Bartley felelt, az első három percben viszont több találatot nem láthatott a közönség. Gray tett vissza egy támadólepattanót, Nolley dobott be egy triplát, de azonnal betalált kintről Váradi is (7-6). Williams emelte a tempót, Perl fejezett be egy gyorsindítást, Noelly ezúttal bentről volt eredményes. Patton a második büntetőjével egyenlített, Noelly bedobta mindkettőt, Perl nehéz dobást értékesített a büntetővonal magasságából (12-12). Lekavicius volt kellően agresszív a betörésekor, Perl ugyan kettőből csak egy büntetőt dobott be, de Joseph kettese után javított a csapatkapitány a mezőnyből. Lekavicius az első büntetőjét tett a helyére, Trammel robogott végig a pályán, Nolley zárta le az etapot. 17-18
 
Brown csente fel a labdát laza mozdulattal a festékben, az AEK pedig egy futással meg is lépett ezt követően a Falcótól, bár Milos Konakov időt kért, Katsivelis azonnal megbüntetett egy eladott labdát két ponttal (17-25). Perl büntetői törték meg a szombathelyiek rossz sorozatát, Gray volt jókor jó helyen, amivel 4 pontra csökkent a magyar bajnok hátránya. Brown zsákolt, Tsalmpouris pedig triplát dobott, az AEK megint meglógott, a Falco megint időt kért (21-30). Whelan célzott pontosan távolról, Brown megint megrángatta a gyűrűt, Bartley egyik büntetője talált utat a gyűrűbe. Tsalmpouris tett fel egy bejátszást, a mérkőzés folyamán először volt kétszámjegyű különbség a két fél között, Grayt találta meg egy dudaszós hármasra Perl, időt kért az AEK (27-35). Larentzakis nagyon messziről süllyesztette el a trojkát az első félidő legvégén. 27-38
 
 
Perl zsákolása nyitotta a második félidőt, Váradi és Patton összjátéka is így fejeződött be, Williams folytatta a sort egy jó belépést követően. Bartley dobott be két büntetőt, Jospeh kétkezes húzását követően ismét magához hívta a csapatát Milos Konakov (31-42). Gyors öt ponttal jött ki az időkérésből a Falco – Váradi és Gray kosarainak köszönhetően -, Perl nehéz helyzetből hozta ki a maximumot, Nolley volt türelmes, így ziccerezhetett (38-46). Patton húzta be Váradi passzát, Williams is zsákolt, Gray pedig Patton rontott dobását rántotta azonnal vissza. Patton érkezett egy újabb zsákkal, az AEK időt kért 4 pontos előnyben, Nolley tört be. Katsivelis fordult le a védőjéről, Perl dobása szédült be. Nolley zsákolt óriásit, Perl szolgálta ki tökéletes ütemben Rosicot. 48-54
 
Váradi azonnal lefelezte a szombathelyi hátrányt, Brown zsákolását Keller ellensúlyozta, az AEK légiósa aztán nehéz ziccert tett fel. Bognár dobta be a tempót, Váradi büntetőivel lépett még közelebb a Falco, Brantley csinált 2+1-et (57-61). A vendégek sztárja egy középtávolit is szórt, Trammell három büntetőt, Joseph közelről volt eredményes. Perl teljesen üresen dobhatta a triplát, Brantley válasza a gyűrűről felpattanva érkezett, Trammel csatlakozott a triplák sorához (66-68). Brantley két büntetőt tett a közösbe, az utolsó két percre így 4 pontos különbséggel érkeztünk meg. Az utolsó 16 másodpercig nem változott az eredmény, Váradi és Perl is elrontott egy triplakísérletet, az AEK pedig kijátszotta a duplázást, Brown zsákolt könnyedén. Milos Konakov időt kért, de az eredmény már nem változott, a görög csapat nyert Szombathelyen. 66-72
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - AEK BC 66-72 (17-18, 10-20, 21-16, 18-18)
 
Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Ademir Zurapovic (bosnyák), Gvidas Gedvilas (litván), Josip Jurcevic (horvát)
 
Szombathely: Váradi 11/9, Perl 18/3, Whelan 3/3, Gray 13/3, Patton 7. Csere: Trammell 8/3, Keller 2, Rosic 2, Bognár 2.
 
AEK: Bartley 15/3, Flionis -, Nolley 12/9, Williams 6, Joseph 9. Csere: Brown 12, Katsivelis 4, Larentzakis 3/3, Lekavicius 3, Tsalmpouris 8/6.
 
 
 
Nagy küzdelemben maradt alul a Szolnok Oostendében
 
A FIBA Európa Kupa 5. fordulójában a szintén 2-2-es mérleggel álló Coretec Oostende otthonába látogatott a lévai sikere óta megállíthatatlan, a Girona skalpját is megszerző NHSZ-Szolnoki Olajbányász.
 
Madsen és Mennes gólváltásával vette kezdetét a találkozó, Kosztadinov büntetőire Krnjajski válaszolt. Gillet kintről célzott jól, Krnjajski Boris újabb négy pontot szerzett, viszont a túloldalon tarthatatlan volt Adam Miller: csapata három egymást követő labdabirtoklásából nyolc egységet pakolt fel a táblára (15-8). Brantley könnyedén jutott túl a belga védőkön, Swenson triplája is ült, Goodwin faulttal együtt gyötörte be a közelit (18-12). Továbbra is csak a belgák hármasai értek célba, Bergens révén 4/4-gyel álltak kintről, míg az Olaj 0/4-gyel, Goowdinnál kosárakadályozást láttak a játékvezetők, de Larkas challenge-e után megváltoztatták az ítéletet, Kosztadinov könnyű kosarával így is kétszámjegyű különbség alakult ki a 9. percre (23-12). A büntetőkről szólt a negyed hajrája, Kosztadinov révén tízzel mentek a hazaiak a kisszünetben (26-16).
 
Kosztadinov és Mennes is akadálytalanul dobhatott közelit, viszont Madsen végre elsüllyesztette az első magyar hárompontost, Barnes lépett be az alapvonalnál, Brantley labdaszerzésből harcolt ki két dobást (30-22). Agresszívebbé vált a piros-feketék védekezése, ami nem ízlett a házigazdáknak, bár Buysse betalált kintről, egyre bíztatóbb volt a játék képe magyar szemszögből, Cseh büntetőivel már csak öt pont volt a különbség a 14. percben. Hiába szedték sorra a támadólepattanókat, nem tudtak betalálni a sárga-kékek, Pallai emberről hintett tempóval iratkozott fel a pontszerzők közé, a 15. percben kénytelen volt időt kérni Denis Wucherer (33-30). Visszaesett a rivális kinti dobóformája, betakarta Madsent, Krnjajski remekül védekezett, Miller egy támadóhibával már három faultnál járt, Auston Barnes távoli bombájával egyenlített, az amerikai erőcsatár centergóljával már vezetett az Olajbányász, a maroknyi magyar szurkoló túlharsogta a COREtec Dôme közönségét. Hiába hintett be trojkát Swenson, megtette ezt Pallai Tamás is (39-41). Nagyon elkapta a fonalat, eg 2+1-et is megcsinált a belgák irányítója, Brantley betörésénél néma maradt a síp, de dobása célba ért, Kosztadinov húzását annulálta a szolnokiak tengerentúli kisembere, ezzel egypontos magyar előnnyel zárult a félidő – nem először tett tanúbizonyságot nagy tartásról Mikko Larkas alakulata, ugyanakkor még semmi nem dőlt el (44-45).
 
 
Pallai a harmadik hármasát is berámolta, Swenson a maga negyedikjével felelt rá. Erre a játékrészre a belgák tudtak szigorítani hátul, Miller kosaraival vissza is vették az irányítást, a tiszta ziccerek is kimaradtak a szolnokiaknál – szóvá is tette ezt Larkas mester, hiszen Swenson tranzíciós kosara után időt kellett kérnie (53-48). Barnes rutinja két értékes szabaddobást kamatozott, melyek nem meglepő módon a gyűrűben kötöttek ki, Miller hiába hintett nagy hármast, már lejárt a támadóidő, Konstantin Kosztadinov mégis jelentősebb előnyhöz juttatta az Oostendét a negyed derekára (57-50). Szenvedett támadásban az Olaj, ráadásul Rudner Gábort ápolni kellett egy kőkemény ütközés következtében, az egyensúlyát elveszítő Miller szerencsétlenül, háttal esett rá a jobb térdére. Gillet ritmusból dobott triplájával közétette a tízet, nagy szükség volt Pallai válaszára, majd egy jó védekezésre. Ebből mentális erőt merítettek a fekete mezesek, harmadik esélyből Barnes keze is elsült, Goodwin lecsapott egy hosszú védőlepattanóra, Krnjajski labdájából pedig feltette a horgot, Cseh meg sem állt zsákolásig – pazar 9-0-s futással sikerült visszajönni a meccsbe a 28. perc végére (60-59). Egyre keményebb csata dúlt a pályán, Sylla mindkét büntetője kimaradt, a sokadik esélyből Cseh révén már visszavette a vezetést a magyar ezüstérmes, Goodwin egy pontot szerzett a vonaltól, továbbra is megjósolhatatlan volt a meccs kimenetele (60-62).
 
Cseh Botond kis híján már a záró etap első passzát lefülelte, Swenson a huszadik kísérletből a tizedik belga hármast szórta be, Krnjajski egy tempóra lépett vissza (63-64). Nem tudták összeszedni a pattanót a mieink, Bergens csak berámolt egy újabb távolit, de Brantley nehéz kettese is ült (66-66). Madsen kezéből kiszedték a labdát, miközben rosszul lépett, játékmegállító faultot ítéltek ellene, amiből négy pontot szereztek Claytonék. Goodwin kihagyott egy közelit, Brantley kipontozódott, Bergens dudaszós hárompontosával újra komoly előnyben voltak a belgák (73-66). Cseh megállíthatatlan volt, bőven akadt esély tovább zárkózni, ehelyett Clayton húzott nagyot 04:39-cel az órán (75-68). Goodwin érkezett a lecsorgóra, csakhogy a túloldalon is sorjáztak a támadólepattanók, Swenson másodjára nem kegyelmezett a sarokból, Gillet pedig lerohanásból közel kilátástalan helyzetbe hozta a szolnokiat a 39. perc elején (81-70). A végjátékban már a különbség mértéke volt a kérdés – könnyen lehet, hogy ennek is nagy jelentősége lesz majd a végelszámolásnál -, Krnjajski Boris alakította ki a 86-77-es végeredményt.
 
Féltávnál a papírformának megfelelően a Basquet Girona áll a B jelű hatos élén 4-1-es mutatóval, az Ostende Zielona Gora 3-2-es, a Szolnok és a Levice 2-3-as, a Dinamo Bucharest 1-4-es mérleggel várhatja a folytatást. Az első két helyezett jut tovább a legjobb tizenhat közé, a második csoportkörbe – az Olajbányász a folytatásban Lengyelországba látogat, fogadja a Dinamót és a Lévát, egy gironai túrát követően pedig az Oostende elleni hazai mérkőzéssel zárja a FIBA Európa Kupa első szakaszát.
 
Coretec Oostende - NHSZ-Szolnoki Olajbányász 86-77 (26-16, 18-29, 16-17, 26-15)
 
FIBA Europe Cup, csoportkör, 5. forduló
Oostende, COREtec Dôme, Belgium
Játékvezetők: Valerio Grigioni (olasz), Aurimasz Boruszasz (litván), Igor Esteva Malmierca (andorrai) (Chantal Julien (francia))
 
Oostende: Swenson 23/18, Miller 12/3, Mennes 4, Kosztadinov 13, Gillet 12/12. Cs.: Bergens 11/9, Clayton 6, Buysse 5/3, Sylla -, Pieters -.
 
Szolnok: Krnjajski 15/3, Brantley 9, Cseh 10, Barnes 11/3, Madsen 7. Cs.: Pallai 14/12, Goodwin 11, Rudner -.
 
 
 
 
Fotók - FIBA