Három tornával tér vissza Debrecenbe a 3×3
24
Aug
2024
Három tornával tér vissza Debrecenbe a 3×3
2024. augusztus 24.  |  11:00

Augusztus 24. és szeptember 1. között újra 3×3-as világversenyeknek ad otthont a Kossuth tér – immáron tizedik éve. A hagyományos nyárbúcsúztató meccsdömping a magas pénzdíjazású női tornával, a Women’s Series-zel kezdődik, melyet a lány és fiú U18-as világbajnokság követ. A sort jövő hétvégén a felnőtt profi férfiak viadala, a World Tour Masters zárja – írja a Debreceni Sportcentrum honlapja.

A májusi olimpiai selejtezők után augusztus végén ismét labdapattogástól lesz hangos a Nagytemplom és környéke, lévén visszatérnek a cívisvárosba a 3×3-as szakág legjobbjai. A helyi szervezőbizottság 2024-ben jelentős mérföldkövet ünnepelhet, hiszen idén tizedik esztendeje rendeznek 3×3-as világversenyeket a Hajdúság szívében.

A kosárfieszta elstartolása előtt péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a nemrégiben átadott Mercure Hotelben, mely egyébként a játékosok egyik bázisa is lesz debreceni tartózkodásuk alatt.

A médiaeseményen Széles Diána alpolgármester a 3×3-as versenyek helyi és globális jelentőségét hangsúlyozta.

– Azért szervezzük ezeket az eseményeket, hogy minél többen sportoljanak, minél többen vegyenek részt a debreceni kulturális életben. Úgy érzem, hogy ezáltal gyökereket tudunk ereszteni, kötődéseket tudunk teremteni a világgal. A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség rendszeresen úgy megy el tőlünk, hogy hálás Debrecen szerepvállalásáért, vendéglátásáért, ami az egész város érdeme és egy rendkívüli összefogás összefogás eredménye.

A szervezőbizottság elnöke, Becsky István elmondta, a színvonalra ezúttal sem lehet majd panasz; többek között friss olimpiai aranyérmeseket is láthatnak az érdeklődők.

– Több olyan játékos is lesz a tornán, akik a párizsi ötkarikás játékokon is részt vettek – az olimpiai bajnok holland férfi válogatottat ketten is képviselik. Egészen bizonyos, hogy nagyon komoly színvonalra lehet számítani, mi pedig azon leszünk, hogy a lebonyolítás terén hozzuk azt a minőséget, ami tőlünk megszokottá vált az elmúlt évtizedben.

Hazai kosarasokért is szoríthatunk majd; a Women’s Series Team Debrecen néven induló együttesében Szabó Zita, míg az U18-as fiúválogatottban Varga Ferenc kapott helyet.

– Debrecenben szerepelni mindig óriási élmény, felemelő és motiváló a barátaim és a családom előtt játszani. Nagyon szeretnénk megörvendeztetni a közönséget egy előkelő helyezés elérésével – nyilatkozta Szabó Zita.

Noha az időjárás-előrejelzés kánikulát jósol az U18-as világbajnokság idejére, Varga Ferenc szerint a rekkenő hőség sem lehet akadály céljaik elérésében.

– Véleményem szerint remekül felkészültünk. A körülmények nem mindig segítenek, hiszen negyven fokban nehéz maximális fordulatszámon pörögni, de sokat dolgoztunk azért, hogy jól szerepeljünk. Minden eshetőségre és akadályra készen állunk – hallhattuk a DEAC Kosárlabda Akadémia üdvöskéjétől.

A mérkőzések mellett a szervezőbizottság számos meglepetéssel készül – ezek közül kiemelkedik a Debreceni Virágkarneválon indított 3×3-as tematikájú virágkocsi, amit szintén megtekinthetnek a látogatók. A tornák helyszíni megtekintése szokás szerint ingyenes, az potenciális esőhelyszín az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lesz.

Vármegyei szövetségek