Megérkezett Ruandába női válogatottunk
16
Aug
2024
Megérkezett Ruandába női válogatottunk
2024. augusztus 16.  |  09:00

Csütörtök este megérkezett Ruandába női válogatottunk, mely augusztus 19-től világbajnoki előselejtezőn vesz részt Kigaliban. Az együttes Székesfehérvárról indult csütörtök kora hajnalban, majd Bécs és Brüsszel érintésével az esti órákban érkezett meg az Egyenlítőtől néhány fokkal délre fekvő, nagyjából egyharmad Magyarországnyi területű kelet-afrikai országba. A jelentős tengerszint feletti magasság miatt kellemes, 23 fok körüli esti hőmérséklet fogadta a nemzeti csapatot, amely péntek délben máris edzésbe áll.

 

Mint ismert, válogatottunk a nyolccsapatos seregszemlén Szenegál, Fülöp-szigetek és Brazília nemzeti csapatával került egy négyesbe. A keresztágunkon Nagy-Britannia, Argentína, Libanon és a házigazda Ruanda szerepel.

A négyesek első két helyezettje jut tovább az elődöntőbe, ahol keresztbe játszanak a csapatok. A két győztes vív egy finálét és a torna első helyezettje szerez részvételi jogot a világbajnoki selejtezőre.

A tornát megelőzően a csapatkapitány Dubei Debóra, illetve Lelik RékaTóth Franka és Varga Alíz nyilatkozott a Wbasket.hu-nak a nyári összetartás tapasztalatairól és a várakozásairól.

 

A magyar válogatott kerete:

Angyal Barbara (SERCO UNI Győr)
Dombai Réka (SERCO UNI Győr)
Dubei Debóra (SERCO UNI Győr)
Határ Bernadett (Valencia Basket)
Kányási Veronika (DVTK HUN-Therm)
Kiss Virág (SERCO UNI Győr)
Lelik Réka (DVTK HUN-Therm)
Miklós Melinda (DVTK HUN-Therm)
Studer Ágnes (NKA Universitas Pécs)
Török Ágnes (NKA Universitas Pécs)
Tóth Franka (TFSE-MTK)
Varga Alíz (Sopron Basket)

 

A magyar válogatott csoportmérkőzései

Augusztus 19., hétfő

11:00 Magyarország – Szenegál

 

Augusztus 20., kedd

17:00 Fülöp-szigetek – Magyarország

 

Augusztus 22., csütörtök

14:00 Brazília – Magyarország

Legnépszerűbb hírek

Vármegyei szövetségek