2023/24 - Budapesti Honvéd SE/A – Vasas Akadémia 85-76
26
Apr
2024
2023/24 - Budapesti Honvéd SE/A – Vasas Akadémia 85-76
2024. április 26.  |  20:00

Az ünnepélyes megnyitó után folytatódott a küzdelem a junior döntőn. Két fővárosi csapat szállhatott harcba egymással, és az első negyedet kétpontos előnnyel zárta a Honvéd. A folytatásban még inkább Sipos Péter tanítványainak akarata érvényesült, így a nagyszünetben már 14 ponttal vezettek. A harmadik negyed nagy küzdelmet hozott, de a Vasas képtelen volt faragni hátrányából, s nagyon úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés. Az utolsó felvonást aztán végül megnyerte Harald Stein csapata, de ez nem volt elég ahhoz, hogy utolérje ellenfelét és fordítson.

A meccs embere Rosta Péter volt, aki 38 percet játszott, ezalatt 41 pontot dobott.

 

Sipos Péter: – Gratulálok a fiaimnak! Ez igazi derbi volt, ahol voltunk fent és lent is, de a lényeg, hogy időben kijöttünk a gödörből és sikerült nyerni. Ezt a győzelmet barátnőmnek ajánlanám, aki egész évben mellettem állt és kibírt! Megyünk tovább, és mindent megteszünk az éremért!

Harald Stein: – Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez, sok sikert az elődöntőben! Örülök, hogy sikerült a végére olyan pozícióba helyezni magunkat, hogy akár fordíthattunk is volna. Az utolsó negyed előtt nem találtunk védekezésben megoldást, hogy kiegyenlíthessük a mérkőzést. Mindenki nagyon keményen játszott az egész mérkőzés során, és ez egy jó tapasztalat a játékosoknak a fejlődéshez. A feladatunk, hogy ugyanazt az energiát mozgósítsuk meg holnap is, mint ma, illetve vasárnap is. Ez esetben lesz látszata!

 

Budapesti Honvéd SE/A–Vasas Akadémia 85-76 (24-22, 25-13, 24-22, 12-19)

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság "A" döntő 2024 - negyeddöntő
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Játékvezetők:
 Horváth Csongor Béla, Földesi Marcell, Fenyvesi Zénó.

Budapesti Honvéd SE/A: Kiss M. S. 14, Kozári 14/12, Gyenge 6, Sziegl 15/3, Márkus 25/3. Csere: Lőrincz 7/3, Lestyák, Nagy, Halupka 4, Bartos, Varga, Puskás. Vezetőedző: Sipos Péter.

Vasas Akadémia: György J. 1, Váradi 6, Sass 12/6, Hanzély 2, Rosta 41/9. Csere: Szabó T. 3/3, Szabó S. B. 3, Sárik-Veress, Flanek 7, Erdős 1, Nagy A. B., Spanics. Vezetőedző: Harald Stein.

Vármegyei szövetségek