Összetartáson vett részt U15-ös lány nemzeti csapatunk
16
Apr
2024
Összetartáson vett részt U15-ös lány nemzeti csapatunk
2024. április 16.  |  17:07
Április elején, Sopronban, 14 fős kerettel rövid összetartáson vett részt U15-ös lány nemzeti csapatunk. A januári németországi torna után találkozott ismét a gárda, melynek tagjaira az edzőtáborban fontos felmérések is vártak.
 
„Elsősorban azért választottuk Sopront az összetartás helyszínéül, mert itt el tudtuk végezni azokat az antropometriai méréseket, gyógytornászok által végzett teststatika méréseket és fizikai teszteket, amihez a sportakadémián biztosítottak a feltételek. Ezen felül pszichológiai kérdőívet is kitöltöttek a játékosok.” – mondta a wbasket.hu-nak Stoics Judit szövetségi edző, aki az összetartás tapasztalatait értékelve hozzátette:
 
„Nem volt már velünk az a három játékos, akik az U16-os válogatottba játszanak fel, így 14 fővel dolgoztunk. A munka összeállításánál figyelembe vettük, hogy a közelgő junior döntőn több 2009-es játékos szerepet kaphat, de így is sok mindent gyakorolhattunk. Jó edzésmunkát végeztek a lányok. Érezhetően sokat fejlődtek. Immár három éve követjük nyomon a fejlődésüket ebben a programban. A kosárlabda minden szegmensében léptek előre.”
 
Az U15-ös nemzeti csapat stábja a rövid tavaszi edzőtáborban értékes szezon közbeni pillanatképet és visszajelzéseket kapott a 2009-es születésű tehetségeink aktuális állapotáról. A munka ezek felhasználásával nyáron folytatódik.
 
„Júniusban lesz a következő összetartásunk. Bár januárban két tornánk is volt, de most az elmúlt összetartásra nem tudtunk mérkőzéseket szervezni. Egyelőre tervezés alatt áll, de jó lenne, ha nyáron meg tudnánk nézni, hogy az edzésmunkához hasonlóan a mérkőzéseken belül is tudunk-e fejlődést mutatni. Addig előbb a junior, majd a kadett döntőn figyeljük a játékosokat. Ezzel hamarosan le is zárul a 2009-esek számára a KKP.”
 
„Sok időt töltöttünk együtt az évek alatt. Több tornát is megjártunk, és mi, edzők is sokat tanultunk. Ezt szerintem Ambrus Erzsébet kolléganőm nevében is mondhatom.” – tette hozzá Stoics Judit. „Remélhetőleg a lányok tanultak tőlük, de azt biztosan elmondhatjuk, hogy mi nagyon sokat tőlük. Egy szép edzői feladat volt. A szakmai fejlődésünkhöz értékes tapasztalatokat tett hozzá, hogy ilyen játékosokkal ennyi időt tölthettünk.”
 
 
A játékoskeret az áprilisi összetartáson:
 
Andrási Dóra
Fekete Zsófia
Gálos Hanna
Gréts Zoé
Hencsik Andrienn
Kovács Nóra
Lengyel Anna
Marton Szilvia
Nezáczki Kata
Novreczky Csenge
Oross Anna
Tálosi Gréta
Tóth Frotti
Vörös Adrienn
 
 
 
Forrás, fotó - wbasket.hu

Vármegyei szövetségek