Ma délelőtt kezdetét vette az Ifjúsági Bajnokok Ligája idei kiírása Debrecenben. A Team Debrecen névre hallgató magyar U18-as fiú válogatott első ellenfele a litván Rytas Vilnius volt a mai napon.
 
Kékesi Kolos és Rosta Péter kosaraival nemhogy tartottuk magunkat az első percekben, még vezettünk is, a negyed feléhez is döntetlennel értek a csapatok Angyal Medárd duplája után (11-11). Ezt követően nagyon megálltak a csapatok, és bár Palotai Máté büntetőjével mi jutottunk előnyhöz, a litvánoknak sikerült hamarabb összeszedniük magukat. Tallós Levente révén szereztük ezután az első mezőnykosarunkat, de ez a felvonás utolsó percében történt, így 9 pontos litván előnnyel zárult az első 10 perc (25-16).
 
Gyorsan 10 pont fölé nőtt a különbség a második negyed elején, a mieinknél Varga Ferenc és Angyal találtak be (32-20). Angyal újabb ziccere ellenére Remeikis triplája már 15 pontos litván vezetést jelentett a felvonás felénél (37-22). A mieinknél Lukácsi Gábor zsákolása hozott egy kis új színt, de a 18. perc közepére 20 pont közelébe nőtt a távolság, Pethő Ákos szövetségi edző időt kért (43-24). Rosta betalált kintről, Kékesi egyszer a vonalról, így a nagyszünetre visszajöttünk 15 pontra (43-28).
 
A fordulást követően Rosta újabb triplát szórt, Lukácsi kétszer volt pontos a vonalról, viszont folyamatosan jöttek a litván kosarak - Pethő mester előbb a 23. percben (51-33), majd egy perccel később is magához rendelte fiait (57-33). Angyal egy büntetője után Lukácsi hármasával próbáltunk elmozdulni az újabb holtpontról a negyed felénél, Lukácsi két büntetőjével 21 pontra zárkóztunk a 27. perc közepén (60-39). Lukácsi egy büntetőjével és Palotai kosara után is megvolt a közte 20, de a záró felvonásra 21 pont differenciával fordultak a csapatok (63-42).
 
Rosta 2+1-es akciójával, Márkus Balázs hármasával és Rosta labdaszerzés utáni ziccerével indult a negyedik negyed, a 33. perc közepén gyorsan időt is kért a Rytas (63-50). Urbonas duplával próbálta hűteni a kedélyeket, nem sikerült: Kékesi szép betörés után tette fel ballal a nehéz ziccert, egy támadással később pedig Tallós kiosztásából szórt triplát, 10 pontra csökkent a magyar hátrány, újra időt kért a litván gárda 6 perccel a vége előtt (65-55). Kékesi a felvonás felét elhagyva 45 fokból is beszórt egy üres hármast, de erre jött négy litván büntető, Rosta 2+1-ére pedig két ziccer Narvilastól, amikor megint időt kértünk bő egy perccel a vége előtt (75-63). A litvánok még kétszer eredményesek voltak a vonalról, majd Tallós hármasa zárta a mérkőzést, 11 ponttal nyert a Rytas (77-66).
 
 
Rytas Vilnius (litván) - Team Debrecen 77-66 (25-16, 18-12, 20-14, 14-24)
 
Ifjúsági Bajnokok Ligája 2024
Magyarország, Debrecen, Oláh Gábor Aréna
Csoportkör, A csoport, 1. nap
 
A Rytas legjobb dobói: Urbonas 14, Liutkevicius 11/3, Krizanauskas, Narvilas 11-11.
 
Team Debrecen: Lukácsi 10/3, Kékesi 16/9, Keller -, Rosta 20/6, Angyal 7. Csere: Mezőfi -, Tallós 5/3, Flasár -, Márkus 3/3, Palotai 3, Szita -, Varga 2.
 
 
 
 
Fotó - championsleague.basketball