Férfi NB I B: A MAFC nyerte a piros csoport csúcsrangadóját
25
Mar
2024
Férfi NB I B: A MAFC nyerte a piros csoport csúcsrangadóját
2024. március 25.  |  09:15

Vérbeli rangadót játszott a férfi másodosztályban Pécsett a piros csoport két élcsapata, a PVSK-Veolia és az Újbuda MAFC együttese. Szünetre tetemes, 10 pont fölötti előnyt szereztek a hazaiak, de a 2. félidő elején gyorsan eltüntette a különbséget a fővárosi gárda. Ettől kezdve végig szoros volt a találkozó, amelyet végül a vendégek légiósának, Archibaldnak a kosara döntött el a MAFC javára. A BKG Miskolcon, a TF-BP pedig Budafokon győzött. Az Óbuda simán verte a tartalékos Megyeri Tigrisek gárdáját, a Cegléd pedig a Jászberényt fektette két vállra. DEAC fiataljai azok után, hogy hétközben kikaptak a Vasas otthonában, hétvégén hatalmas hajrával fordítottak a Nyíregyháza ellen. A zöld csoportban jó hétvégéjük volt a vendégcsapatoknak: a Győr a SMAFC otthonában nyert rangadót, a DKKA Veszprémben, a Nagykőrös Százhalombattán, a Hódmezővásárhely Békéscsabán, a Dunaharaszti pedig Pécsett tudott nyerni.

 

 

Piros csoport:

 

Vasas Akadémia - DEAC U23 67-51

Küzdelmes mérkőzésen, ha szűken is, de minden negyedet megnyerve múlta fölül Cseh B. (16 p., 6 lep.) és Olasz Á. (15 p., 6 lep., 3-3 szl. és gp.) vezérletével a Vasas a debreceni fiatalokat. A vendégek legeredményesebb játékosa Várszegi Á. volt 9 ponttal.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_30512

 

PVSK Veolia - Újbuda MAFC  85-87

Szépszámú nézősereg előtt lépett pályára a csoport két élcsapata a csúcsrangadón. A vendégek kezdtek jobban, elléptek 7-2-re de hamar rendezte sorait az éllovas pécsi csapat, így hamarosan felzárkózott, majd fej-fej mellett haladtak a felek. A MAFC a 2. negyed elején még tartotta a lépést a pécsiekkel, ám egy 11-4-es rohammal a szakasz derekára közel 10 pontos előnyt szereztek az ekkor remek dobóformát mutató L. Igrutinovics (18 p., 9 lep., 3 ea.)-Halász Á. (14/9 p., 3 ea., 4 gp.)-Antóni Cs. (13/9 p., 3 lep.)-Mokánszki M. (10/6 p., 4 lep.) kvartett vezette hazaiak. Nem sokkal később egy 6-0-s "részhajrá" formájában rátett még egy lapáttal a csapatként jól működő pécsi együttes, amely így szünetre 14 pontos előnyre tett szert az időnként egyénieskedő riválisával szemben. Ahogy a mérkőzést, a 2. félidőt is a MAFC kezdte jobban, amely védekezésén szigorítva a szakasz első felét 13-4-re nyerve 3 pontra felzárkózott.  A széteső hazai csapat a 38. perc elején már hátrányba került, a negyed első bő 7 percét 22-6-ra nyerték a nagyrészt Polgárdy Á. (27/6 p., 5 lep., 4 ea., 7 gp.), A. Archibald (19 p., 3 lep.), Pápai M. (13 p., 4 lep.) és Bordács S. (10 p., 9 lep.) kosaraira alapozó fővárosiak. Ekkor azonban "megrázta magát" és egy 10-2-t -"repesztve" a negyed végén egy dudaszóra dobott triplával nemcsak visszaszerezte a vezetést, hanem 6 pont előnnyel várhatta a PVSK a záró etapot.

Ez azonban két MAFC-duplával indult, így a vendégek ismét ott lihegtek az éllovas nyakán. A negyed derekán amolyan "népmesei döntetlen" (77-77) virított az eredményjelzőn. A végjátékhoz közeledve a hazaiak vezettek, de a MAFC tapadt az éllovasra. A feszült légkörben mindkét együttesnek volt több ki nem kényszerített hibája. Az utolsó percre 2 pontos hazai vezetéssel fordultak a felek, 42 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt egyenlítettek a vendégek. A PVSK eladta a labdát, 6 másodperccel a vége előtt Archibald távoli duplájával átvette a vezetést a MAFC, és erre már csak időn túl esett kosárral feleltek a hazaiak, így fővárosi siker született, először kapott ki a szezonban hazai pályán a PVSK.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_30822

 

MEAFC-Miskolc PEKA Bau - BKG Príma Akadémia 94-104

A nyitó negyedet 3 ponttal még a szinte kizárólag Tóth B. (22/12 p., 6 lep., 9 gp.), Czirbus J. (20 p., 5 lep.), Kozák M. (13 p., 3 ea., 8 gp.), Ragályi L. (13 p., 3 lep.) és Kozák B. (10/6 p., 3-3 lep. és ea.) eredményességére építő hazai gárda nyerte, ám a jó iramú mérkőzés szünetére fordított, majd térfélcsere után a kritikus szituációkban jobb döntéseket hozva Nagy Bo. (35/12 p., 3 ea., 7 gp.), Nagy Be. (20/9 p., 4 lep., 15 gp.), J. Newman (16/3 p., 8 lep.) és Büki L. (13/9 p., 3 lep.) vezérletével a záró etap derekára 10 pont fölötti előnyt szerezve diadalmaskodott a BKG.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_30782

 

Budafok - TF-BP 85-90

Három negyedet 1-1 illetve 3 ponttal megnyerve, a 2. szakaszt pedig döntetlenre adva győzött nagyrészt Dancsecs A. (32/12 p., 4 lep., 3 szl., 9 ea., 8 gp.), Szántó D. (17/3 p., 6 lep., 4-4 szl. és gp.), Karosi G. (14/9 p., 4 lep., 3 ea.), Kelenföldi D. (12 p. - 13 mk. - 14 lep., 3 ea.) és Anda D. (11 p., 8 lep.) találataira, valamint a 48-34-gyel "behúzott" pattanózásra támaszkodva a TF-BP gárdája a magát K. Swanson (26/9 p., 13 lep., 3 -e bl. és ea.), Piukovics B. (14/12 p. - 15 mk. - 3 lep.), Siklós O. (12/6 p., 3 lep.) és Varga D. (10 p., - 11 mk. -, 3 lep., 4-4 ea.és gp.) jóvoltából végig jól tartó, szívósan küzdő Budafok otthonában.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_30772

 

Óbudai Kaszások - Phoenix MT Fót 100-83

A szünetig szerzett közel 20 pontos vezetésének, továbbá Armaghani Á. (20/6 p., 13 lep.), Supola Z. (17/3 p., 4-4 lep. és ea.), Horváth B. (16/12 p.) és Pollák B. (16/9 p., 3 gp.) ponterős játékának köszönhetően győzte le biztosan az Óbuda a három talán legjobb játékosa, Juhos, Kinney és Markovic nélkül leginkább Tichov D. (28/9 p., 5 lep.), Tóth Z. (19/15 p., 7 lep.. 4 ea.) és Varga B. (11 p., 14 lep.) eredményességére építő fóti együttest.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_30802

 

Ceglédi KE - Jászberényi KSE 84-63

A nyitó negyedet 6 ponttal még a J. Santiago (17/9 p., 5 lep.)-Meleg K. (15/9 p., 5 lep.)-Dunai Z. (12/3 p. - 15 mk. - 3 ea.) trió vezette vendég Jászebrény nyerte, de ezt követően átvette az irányítást, és a páros negyedekben elsősorban Csaba Gy. (27/9 p., 6 lep.), Horváth M. (20/9 p.), Csorvási M. (15 p., 17 lep.) és Velkey J. (12/9 p., 8 lep., 3 ea.) jóvoltából egyértelmű fölényben játszva végül biztosan győzött a Cegléd.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_30812

 

DEAC U23 - Hübner Nyíregyháza BS 69-63

A küzdelmes, fordulatos összecsapás 3. negyede után 9 ponttal még a nagyrészt C. Ervin (29/15 p., 6 lep., 3 ea.), Tarján I. (12 p., 8 lep.) és Völgyi M. (11 p., 5 lep.) eredményességére építő vendég Nyíregyháza "ment". A debreceni fiatalok - pedig hét közben már volt egy meccsük - azonban Hőgye P. (25/9 p., 7 lep.), Csizmadia A. (11/3 p., 10 lep.) és Várszegi Á. (10/3 p., 4-4 lep. és gp.) vezérletével hatalmas hajrába kezdtek és parádés, 22-7-re megnyert 4. negyedükkel a maguk javára fordították a találkozót.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_30792

 

 

Zöld csoport:

 

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Eszterházy SC 85-56

Az egriek egy leginkább Botka B. (15/3 p., 4 lep., 3 szl.), Szicsák B. (13 p., 3 lep.) és Rékasi B. (12/6 p., 13 lep., 3 ea.) jóvoltából az első negyedben még tartották a lépést a Phoenix gárdájával, de a borsodiak a két középső szakaszban elsősorban Bán T. (16/9 p.), Okoh V. (14 p., 6 lep.), Kovács Z. (13/6 p., 4 lep.) és Kocsis Z. (11/3 p., 7 lep., 4-4 ea. és gp.) kosarainak köszönhetően nagy fölénybe került és eldöntötte a találkozót.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_28082

 

Atomerőmű SE U23 - Pénzügyőr SE 73-57

A páratlan negyedekben nyújtott jobb, pontosabb játékára, továbbá leginkább Arnold B. (17 p., 15 lep.) eredményességére építve úgy győzték le a paksi fiatalok a nagyrészt Tóth K. (13 p., 9 lep., 4 szl., 3 ea.), Magda D. (12/12 p.) és N. Ratiani (10 p. - 13 mk. - 10 lep., 4 ea.) pontjaiban bízó Pénzügyőr csapatát, hogy nem kevesebb, mint 5 játékosuk szerzett 8-8 pontot.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_28072

 

SMAFC 1860 Soproni Egyetem - Agrofeed UNI Győr 81-84

A szinte végig kiélezett, szoros összecsapás befejezése előtt bő 3 perccel egy relatíve nagyobb, 8 pontos előnyt alakított ki magának a Bakon Cs. (24/12 p., 3-3 lep. és szl.)-Garancz M. (14/3 p., 3 gp.)-Kámán K. (10 p., 6 lep., 3 szl.) trió vezette vendég győri együttes. Ekkor hajrát indított a nagyrészt Rátvay T. (22/15 p., 4 gp.), Schöll R. (18 p., 16 lep.), Soós B. (17/9 p. - 19 mk. -, 10 lep., 6 ea., 5 gp.) és Tóth D. (10/6 p., 6 gp.)  találataira támaszkodó SMAFC, amely az utolsó percben egy 11-4-gyel egyetlen pontra feljött, de ekkor Bakon hármasával eldöntötte a meccset a maga javára a Győr.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_28052

 

Békéscsaba - Vásárhelyi Kosársuli 79-93

A kiegyenlített játékot és nagy dobópárbajt hozó 1. félidőben Varga Á. (21/6 p., 10 lep.), Varga Z. (18/3 p., 7 lep.), Cvijin P. (11/3 p. - 13 mk.-, 7 lep.) és N. Sucov (10/6 p., 3 szl., 4 gp.) jóvoltából a hazaiak még tartották a lépést a Hódmezővásárhellyel. Szünet után azonban Borbáth B. (27/18 p., 5 lep., 6 ea.., 4 gp.), Orgona G. (24/9 p., 7 lep.) és Rosic U. (23/15 p., 7 lep., 6 gp.) ponterős játékával fokozatosan ellépett és végül 14 ponttal nyert a vendég együttes. 

Statisztika:  https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_28092

 

Százhalombattai KSE - Nagykőrösi Sólymok 71-84

A hazaiak Tóth M. (21 p., 3-3 lep. és szl., 8 ea., 6 gp.), Láncos K. (15/3 p., 8 lep., 5 ea., 2 bl.) és Kovács M. (12/6 p., 3 lep., 4 ea.) révén egészen a záró szakasz derekáig tartották a lépést a Nagykőrössel, majd a hajrában szárnyra kapott a Fehér P. (28/12 p., 7 lep., 3 gp.)-Kocsis A. (23/3 p., 4 ea., 3 gp.)-Timkó N. 811 p., 8 lep., 2 bl.) trió vezette Sólymok csapata, amely egy 16-5-ös utolsó 4 perccel végül 10 pont fölötti különbséggel nyert.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_28102

 

Veszprémi KK - Dávid Kornél KA 68-88

A szünetre felépített 20 pontos előnyének, továbbá főként Szabó Zs. (21/9 p., 8 lep., 6 gp.), Tóth P. (18/6 p., 11 lep., 3-3 ea. és gp.) és Kuttor G. (12 p., 4 lep.) kosarainak köszönhetően aratott magabiztos győzelmet a DKKA a leginkább Madár A. (26/15 p., 7 lep., 5 szl., 3 gp.), M. Moore (12 p., 13 lep., 3-3 szl. és ea.) és Varga G. (12/6 p.) találataira támaszkodó Veszprém otthonában.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_28112

 

NKA Universitas Pécs II - Dunaharaszti MTK 68-83

A szünetig szerzett 15 pontos vezetésének, továbbá nagyrészt Joó T. (18/6 p., 7 lep., 4 gp.9, Rozs M. (18/6 p., 7 lep.), Boinitzer D. (13/3 p., 14 lep., 3 szl., 6 ea., 4 gp.), Fekete B. (12/12 p.) és Simonics O. (10 p., 4-4 szl. és ea.) kosarainak köszönhetően győzött a Dunaharaszti  az elsősorban Bor G. (23/12 p., 11 lep., 5 ea.) és Rátgéber T. (15/3 p., 4 lep., 3 gp.) ponterősségében bízó pécsi fiatalok otthonában.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_28062

 

Vármegyei szövetségek