Tippmix Férfi NB I: Az Albát is legyőzte, bejutott a rájátszásba a ZTE
23
Mar
2024
Tippmix Férfi NB I: Az Albát is legyőzte, bejutott a rájátszásba a ZTE
2024. március 23.  |  21:20
Újabb bravúrjával bejutott a rájátszásba a ZTE
 
Két, márciusban egyaránt kiváló formát mutató csapat találkozott Zalaegerszegen, a bajnokság alapszakaszának 25. fordulójában. Érdekesség, hogy a sorsolásnak köszönhetően két áldozat azonos volt: a Hűség Városában és a kálvinista Rómában is szomorkodhattak a szurkolók az elmúlt hetekben a kék-fehér vendégjátékokat követően. Az Alba a Paksot, a Sopront és a Debrecent győzte le, a ZTE pedig a Sopron, a Debrecen és a Falco ellen diadalmaskodott. Utóbbi győzelem nagy port kavart, hiszen a listavezető így már csak egy győzelemmel áll a tabella élén a fehérváriak előtt, ráadásul az utolsó fordulóban egymás ellen játszanak – más kérdés, hogy így sem igazán volt realitás már egy helycsere kettejük között.
 
Mindkét csapat teljes kerettel érkezett a találkozóra, izgalmasnak ígérkezett az összecsapás, amire szép számmal megteltek a zalai csarnok lelátói. Nem csoda, hisz mindkét gárda számára akadt tét; a ZTE-nek még mindenképpen kell egy győzelem a biztos rájátszást érő pozícióhoz, az Alba pedig szerette volna az utolsó fordulóig izgalmassá tenni az alapszakasz első pozíciójának elérését. A meccs pikantériája az volt, hogy a ZTE mestere az a Matthias Zollner, aki a 2021-22-es szezonban bronzérmet szerzett a fehérváriakkal, s akit tavaly február elején Alejandro Zubillaga, korábbi másodedzője váltott az Alba kispadján. Nem kérdés tehát, hogy ez plusz motivációt jelentett a német szakember számára.
 
Jobban kezdett az Alba, Roberts és Barnett hármasaival náluk volt az előny, ám gyorsan rendezte sorait a ZTE, Paige remek kosaraival 13-12-re már a hazaiaknál volt az előny. Balogh és Szalay is szép kosarat szerzett. Közben a lelátón egyre fokozódott a hangulat, miután Tóth Ádámra véleményes faultot fújtak, s nem ez volt az egyetlen ilyen szituáció a negyedben... Chambers hintett triplát, majd lopott labdát; de ezt megtette a frissen beállt Németh Ákos is, passzából Ona Embo talált be a sarokból, talpra ugrasztva az egész csarnokot. Hogy a hangulat tovább fokozódjon, arról a játékvezetői trió is tett: egy meg nem adott hazai kosár után Bencze Tamás kezdett reklamálásba, a zalai pad pedig technikait kapott. Hosszas nézőtéri elégedetlenkedés után a ZTE nyugodott meg előbb, Ostojic zsákolt hatalmasat egy labdalopás után. Feszült, ám rangadóhoz illő volt a hangulat, az éppen vezető fél kiléte pedig rengetegszer változott az egész mérkőzésen. Keller Iván okos ziccerével a ZTE vonulhatott a rövid pihenrőre, 24-23 állt az eredményjelzőn.
 
Paige frissen beállva egy triplával indított a 11. perc végén, majd ismét Keller Iván gondolkozott okosan, két pontot hozva a konyhára. Dickey és Tóth Ádám párharcából többször is a fehérvári magasember jött ki jobban, az Alba pedig Chambers vezérletével egy 6-0-ás rohammal átvette a vezetést. A ZTE azonban nem jött zavarba, gyorsan megfordította az állást, Paige újabb hármasa után 36-31-re lógott meg. Jót tett a fehérvári fejmosás, Chambers szép passzát a jól játszó Roberts váltotta kosárra egy szép középtávolival. Roberts volt ekkor a fehérvári X-faktor, 2+1-e után egy szép passzt is kiosztott. 43-41-es, szűk vendégelőnnyel zárult az első félidő.
 
Fej-fej mellett haladtak a csapatok továbbra is, az Alba legerősebb sorával állt fel, ám a ZTE nagyon lelkesen játszott. Paige ziccere és hármasa is közrejátszott abban, hogy a hazaiak egy 9-0-ás futással ismét a maguk javára billentsék a találkozót. A hazai publikum minden megmozdulást díjazott, ám a negyed vége megint az Albáé volt, Barnett távolija után négy ponttal Vojvodáék álltak jobban, 63-67-re.
 
A negyedik negyedet azonban elementáris erővel kezdte a Zalaegerszeg, egy újabb 9-0-ás rohammal, amit két perc alatt hoztak össze. Öt pont volt a ZTE előnye, ami ezen a meccsen már egészen soknak számított, ám messze volt még a vége. Barnett zsákolására Ostojic okos ziccerrel felelt, Tony Hicks is feljavult, ám a vendégek légiósai tartották a lépést. Az addig pontokban nem túl sikeres Vojvoda Dávid állt csapata élére, szépen sasszézott be egy labdával a palánk alá. A nyerőember a végén azonban Ona Embo volt, aki kétszer is gyönyörűen tört be és szerzett duplát. 82-76-nál azonban következett egy Vojvoda 2+1, és két büntető a válogatott játékostól, s 2:10-el a vége előtt mindössze egy pont volt a két csapat között. Feszült végjáték kezdődött, mindkét csapat nagyon akart nyerni. A ZTE két új játékosa ragadtatta tapsra a hazai nézőket: előbb az egész meccsen nagyot védekező Ikpe talált be, majd Ona Embo 2+1-e után 87-81-re módosult az állás másfél perccel a vége előtt. Állva szurkolt a csarnok, alakult az újabb óriási skalp, ám ehhez még az Albának is volt néhány szava. Chambers egy villámgyors ziccerrel jelentkezett, majd a következő vendégtámadásnál Vojvoda Dávidnak két kísérlete is akadt a hárompontos vonalon túlról, ám nem talált be, a támadólepattanónál pedig Ona Embot faultolták. Szándékost fújtak a játékvezetők, a két büntetővel pedig a sértett feltette a pontot az i-re. A hátralevő időt már lefuttatták a csapatok, a ZTE ezzel a győzelemmel már biztosan rájátszás-résztvevő, közvetlen riválisai hazai botlásai következtében pedig akár a pályaelőnyt is megszerezheti a zárófordulóban Budapesten. 89-83 lett a vége, a végjátékot erővel és fejben is jobban bírta a ZTE, amit jól mutat, hogy 26-16-ra övék volt a negyedik negyed. Az Alba elfáradt, ám a biztos második pozícióját semmi nem veszélyezteti. A ZTE játékosai viszont joggal ünnepelhettek önfeledten szurkolóikkal: egy hónapja még a play-off is elérhetetlennek tűnt, a válogatott szünet óta viszont szárnyalnak Matthias Zollner vezetésével.
 
Zalakerámia ZTE KK - Arconic-Alba Fehérvár 89-83 (24-23, 17-20, 22-24, 26-16)
 
Bajnokság, 25. forduló
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Nagy Viktor, Makrai Márton, Kapusi Gábor (dr. Gincsai János Péter)
 
Zalaegerszeg: Hicks 20, Paige 21/9, Szalay 4, Ikpe 6, Tóth 7. Csere: Németh 2, Keller 4, Ona 14/3, Csátaljay 1, Osztojics 10.
 
Alba Fehérvár: Chambers 13/3, Roberts 21/12, Balogh 4, Barnett 16/9, Dickey 9. Csere: vojvoda 14, Philmore 6, Takács Mi. -, Kass -.
 
 
 
Simán verte a Kecskemét a Kaposvárt
 
Filipovity hármasával indult az összecsapás, Karahodzsics fejezett be egy 2-2-t, Lukovics fordított. Ivkovic 2+1-et mutatott be, Filipovity közelről sem hibázott, majd megint Ivkovic szerzett három pontot. Krnjajski egy tempóval és egy triplával egalizált, Lukovics dobott be két büntetőt. Jean-Marie szerezte meg első pontjait, Bouges tört be remekül, Abell pedig távolról volt fontos (14-15). Kucsera büntetett két ponttal egy eladott labdát, Bouges egy triplát dobott be, Jean-Marie és Dramicsanin váltott kosarat. Krnjajski négyből három büntetőt dobott be, Eaddy fejezett be egy gyorsindítást, Sinik süllyesztett el egy hármast. Wittmann találta meg Karahodzsicsot a palánk alatt, Lukovics két büntetője után Jackson hármasa esett be. 28-25
 
Bouges újabb hármast pörkölt be, Karahodzsics szerzett négy pontot két támadásból, ezzel már 10 pont volt a különbség, így a Kaposvár időt kért (35-25). Filipovity és Bouges is bedobott egy trojkát, Sinik kettesére Abell felelt, Koprivica ziccerezett. Halmai szerzett két pontot, Dramicsanin és Koprivica is bedobott egy középtávolit, Szőke triplája után kért időt Sztojan Ivkovics (42-39). Sinik törte meg a vendég futást, Wittmann dobott egy középtávolit, a rutinos egy hármast is bevert, így visszaállt a közte 10. Lukovics értékesítette a büntetőit, Eady egy nehéz dobást és Karahodzsics kosara után is ő következett. Karahodzsics két büntetőt is bedobott, így a félidőre 12 pontos előnnyel mehetett a hazai gárda. 55-43
 
A második félidő első kosarát Abell szerezte, Lukovics egy hármast dobott be, Eaddy csinált egy 2+1-et. Lukovics közelebbről sem rontott, Jean-Marie zsákolt, Bouges és Sinik szerzett gyorsan négy pontot, a vendégek pedig időt kértek (64-52). Eaddy tempója hullott be, Lukovics a vonalról hozott két pontot a vonalról, majd ismét Eaddy lépett előre. Kucsera szórt egy triplát, Sinik kosara már 15 pontos különbséget jelentett. Filipovity a második büntetőjét dobta csak be, Bouges viszont egy hármast, Dalibor Damjanovic megint időt kért (74-57). Eaddy egy hármassal próbálta felrázni csapatát, Lukovics továbbra is remekelt, Abell szépen dolgozott ki magának üres dobóhelyzetet. Karahodzsics ziccerezett, Halmai hozott két pontot második esélyből, Eaddy triplájával zárkózott a Kaposvár. Lukovics két büntetője zárta a negyedet. 80-67
 
Karahodzsics nyitotta meg a negyedik negyedet, Sinik hármasával 18 pontra hízott a kecskeméti előny. Eaddy azonnal válaszolt, Filipovity triplájára Bouges egy duplával felelt, a Kaposvár pedig időt kért (87-72). Eaddy ismét nem hibázott, Bouges viszont távolról volt pontos, Jean-Marie egy tempót dobott be. Sinik a második büntetőjét értékesítette, Filipovity mindkettőt, Karahodzsics és Dramicsanin játszott össze. Filipovity és Lukovics is szerzett csapatának két pontot, ráadásul előbbi oda is ütött utóbbinak, aki a büntetőt is a helyére küldte. Az utolsó 4 percre így 17 pontos különbséggel érkeztünk meg, innen pedig már nem volt visszaút a Kaposvárnak. 104-89
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Kometa Kaposvári KK 104-89 (28-25, 27-18, 25-24, 24-22)
 
Bajnokság, 25. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Pozsonyi László, Sörlei Attila (Reisz Péter)
 
Kecskemét: Sinik 15/6, Wittmann 8/6, Ivkovic 6, Lukovics 22/3, Karahodzsics 18. Csere: Bouges 21/15, Dramicsanin 9/3, Tóth B. -, Kucsera 5/3.
 
Kaposvár: Krnjajski 11/6, Abell 9/3, Paár -, Filipovity 15/6, Koprivica 4. Csere: Eaddy 30/9, Jackson 3/3, Puska 2, Jean-Marie 8, Halmai 4, Szőke 3/3.
 
 
 
Szoros meccset húzott be az Oroszlány
 
A 9. helyezett MVM-OSE Lions csapata fogadta hazai pályán a 13. helyen álló Atomerőmű SE csapatát. A mérkőzésnek nagy volt a jelentősége, hiszen a két csapat között csupán egy győzelem volt a különbség.
 
Knowles közelijével indult a találkozó, majd az ellentámadásból Gholston hintett be egy triplát. Az ASE négypontos előnyt harcolt ki magának, ami nem tartott sokáig, a 4. percben 8-8 állt az eredményjelzőn. Gholston duplájával vette át a vezetést a hazai csapat, majd az amerikai az elhibázott paksi támadást követően egy triplát bedobott. A 8. percben Eilingsfeld kosarával 15-15-nél lett újra egyenlő az állás. Thomas révén aztán magához ragadta újra a vezetést az OSE, ám az utolsó pillanatban még Kovács triplája célba ért, így csupán egy pont maradt meg a hazai előnyből az első tíz percet követően (21-20).
 
Hiába indult hazai pontokkal a negyed, a 14. percben Knowles újabb közelije után 23-26-ra módosult az állás. Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, mert Stevenson és Ruják pontjaival újra visszavette a vezetést az Oroszlány. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, köszönhetően annak is, hogy támadásban mindkét oldalon akadozott a gépezet. A negyed végére aztán kisebb előnyt harcoltak ki maguknak az oroszlányiak, Ruják negyedzáró duplájával hat ponttal vezettek a félidőben (39-33).
 
Nicholson kosarával vette kezdetét a második félidő, amire Gholston kétszer is válaszolt, kihasználva a vendégek eladott labdáját. Továbbra sem változott a forgatókönyv, egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól. Jellemzően a hazaiak voltak a kezdeményezőbbek, de az atomvárosiak egy percre sem akartak leszakadni. A 26. percben Polutak kétpontosa után 53-46-nál meglépni látszott a hazai csapat. Nicholson és Kovács azonban válaszolt, hazai oldalon pedig Thomas büntetőzött tökéletesen. Az utolsó negyed a hazaiaké volt, Stevenson és Gholston 10 pontosra növelte a hazaiak előnyét (62-52).
 
Géringer triplájával indult a záró etap, majd bő két percig beragadt az eredmény, nem tudtak a csapatok a gyűrűbe találni. Az Oroszlány tartotta korábban megszerzett előnyét, a 10 pontos távolság kellően biztonságosnak tűnt. A 35. percben Kucsora talált be távolról, ezzel visszajött 69-62-re az ASE. Ihring kétpontosa után már csak öt pont volt a különbség, de az ellentámadást nem tudták a vendégek kivédekezni, Ruják pedig közelről betalált. Kucsora kosarával újra felcsillantak a paksi remények. Noha Gholston is betalált, a paksiak még közelebb tudtak kerülni, Kucsora és Ihring duplái után 76-73 állt az eredményjelzőn a 38. percben. A vendégek mindent megtettek az egyenlítésért, de az OSE higgadt tudott maradni a kritikus hajrában és pontosan büntetőzve bebiztosították győzelmüket (84-73).
 
MVM-OSE Lions - Atomerőmű SE 84-73 (21-20, 18-13, 23-19, 22-21)
 
Bajnokság, 25. forduló
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarno
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Farkas Gábor, Fodor Attila (Balogh László György)
 
MVM-OSE Lions: Ruják 13/3, Gholston 28/9, Balsay 4, Stevenson 12, Polutak 6. Csere: K. Thomas 19/3, Illés 2, Werner -, Szabadfi -.
 
Atomerőmű SE: Ihring 17/3, Kucsora 8/6, Géringer 5/3, Nicholson 14, Knowles 11. Csere: Eilingsfeld 5, Radics -, Wooten 4, Dorogi 2, Kovács Ák. 7/3.
 
 
 
A Szolnok nyerte a zónavédelmek csatáját
 
Az alapszakasz 25., azaz utolsó előtti fordulójának szolnoki mérkőzésén a 13-11-es mérleggel a 3. helyen álló, már nyolc közé jutott Olajbányász fogadta a felsőházi rájátszásba jutásért küzdő, 11-13-as mutatóval a játéknap kezdete előtt 8. helyezett NKA Universitas Pécset. Mindkét gárda jó formában várhatta az összecsapást: Oliver Vidin a Falco otthonában elszenvedett vállalható vereség mellett a Kecskemét hazai és a Körmend idegenbeli legyőzésével kezdte szolnoki pályafutását, míg Csirke Ferenc tanítványai a Szeged, az OSE és a KTE legyőzésével kezdtek nagy hajrába a válogatott szünetet követően. A felek decemberi összecsapása 94-86-os hazai sikert hozott Pécsett.
 
A vendégek kezdték jobban a mérkőzést Nikolics vezérletével, a bosnyák játékmester egy középtávoli és egy 2+1-es találat mellett gyorsan kiosztott két gólpasszt is, Manjgafics duplájával már 13-5-re vezetett az NKA. Eads triplája hozott fordulatot a mérkőzésbe, elöl-hátul lendületesebbé vált a szolnokiak játéka, különösen az amerikai hátvéd volt elemében: blokkolt, labdát szerzett és a büntetővonalról is jól célzott, a pécsiek elvesztették a fonalat, Manjgafics rontott ziccere után Jovanovics tette fel faulttal együtt, ezzel már az Olajbányász állt jobban, időt is kért Csirke Ferenc (14-13). Walker dobhatott hármat, nem is remegett meg a keze. A negyed hajrájában felváltva vezettek a csapatok, Pongó hármasával a Szolnok nyerte az etapot (20-18).
 
Az Olaj hátvédje keretbe foglalta a kisszünetet egy újabb trojkával, Durham első kosarával már héttel mentek a fehérmezesek, nagyon kellett az akadémistáknak Scherer trojkája – a 12. percben találtak be először kintről a baranyaiak. Ekkor a házigazdák torpantak meg, Manjgafics közelijével újra döntetlen volt az állás (25-25). Révész szépen hozta ziccerbe Rudnert, mindkét csapat közeli befejezésekkel operált, Wiggins labdaszerzése után Eads tett vissza egy támadólepattanót, jött az újabb pécsi időkérés (32-28). Kovács Péter küldött a helyére egy fontos hárompontost, aztán gyorsindításból is eredményes volt, ekkor Vidin mester követte kollégája példáját. Mindkét együttes alaposan megnehezítette az ellenfél dolgát szervezett zónavédekezésével, sokáig nem született mezőnykosár, aztán Durmo húzta be Herger szemfüles labdáját a 20. perc elején (35-34). Hiába szólította magához újra tanítványait a hazaiak szakvezetője, már nem rezdült a háló a nagyszünetig, így a félidőben az NKA Pécsnél volt a minimális előny.
 
Az Olajbányász tért vissza élesebben a pihenőről, Durham fejezett be egy tranzíciód játékot, Wiggins hibátlanul büntetőzött, Rudner szép floatert dobott betörésből (40-35). Jól működött a házigazdák védekezése, Wiggins egy nagy blokkot is kiosztott Henrynek, akárcsak Durmo Eadsnak. Bár a pécsiek is összekapták magukat hátul, Jovanovics gyorsindításból, Wiggins pedig szabaddobásból bevette gyűrűjüket. Az NKA-nak ellenben semmi nem jött össze támadásban, közel hat(!) perc telt el a játékidőből, mire Henry zsákolásával megszületett a negyed első narancs-fekete kosara (43-37). Az ex-oroszlányi center egy ziccert is értékesített, Wiggins egy büntetőt, Jovanovics kiosztását Rudner küldte a helyére a sarokból, aztán Eads zsákolhatott lerohanásból, ezzel tíz pontra nőtt a differencia a felek közt. Hiába kért időt Csirke Ferenc, már nem született kosár a negyedben, továbbra sem ültek a kinti dobások sem egyik, sem másik oldalon – az Olaj 4/22-vel, a Pécs 2/14-gyel állt harminc perc játék után, a meccs képét elnézve jelentősnek tűnt a hazai fór a záró felvonás előtt (49-39).
 
Főleg úgy, hogy a fején nagy kötést viselő Révész belépésével és Eads egykezes húzásával folytatódott a játék. Durmo fejezett be közelről egy gyors akciót, aztán Walker visszalépős középtávolija hullott a gyűrűbe – nagyot küzdöttek a feketemezesek. Felállt védelem ellen még tiszta helyzetig is alig jutottak a felek, különösen a szolnoki támadások akadoztak, a 35. percben időt is kért Vidin, miután Wiggins kidobta a labdát a pályáról (53-43). Nikolics hármasával tízen belülre jött az NKA, de azonnal érkezett a válasz Rudnertől. A hajrához közeledve sem puhult a védekezés, viszont le-le maradtak emberükről a játékosok, így a büntetőké lett a főszerep. Walker hárompontosával 63-55-re zárkózott az NKA három perccel a vége előtt, labdaszerzést követően a büntetővonalról sem hibázott az amerikai. Nikolics is dobhatott kettőt, egy perc alatt 7-0-t futott, ezzel izgalmassá tette a végjátékot a Csirke-legénység (63-59). Mindkét csapat rontott támadásban, Eads viszont nem hibázott ziccerben, 1:12 maradt az órán. Manjgafics emberről emelt be egy sarokhármast, Durham harcolt ki faultot Walkerrel szemben, de csak egyik büntetőjét dobta be, Nikolics keze ellenben nem remegett meg (66-64). Wigginsre nagyon figyeltek a pécsiek, de jó ütemben lépett be a festékbe Rudner, félhorga pedig behullott a gyűrűről tíz másodperccel a vége előtt. Walker triplája lejött, 68-64-re nyert, ezzel nagy lépést tett a 3. kiemelés megszerzése felé a Szolnoki Olajbányász egy igencsak küzdelmes, nagy igazi taktikai csatát hozó mérkőzésen.
 
NHSZ-Szolnoki Olajbányász - NKA Universitas Pécs 68-64 (20-18, 14-17, 15-4, 19-25)
 
Bajnokság, 25. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Montgomery-Tóth Cecília, Ádám József, Lengyel Ádám József (Bogárdi János)
 
Szolnok: Jovanovics 9, Eads 17/3, Pallai -, Rudner 15/6, Wiggins 14. Cs: Pongó 6/6, Durham 5, Révész 2.
 
Pécs: Nikolics 14/3, Kovács 7/3, Durmo 8, Herger -, Manjgafics 14/3. Cs: Walker 12/3, Henry 6, Scherer 3/3, Meleg -, Lados -.
 
 
 
Simon dudaszós kosarával nyert Debrecenben a Honvéd
 
Williamson triplájával vette kezdetét a találkozó, Drenovac kettesei után Simon dobott be két büntetőt. Drenovac is megtette ezt, Brown szolgálta ki Peringert, Edwin dobott be két büntetőt, Hajdu pedig egy hármast (11-7). Buljevics küldte helyére a büntetőit, Filipovic forgatta be szépen emberét, majd a DEAC centere mezőnyből is szerzett két pontot. Filipovic is hibátlanul büntetőzött, Djokovics hármasával már csak egy pont választotta el a feleket. Brown kettesével már a Honvéd állt jobban, Drenovac azonnal válaszolt, Filipovic zsákolt egy labdaszerzés után. Buljevics egy pontot a vonalon hagyott, a negyedet Filipovic két pontja zárta. 18-20
 
Wesson kosarával folytatódott a játék, Henry csak az első büntetőjét dobta be, Brown triplája után Andjelko Mandics időt kért. Henry zsákolása után már 10 ponttal vezettek a vendégek, Drenovac háromból két büntetőt értékesített, Wesson kettőből egyet (20-29). Williamson villant, Edwin nehéz ziccert tett fel, Bazsó rontott dobását Henry tette vissza, Drenovac kosarára Brown felelt. A légiós büntetői után Mócsán szórt egy hármast, Zlatko Jovanovic pedig időt kért. Drenovac dobta át Brownt, Edwin kettőből egy büntetőt dobott be, Brown kettőből kettőt. Edwin tört be remekül, Filipovic szép megoldással annulálta ezt, Mócsán egy pontot a vonalon hagyott. Buljevics is, Edwin fejezett be Simon mellett, a Honvéd pedig megint időt kért. A félidő maradék idejében már nem változott a különbség, így 1 ponttal a Honvéd állt jobban 20 perc játék után. 40-41
 
Williamson triplája volt az első pontszerzés a második félidőben, Brown dobott be két büntetőt, Mócsán is beköszönt kintről. Wesson válaszolt egy hosszú kosárcsendet megtörve, Djokovics csak egy pontot szerzett a vonalról, Drenovac verte meg szépen az emberét (49-47). Simon javított egy rontott dobás után, Mócsán három büntetőt tett a helyére, Henry faulttal együtt is betalált, a plusz egy azonban kimaradt. Simon technikaija után Edwin dobta be a büntetőt, aztán még kettőt, Wesson csak egyet. Drenovac szólt hozzá ismét a mérkőzéshez három ponttal, Simon és Tadic pontjai zárták az etapot. 59-54
 
Tadic triplája esett be, Wesson megint csak az egyik büntetőjét tudta bedobni, Djokovics tört be remekül. Drenovac egy büntetőt dobott be, Wesson használt ki egy rossz váltást, Henry pedig két pontra csökkentette a differenciát (63-61). Brown egalizált, a Debrecen pedig időt kért, ezt követően rögtön négy pontot szereztek a hazaiak. Wesson tempója volt tökéletes, Brown szerzett gyorsan négy pontot sorozaban, ezért Andjelko Mandics megint időt kért (67-69). Wesson triplájával lépett meg kicsit a Honvéd, Tadic azonnal visszadobta ezt, Filipovic egy büntetőt dobott be. Williamson egyenlített 12 másodperccel a vége előtt egy hármassal, de Simonnak még volt egy dobása és dudaszóra megnyerte a meccset a vendégeknek. 73-75
 
DEAC - Budapesti Honvéd SE 73-75 (18-20, 22-21, 19-13, 14-21)
 
Bajnokság, 25. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Minár László Balázs, Horváth Csongor Béla (Zalai Ákos István)
 
Debrecen: Edwin 14, Hőgye -, Drenovac 23, Williamson 12/9, Buljevics 6. Csere: Mócsán 10/6, Tadic 8/6, Neuwirth -.
 
Honvéd: Simon 8, Brown 21/3, Hajdu 3/3, Henry 9, Peringer 2. Csere: Wesson 15/6, Filipovic 11, Djokovic 6/3, Kopácsi -, Bazsó -, Reizinger -.
 
 
 
45 ponttal verte a Falco a Körmendet
 
Két perc után 7-0 állt az eredményjelzőn, amikor Tanoh Dez bedobott egy hárompontost. Durázi és Tiby kosárváltását követően percekig beragadt az eredmény. Sok volt a technikai hiba mindkét oldalon, amiből a Falcónak sikerült kilábalnia Pongó triplájával. Perl beállásával újabb lendületre kapott a Falco, aki ponterősen kosarazott. Jordano triplájára Konate válaszolt egy duplával, majd Pongó újabb hármasa után 24-11 állt az eredményjelzőn. Érdekesség, hogy a vendégek a 9. percben ezzel a kosárral lépték át a 10 pontos határt. A dudaszó előtt Perl betörése még eredményes volt, így 15 pontos előnyt harcolt ki magának a szombathelyi együttes (26-11).
 
Úgy folytatódott a második negyed, ahogy az előző véget ért. Jordano távolról, Perl betörésből volt eredményes, így már 20 pontos volt a felek közötti differencia. A Körmend továbbra sem bírt erőre kapni, négy perc kellett az első pontjuk megszerzéséhez. A 18. percben Tiby és Pot kosarai után már a 30 pontos különbség is közel volt, ekkor 43-15-re vezetett a Falco. Tolbert és Kiss betalált, sőt a negyed Schmera közelijével ért véget, így a félidőben „csak” 24 pont volt a felek között (45-21).
 
Perl-triplával indult a második félidő, majd Benke közelről fejezett be egy akciót. A Körmend nem támadt fel hamvaiból, a büntetővonalról gyengén teljesítő Durázi és Konate szerzett kosarat a vendégek részéről. A meccsnek nem tett jót, hogy már gyakorlatilag az első félidőben eldőlt. A Falco kevésbé koncentrált, így sok hiba jellemezte mindkét csapat játékát. A hazai vezetés természetesen nem volt veszélyben, a 28. percig kellett várni a 30 pontos különbségre, amikor Perl hibátlanul büntetőzött. A negyedet simán nyerte a Falco, az utolsó játékrészre nem sok nyitott kérdés maradt (68-32).
 
Apró sikerélményt jelenthetett a Körmendnek, hogy Doktor révén ők szerezték a záró etap első kosarát, majd Konate is bedobott egy büntetőt. A következő percben Perl megszerezte egy Konatéra fújt technikai után a 20. pontját, így ez okozott újabb örömet a Falco szurkolóknak. Az utolsó percekben már csak a különbség volt kérdéses, valamint az, hogy a Körmend szerez-e a találkozó során hárompontos kosarat. Az utóbbi megválaszolására a 38. percig kellett várni, ekkor Tolbert talált be távolról. A 39. percben aztán a 40 pontos különbség is meglett Tanoh Dez betörésével. Végül 45 ponttal nyerte a Falco a vasi rangadót a tartalékos Körmend ellen (91-46).
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend 91-46 (26-11, 19-10, 23-11, 23-14)
 
Bajnokság, 25. forduló
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Györfy Rúben, Szilágyi Bálint (Bognár Tibor)
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Pot 7, Tanoh Dez 6/3, Benke 5, Tiby 10, Keller Á. 6. Csere: Jordano 11/9, Pongó Ma. 11/9, Perl 21/6, Barac 8, Verasztó -, Krivacsevics 1, Kovács B. 5.
 
Egis Körmend: Basic 2, Takács K. 4, Ferencz -, Tolbert 11, Durázi 9. Csere: Konate 10, Doktor 4, Nagy P. -, Kiss M. 2, Geröly -, Schmera 4, Herczeg -.
 
 
 
 
Fotó - Bálizs Zsuzsa

Vármegyei szövetségek