A Sopron Basket az első döntős a Killik László Női Magyar Kupán
16
Mar
2024
A Sopron Basket az első döntős a Killik László Női Magyar Kupán
2024. március 16.  |  19:00

 

A címvédő Sopron Basket és a kupa négyes döntőjébe története során először bejutó Vasas Akadémia összecsapásával vette kezdetét a Killik László Női Magyar Kupa 2024-es négyes döntője Győrben.

Brooks és Budácsik kosárváltásával vette kezdetét a derbi, Böröndy és Sitku révén 7-2-vel kezdett az első három támadásából eredményes Sopron. Brooks kevesebb mint két perc alatt beütötte második személyi hibáját, de egyelőre pályán tartotta klasszisát Gáspár Dávid vezetőedző. Budácsik szerezte a pasarétiek első hét pontját, amikor Myah Taylor is feliratkozott az eredményjelzőre, át is vette a vezetést a Vasas (8-9). Első nyolc mezőnykísérletéből hatot a helyére küldött Milos Pavlovic gárdája, kollégájának időt is kellett kérnie – öt perc játék után 13-9-re vezetett a fővárosi együttes. Nem a védelmek percei voltak: Sitku kosarára Allen válaszolt két duplával, a túloldalon Papp betörése is két pontot ért. Zónavédekezésre váltott a Vasas, de Brooks rögtön betalált kintről, Böröndy pedig négyből négyet szórt büntetőből, vissza is vette a vezetést a címvédő. Taylor két szép egyéni megmozdulásával zárult a kosarakban gazdag nyitó negyed, a mezőnyből továbbra is pazarul (71.4%) célzó pasarétiek kettő ponttal megnyerték az etapot (22-24).   

 

 

Az ex-vasasos Varga középtávolijával indult a második negyed, Tóth Orsolya triplával válaszolt a másik oldalon. A Sopron gyakorlatilag minden támadás során Brooks-ot kereste a labdával, aki elsőként a mezőnyből el is érte a tíz pontot (28-29). Budácsik küzdött nagyot a palánk alatt Brooks-szal, melynek vége páros személyi hiba lett – mindkét játékos a harmadik hibáját vétette. Csakhamar Böröndy is megkapta harmadik személyijét, így a 28 soproni pontból 17-et szerző duó faultgondokba került a játékész első felében (28-32). Több „ki nem kényszerített” hibából adódó eladott labdát követően Madár Eszter villant kétszer, Brooks és Varga dupláival zárkózott a zónát szintén „kipróbáló” Sopron (34-36). Némileg meg is torpant a piros-kék alakulat - Allen és Szerencsés betörésével még 40-36-ra vezettek, de az utolsó két perc a soproniaké volt, Papp és Brooks pontjaival 44-40-es vezetéssel mehetett nagyszünetre a címvédő.

 

Mindkét gárda 50% fölött célzott mezőnyből (57.7% - 57.1%), pattanózásban a Vasas (16-10), gólpasszban a Sopron (13-10) állt jobban, egyelőre a 18 pontnál járó Brooks klasszisa jelentette a fő különbséget a felek között.

 

 

Varga-triplával indult a második félidő, amivel addigi legnagyobb vezetéséhez jutott a soproni csapat. Kitartott a zóna mellett Gáspár Dávid együttese, míg a túloldalon most nem működött a védelem, Papp betörésével 51-42-re lépett el a címvédő – időt is kért Milos Pavlovic. Tóth második trojkájával, majd szép betörésével igyekezett lőtávolon belül maradni a fővárosi gárda, de Brooks triplája, majd Papp újabb betörése már tíz pont fölötti soproni fórt eredményezett (58-47). Az első két negyed pontgazdag  játékát most egy brusztolósabb stílus váltotta, ez pedig inkább a címvédőnek kedvezett – 58-49-cel zárult a játékrész.

 

 

Ha Böröndy 2+1-es játéka nem lett volna elég baj a Vasasnak, akkor Budácsik negyedik hibája biztosan az volt – a center gyorsan „kompenzált” is a túloldalon egy duplával. Böröndy is beütötte negyedik személyijét, Allen labdaszerzést követő közelijével „benézett” tíz alá a pasaréti együttes, gyorsan jött is a soproni időkérés (61-53). Letámadásokkal fűszerezte védelmét a Vasas, Brooks nehéz középtávolit hintett – 63-55-tel fordultak az utolsó öt percre a csapatok. Kettő perc kosárcsendet követően Szerencsés volt eredményes gyorsindításból, Taylor pedig hidegvérű hármast szórt, három pontra zárkózott a Vasas (63-60). Böröndy ziccere állította meg a fővárosiak rohamát, de Budácsik is betalált a palánk alól, izgalmas utolsó percnek néztünk elébe (65-62). Brooks nem hibázott büntetőből, időkérést követően eladott labdát vétett a Vasas, Varga keze sem remegett meg a vonalról. Allen küldött a helyére egy hárompontost, ezúttal Gáspár Dávid rendelte magához csapatát (69-65). Sitku betalált, Taylor hibázott kintről, Brooks ziccere pedig eldöntötte a vitás kérdéseket – ha nehezen is, de a hét emberrel játszó Sopron megnyerte a Vasas Akadémia elleni elődöntőt, így elsőként jutott a Killik László Női Magyar Kupa fináléjába – a pasarétiek nagyot küzdöttek életük első kupa elődöntőjében, és vasárnap a bronzéremért játszhatnak.  

 

 

Sopron Basket – Vasas Akadémia 73-67 (22-24, 22-16, 14-9, 15-18)

Killiik László Női Magyar Kupa, elődöntő
Széchenyi István Egyetemi csarnok, Győr
V: Cziffra Csaba Zsolt, Söjtöry Tamás Ferenc, Gruber Nikolett Liliána

 

Sopron Basket: Papp 13/9, Böröndy 12/3, Sitku 8, Varga 11/3, Brooks 29/6. Csere: Jevtovic -, Toman -. Edző: Gáspár Dávid

 

Vasas Akadémia: Taylor 16/6, Allen 13/3, Tóth 10/6, Jáhni 2, Budácsik 15. Csere: Boros -, Madár E. 5, Salamon 2, Szerencsés 4, Madár K. -. Edző: Milos Pavlovic

Vármegyei szövetségek