Szurkolói információk az olimpiai selejtező vasárnapi meccseire
11
Feb
2024
Szurkolói információk az olimpiai selejtező vasárnapi meccseire
2024. február 11.  |  12:18
Tisztelt Szurkolók!
 
A magyar női kosárlabda-válogatott történelmi siker kapujában áll, vasárnap este negyven év után vívhatja ki újra az olimpiai szereplés lehetőségét Sopronban, a Novomatic Arénában. Utoljára 1980-ban, a moszkvai olimpián járt magyar kosárlabda-csapat ötkarikás játékokon, amelyen a negyedik helyet érte el. Négy évvel később az 1984-es, Los Angeles-i olimpiára is kijutott a női nemzeti együttes, de a kommunista országok bojkottja miatt nem vehetett részt a tornán.
 
A magyar csapat a soproni olimpiai selejtező első napján kikapott Kanadától, de pénteken legyőzte Japánt, és mindenképpen kvalifikál a párizsi játékokra akkor, ha este legyőzi Spanyolországot. Akkor is eljutunk a nyári olimpiára, ha a nap első mérkőzésén Kanada legyőzi Japánt, mivel az ázsiaiak ebben az esetben egy győzelemmel zárják a viadalt, és egymás elleni eredményben jobbak vagyunk náluk.
 
Erre a napra már minden jegy elfogyott, óriási az érdeklődés, így kérjük Önöket, hogy időben érkezzenek a létesítményhez, mert elképzelhető, hogy a beléptetés lassabb lesz.
 
Fontos tudni, hogy esernyő nem vihető be a csarnokba, így érdemes esőálló öltözékben érkezni a helyszínre.
 
Kérjük, hogy A4 méretnél nagyobb táskákat és a pályarendszabály által tiltott tárgyakat ne hozzanak magukkal, valamint zászlórudakat sem lehet bevinni az arénába. A csarnokban ruhatár működik az esemény ideje alatt a benzinkút felőli oldalon, illetve a „K” jelű szektor alatt. 
 
Hajrá, magyarok!
 
 
 
Fotó - Girgász Péter/MKOSZ

Vármegyei szövetségek