Női Euroliga: Kikapott a DVTK és a Győr is
24
Jan
2024
Női Euroliga: Kikapott a DVTK és a Győr is
2024. január 24.  |  21:30

A végére darálta be a Győrt a Mersin

 

Az Euroliga 13. fordulójában a SERCO UNI-Győr 76-71-es vereséget szenvedett a CBK Mersin-től.

A SERCO UNI-Győr Destiny Slocum nélkül várta az évad utolsó hazai Euroliga találkozóját. Bridget Carleton triplája vezette fel az összecsapást. Nem sokkal később Dombai Réka is betalált, de 5-3 után 10-0-val 13-5-re fordítottak a törökök. Ennek egyik motorja Kiss Virág volt, aki két triplát is értékesített. A Győr mindent megtett, hogy tartsa a lépést. 17-11 után után Ruff-Nagy Dóra és Török Ági tripláival 17-17-nél egyenlítettek a mieink. Időkérés után Quanitra Hollingsworth ismét a Mersint juttatta vezetéshez. A negyedet azonban Kristine Anigwe büntetői zárták, melyből egyet értékesített, így 10 perc 19-18 állt az eredményjelzőn. A második etapot Dubei Debóra ziccere vezette fel, amivel 20-19-nél ismét vezetett a Győr. Ezt az előnyt Kristine Anigwe remek villanásai (két dupla és egy tripla), illetve Ruff-Nagy Dóra hármasa erősítette meg, így pár ponttal rendre a győriek jártak előrébb.

A második szakasz feléhez közelítve 30-28-ra állt azt eredményjelzőn. Marina Mabrey hat pontjával 34-30-ra fordított a Mersin. Mielőtt azonban nagyobb lett volna a probléma, Török Ági triplája és Bridget Carleton remek betörése újra a mieinket hozta vezető pozícióba. Egy kalandos labdaszerzés után Ruff-Nagy Dóra értékesített ziccert, majd fél perccel később Bridget Carleton hárompontost. Mindkét játékos 10 egységig jutott a félidőig. Fontos dokumentálni ezt a futást, hiszen kifejezetten jó szakasza volt a Győrnek. Amikor Ruff-Nagy Dóra ismét megvillant, már 42-34-re ment Cziczás László együttese, 12-3-as szériát zárva. A félidő hajráját Cyesha Goree és Marina Mabrey triplái színesítették, de ami a legfontosabb: öt pont megmaradt az előnyből. A félidőben 45-40-re ment a Győr. 20 perc után a Győr 35-ből 17-et, a Mersin 27-ből 14-et dobott be mezőnyből. A harmadik negyedet Kiss Virág duplája vezette fel, majd Marina Mabrey triplájával gyorsan egyenlített is a Mersin. Mabrey menetrendszerinti technikaija után viszont ismét a győriek kerültek előnybe.

A harmadik negyed első felében még kiegyenlített, fej-fej melletti küzdelmet láthattunk. Amikor Mabrey negyedik triplája célt ért, 53-48-nál kezdett kinyílni az olló. A törökök 13-3-as futásánál időt is kért Cziczás László. A folytatásban is tudta növelni előnyét a vendég alakulat. Lassan a 10 pontot közelítette a differencia, de szerencsére nem érte el. A harmadik szakaszt Török Ági duplája zárta, ami összesen a második mezőnykosara volt ebben a 10 percben a Győrnek. A záró etapnak 57-50-ről futottak neki a csapatok és itt Bridget Carleton gyors hárompontosával nyílttá tette a meccset a magyar együttes. A folytatásban még Dubei Debóra triplájánál, azaz 62-58-nál volt egy felzárkózása a mieinknek. A török előny azonban 6-8 pont környékén látszott állandósulni.  A hajrához közeledve szép megoldást láthattunk Olivia Epoupától vagy éppen Bridget Carletontól. Két perc volt vissza, amikor Cziczás László időt kért. Cyesha Goree és Bridget Carleton még többször felhozta 5 pontra a mieinket. Sőt, 74-69-nél volt egy labdája a Győrnek a szorosabb végjátékhoz, de ezzel nem sikerült élni. A CBK Mersin 76-71-re nyert és biztosította helyét a negyeddöntőben.

 

SERCO UNI GYŐR - CBK MERSIN 71-76 (18-19, 27-21, 5-17, 21-19)

Euroliga, 13. forduló
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Silvia Marziali (Olaszország), Jelena Tomic (Horvátország), Jelena Smiljanic (Szerbia) - Anthony Colgan (Ausztria)

SERCO UNI-Győr: Dubei 8/3, Carleton 19/9, Dombai 2, Goree 10/3, Anigwe 9/3. Csere: Ruff-Nagy Dóra 14/6, Török 9/6, Gyöngyösi.

CBK Mersin: Williams 14, Kiss 13/6, Mabrey 23/12, Epoupa 6, Atas 17/12. Csere: Yalcin, Gülcan 1, Cornelius, Yaya, Hollingsworth.

 

 

Hazai pályán nyert a Valencia a tartalékos DVTK ellen

 

Az Euroliga 13. fordulójában a Valencia Basket Club hazai pályán aratott 84-59-es magabiztos sikert a tartalékosan felálló DVTK Hun-Therm ellen.

A DVTK-t a Valencia fogadta, és más-más céllal, de fontos találkozó elé néztek a csapatok. A DVTK-nak a negyeddöntős pályaelőnyét kell bebiztosítania, míg a hazai pályán játszó Valencia még mindig a továbbjutásért küzd. A diósgyőri csapatból Toman Réka és Darcee Garbin sérülés miatt hiányzott. A DVTK szurkolók most is elkísérték a játékosokat.
Carrera és Hempe 4-4 pontjával indult a találkozó, majd Casas tett rá két büntetőt, így 10-0-val kezdett a Valencia. Lassan öt perce nem szerzett kosarat a DVTK, ezért Völgyi Péter kér időt. Ouvina triplája után 15-0-ra vezetett a hazai gárda. Kaila Charles révén szerezte meg első kosarát a Diósgyőr (15-2). Kányási Vera hasznosan szállt be a játékba, öt pontot dobott zsinórban (19-7). A negyed vége fele kezdett el bátrabban játszani a DVTK, de a hazaiak jó százalékkal értékesítették a helyzeteiket, és 24-11-es előnyre tettek szert.

A második játékrész Jovanovic duplájával, majd hárompontosával kezdődött (24-16), de Alba Torrens egyből megvillant a túloldalon, így visszaállt a lélektani 10-es differencia. Kányási Veronika egy dudaszós triplával hozta közelebb ismét a DVTK-t, és úgy tűnt, hogy a rossz kezdés után magára talál a csapat (26-19). Kiválóan játszottak össze a diósgyőri játékosok, és 29-24-re csökkentették a hátrányukat. Egymás után estek a Valencia oldalán a kosarak, így nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez a DVTK, mert minden jó akcióra érkezett válasz, és Hempe hárompontosa után ismét 10 lett közte (36-26). A 10. perc vége felé azonban új lendületet kaptak a diósgyőri lányok, és Kányási vezetésével 37-33-ra módosították az állást. Félidőben 39-33 állt az eredményjelzőn. Kányási Veronika a 13 pontjával az egész mezőnyből kiemelkedett.

A nagyszünet utáni percek egyértelműen a Valencia játékáról szóltak, 13-2-es futást csinált a hazai gárda (52-35). Nem sok pozitívat lehet kiemelni a harmadik negyed látottaiból, rengeteg hibával játszottak a játékosok, és a hazai gárda rutinja magasodott a DVTK fölé. A diósgyőriek legfőképp büntetőkből tudtak pontokat szerezni, akcióból nehezen érvényesültek a Valencia kemény védekezése miatt. Ez a játékrész egyértelműen a hazai csapaté volt, 63-45-re nőtt az előnyük.

Hempe pontjaival először a mérkőzés folyamán 20 pont lett a differencia (65-45). Ekkora előnynél már felszabadultan játszott a Valencia, és igyekeztek cifra megoldásokkal tarkítani a játékot, valamint Meritt Hempe továbbra is kiválóan játszott. Ebben a negyedben Tadic révén szerezte meg első pontjait a DVTK, majd Lelik is betalált kintről (70-50). Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a találkozót, egyre jobban nyílt az olló, 79-52-nél kért időt Völgyi Péter. A lefújás előtt még mind a két oldalon láthattunk szép kosarakat, de ez nem hozott érdembeli változást, 84-59-re nyerte a Valencia a találkozót. Meritt Hempe a hazai gárdából 24 ponttal lett a legeredményesebb, a DVTK-tól Lelik Réka 19 pontot, Kányási Vera 16 pontot jegyzett.

 

VALENCIA BASKET CLUB - DVTK HUN-THERM 84-59 (24-11, 15-22, 24-12, 21-14)

Euroliga, 13. forduló
Valencia, Pabellon Municipal Fuente de San Luis
Valerio Grigioni, Cisil Güngör, Edgard Ceccarelli (Rui Valente)

Valencia Basket Club: Hempe 24/9, Ouvina 12/9, Casas 9, Carrera 8, Iagupova 11/3. Csere: Erauncetamurguil-, Fingall 5/3, Buenavida-, Torrens 6, Romero-, Fam-, Guelich 9/3.

DVTK Hun-Therm: Charles 2, Aho 4, Lelik 19/3, Tadic 4, Jovanovic 12/3. Csere: Kányási 16/9, Grigalauskyte 2, Tenyér-.

Vármegyei szövetségek