- Külső szemlélőként sosem fogom, pontosabban nem hinném, hogy valaha is fogom tudni nézni a Szedeák meccseit. Furcsa volt nem élőben, hanem stream közvetítésen át figyelni. Szurkoltam nagyon a társaságnak, és mindig is szorítani fogok a csapatnak. 

 

 

- SZEOL-osok voltunk Molnár Csabával, akivel együtt alapítottuk a Szedeákot. Ennek a közvetlen előzménye az volt, hogy a SZEOL, a hatalmas egyesület elsőként a kosarasok kezét "engedte el". Ott állt tehát szinte egy csapatra való NB I-es szintű kosaras - csapat nélkül. És voltak tehetséges, feltörekvő fiatalok, mint például a jelenleg élvonalbeli játékvezető, Nyilas István vagy Pávlicz Gábor, Molnár András, Kiss Zsolt vagy Tanács Attila. Nem akartuk ezeket az értékeket veszni hagyni, így elindultunk, de nem az NB I-ben, hanem az NB II-ben. Nem sokkal később egyesültünk a Postással, amelyben rutinosabb szegedi játékosok voltak, mint például Buzás Sándor vagy Jáhni István. És persze ott volt a Hódmezővásárhely is, amely mindig presztízs meccseket játszott a szegediekkel. És onnan is jöttek ki kiváló játékosok, mint a teljesség igénye nélkül a Kis-ikrek, Borbáth Csaba vagy Góbi Henrik és Gémes Levente. Feljutottunk az NB I-be, aztán megint jöttek gazdasági nehézségek, amikor újra a második vonalban indultunk, de már jó ideje, lassan másfél évtizede folyamatosan az élvonalban játszunk.

 

 

- Folyamatosan nagyjából azonos nagyságrendű volt a büdzsénk. A szereplés leginkább azon múlt, hogy az adott évadban mennyire "passzolnak" jól egymáshoz a szó szoros és átvitt értelmében is a légiósok. Amikor bronzérmesek lettünk, abból a csapatból Dickey most az Albában játszik, Brown az előző évadban sérüléséig a Falco gárdáját erősítette. Tehát a büdzsé nem befolyásolta, viszont a nézőszámot nagyon, hogy milyen a csapat. Ennél az együttesnél amelyik végül bronzérmes lett, rendre szép számú közönség előtt játszottunk itthon. A szerb légiósokat, Boltics, Csirics, Sulovics - akik közül akadt, aki éveket töltött itt - is nagyon szerették szurkolóink. Amikor viszont kevésbé ment, akkor kevesebben jöttek el.

 

 

- Nagyon! Akik kijönnek, támogatók, értik a játékot, és tisztában vannak a helyzettel, a lehetőségeinkkel. Nincsenek irreális elvárások, viszont szurkolóink bele tudják hajszolni a csapatot bravúrokba! Ebből a szempontból tényleg szerencsés lehettem. Ugyanakkor azt is tudom, hogy immár csak volt kollégáim, sportvezető barátaim - mert többekkel azért ilyen a viszonyom - is próbálják a lehetőségeihez képest a legtöbbet megtenni csapatuk sikeréért.

 

 

- A korábbi névadó, a klubot az előző szezon végéig névadóként támogató Naturtex már az előző szezon elején jelezte, hogy a következő, azaz a most zajló évadban már nem tudja támogatni a csapatot. Az egyesületnek dr. Kardos Péter elnök a többségi tulajdonosa. Rengeteget tett a klubért, a csapatért, de voltak dolgok, amiket másként képzeltünk el - az élet más területén is van ilyen.

 

 

- Egyáltalán nincs.

 

 

- Nézd, ez egy összetett kérdés. Ha csak ezt a tényt nézzük, lehetne, ugyanakkor azt nem hiszem, hogy túl sokan tudnák, de országszerte nem kevesebb mint kilenc tőlünk, Szegedről induló játékos játszik most a különböző akadémiákon, amelynek vezetői sajnos ahelyett, hogy saját maguk nevelnének - mert ez lenne a dolguk - az alapokat máshol, így többek között nálunk megkapó játékosokat visznek el. Az otthonukban, ismerős közegben fejlődhetnének, játszhatnának, de kamaszként egyrészt kérdéses, mennyire tudnak megállni a saját lábukon, másrészt az sem biztos, hogy az ország különböző pontjairól "összeverbuvált", így egy adott korosztályban felhetehetően elég bő kerettel rendelkező akadémián megkapja-e azt a játékpercet, lehetőséget, amely mellett tovább tud fejlődni, vagy megáll a fejlődésben, esetleg visszaesik.

 

 

- Érdekes volt belegondolni, hogy ha nincs ez az egész történet, akkor nem kapok olyan sok sajnálkozó, bátorító, elismerő üzenetet, mint amennyit kaptam. Rögtön hozzáteszem, nemcsak Szegedről, hanem szinte az ország minden tájáról. És nem is annyira szakmailag estek jól ezek az üzenetek, hanem emberileg, szakmailag pedig azt mutatta: csak letettünk valamit az asztalra az elmúlt évtizedekben. Az nekem különösen tetszett, hogy régi utánpótlásbeli riválisunk írta, hogy jó érzésekkel emlékszik vissza régi nagy csatáinkra, és például a nálunk rendezett korosztályos döntőre.

 

 

- Persze, Balázs játszott itt, itt tanul az egyetemen, emellett dolgozott a klub utánpótlásában. Nem haragszom senkire, Balázsnak is mondtam, ha valamiben segítség kell, nyugodtan keressen.

 

 

- Sokkal nyugodtabbak, mint voltak, de tudod, a harmincöt év az harmincöt év.

 

 

- Úgy tervezem, csak máshonnan, a lelátóról, barátokkal nézem a meccseket.