Két győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar női kosárlabda-válogatott, amely előbb itthon Szlovéniát, aztán idegenben Finnországot verte. Innentől fókuszban a februári, soproni olimpiai selejtezőtorna. Székely Norbert szövetségi kapitány szerint megint előreléptünk egy kicsit.
 

 

 

Valóban így van, nem lehetett volna jobb, sőt, nagyon fontos, hogy Szlovénia ellen 19 ponttal sikerült nyerni – mondta Székely Norbert, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.  – A második, finnországi mérkőzés nagyon fontos volt, és azzal, hogy sikerült nyernünk, jó helyzetbe kerültünk. A bolgárok talán papíron kevésbé erősek, mint a másik két riválisunk, ha őket kétszer megverjük, és hozzuk a hazai, finnek elleni összecsapást, akkor máris öt győzelmünk lesz, és a szlovéniai selejtezőn tizenkilenc pontnál nagyobb különbséggel kellene kikapnunk, hogy ne legyünk csoportelsők. Alapvetően ez a differencia akkor is sokat jelent, ha tudjuk, a selejtezősorozat egy év múlva folytatódik. Ezúttal fontos volt, hogy jobb, vagy rosszabb játékkal is tudtunk két meccset nyerni, 2019-ben, a szerbiai Eb után ez nem így volt, hiába nyújtottunk jó teljesítményt a kontinenstornán, utána az első selejtezőn Hollandiában kikaptunk. A finn hasonlóan erős fizikailag, mint az akkori holland csapat, de most győztünk. 

 

 

Ez a finn csapat nem olyan volt, mint amilyet tizenöt évvel ezelőtt kötelező ujjgyakorlatként kellett legyőzni, óriási fejlődésen megy keresztül az ottani kosárlabda, elég csak megnéznünk a férfi válogatottjuk szereplését. Egy lelkileg úgy „berendezett” csapatot, mint a miénk, képes nyomasztani az esélyesség, de már tudunk negyven percig zakatolni. Finnországban kicsit később vettük fel a kesztyűt, óriási kitartás kellett, hogy megnyerjük a meccset. Érdekes, de Helsinkiben, a szállodában valamikor a mérkőzés előtt pont Dubei Debórával és Kiss Virággal beszélgettünk arról, jó-e az nekünk, hogy immár többször esélyesebbek vagyunk – ők hozták fel a témát. A konklúzió az lett, remek, hogy így tekintenek már ránk. 

 

 

Nagyra tartom a finn kosárlabdát, és a fejlődést, amit elértek, de a Kanada, Japán, vagy Spanyolország elleni mérkőzésekkel a mögöttünk álló selejtezőt nem lehet összehasonlítani. Igaz, láttuk, hogy a spanyolok is szenvedtek, Horvátországban mindössze öt ponttal nyertek, és Kanadának is vannak olyan pontjai, amivel lehet mit kezdeni, ahogy a japánok sem tökéletesek. Nem mi vagyunk az olimpiai torna esélyesei, és nem is szeretném, ha teherként élnénk meg. A lehetőséget kell látni benne, olyan lehetőséget, amelyet magunknak teremtettünk meg, kiharcoltuk, hogy ott lehessünk és szeretnénk méltóképpen képviselni az országot, és majd meglátjuk, mire elég a teljesítményünk. Szerencsére mostanra át tudunk lépni nehézségeken, előnyt kovácsolunk a kemény pillanatokból a mérkőzéseken, így volt ez az Eb-n, aztán az első két selejtezőn is. Persze, muníciót adtak a mögöttünk álló mérkőzések, reális, nem légből kapott önbizalmat, aminek nagyon örülök, ám az olimpiai tornán nagyon okosnak kell lenni, a lehető legjobban felkészülni, beosztani az erőt. Igyekszünk majd jól játszani, ha lehet, nyerjünk háromból három meccset, vagy igyekezzünk szoros csatákra kényszeríteni az ellenfeleket. Minden mérkőzés más, női kosárlabdában nincsenek extra nagy különbségek.

 

 

Amikor hétfőn, Sopronban leszálltunk a buszról és elköszöntünk, azt mondtam a lányoknak, örülök, hogy ott folytattuk, ahol a ljubljanai Eb-n abbahagytuk. Megmaradt az összetartozás érzése, a tudat, hogy hivatottak vagyunk valamire és együtt véghez is tudjuk vinni. Nem vitás, a csapaton belül elmozdult néhány dolog, Juhász Dorka belépése szakmai szempontból átír eddigi gyakorlatokat, de az összetartozás megmaradt. A következő hetekben és hónapokban folyamatosan figyeljük, monitorozzuk a játékosokat, tartjuk velük a kapcsolatot, ez az elmúlt hat évben is így volt. Karácsony után a Magyarországon szereplő kerettagoknak lesz egy három napos összetartás is. Úgy gondolom, az elmúlt napokban megint előreléptünk egy kicsit.