Szombaton újra ünnepelnek a kosarasok
12
Sep
2023
Szombaton újra ünnepelnek a kosarasok
2023. szeptember 12.  |  12:44
Ahogy már jó ideje rendszeresen, idén is szeptember közepén, a Hősök Terén rendezik a Kosárlabdázás Napja elnevezésű rendezvénysorozatot, amelynek égisze alatt - ahogy az lenni szokott - zajlanak majd a streetball záró versenyei, valamint országos döntői.
 
A szervezők idén is változatos, színes programokkal készültek, készülnek a szombati rendezvényre. Összesen nem kevesebb, mint 14 műanyag pályát - köztük természetesen a centerpályát - állítanak, építenek. Szükség is lesz a sok palánkra, hiszen a 8 órától induló regisztrációt követően 1 órával indul az MVM Streetball Open összesen 17 kategóriában. 
 
Emellett a szervezők meghívtak több meghatározó fővárosi együttest egy budapesti 3x3-as viadalra. 
 
A legkisebbeknél, a kenguru korosztályban külön versengenek majd a 2012-es, illetve a 2013-as születésű játékosok alkotta csapatok. A csapatok küzdelmei mellett természetesen a hagyományos ügyességi viadalokra is sor kerül, amelynek fináléját a tervek szerint délben rendezik meg a centerpályán. 
 
Azon a centerpályán, amelyre a minden bizonnyal látványosnak ígérkező finálé előtt is érdemes lesz ellátogatni. Régi és nagyon jó szokás, hogy a Kosárlabdázás Napján - ahogy a streetball szezon közben több rendezvényen - bemutatják tudásukat a speciális olimpikonok, és idén is lesz kerekesszékes bemutató, sőt a tervek szerint aki még nem próbálta, milyen is széket tekerve kosárra dobni, szombaton megteheti. Senior tornát is szerveznek, a Face Team is tart majd látványos, akrobatikus bemutatót. 11 órától az ünneplésé, az emlékezésé lesz a főszerep, ugyanis van mit ünnepelni, és van is mire emlékezni. A Kosárlabdázás Napján köszöntik az Európa-bajnok 4. helyezést elérő női válogatottat, valamint a 40 éve, 1983-ban Európa-bajnoki bronzérmet szerző női nemzeti csapatot. 
 
Egykoron mind a férfi, mind pedig a női utánpótlás vonalon meghatározó volt a Központi Sportiskola, a KSI együttese, amelynek női csapata a felnőtt élvonalban is bizonyított. A KSI-t 60 éve alapították, és e jeles jubileum alkalmából a szervezők meghívták azokat a régi kosarasokat, akik egykoron a KSI-ben kosaraztak, jó néhányan közülük bajnokok, válogatottak lettek.
 
Délután kerülnek sorra a különböző kategóriákban a streetball országos döntők és a dobóversenyek fináléi.
 
Az idei Kosárlabdázás Napján tehát együtt lesz a magyar kosárlabdázás múltja, jelene és az utánpótlás korosztályok versenyein a jövője.
 
 
 
 
Fotó - Streetball Hungary facebook

Vármegyei szövetségek