U16-os leány Eb: A csoport második helyén végeztünk
13
Aug
2023
U16-os leány Eb: A csoport második helyén végeztünk
2023. augusztus 13.  |  16:28
Az izmiri U16-os Európa-bajnokságon a magyar válogatott 70-50-es vereséget szenvedett Franciaországtól a csoportkör záró fordulójában. Ezzel a mieink a “B” jelű négyes második helyén zártak és a keddi nyolcaddöntőben az A-csoport harmadikjával, a Csehország – Lettország párharc vesztesével találkoznak - írja a wbasket.hu.
 
48 órán belül a harmadik kemény csatájára készült mindkét válogatott. Az első negyedben egy kifejezetten kemény, pontgazdag, nyíltsisakos küzdelem bontakozott ki. A mieink első pontját Halmágyi Kitti triplája jelentette. A negyed közepén Drahos Leila is betalált távolról, amivel 9-7-re vezettünk. A folytatásban 12-9-nél támadt válogatottunk a nagyobb előnyért. Ezzel nem sikerült élni. A hajrában egyenlítettek a franciák, 10 perc után 16-16 állt az eredményjelzőn. A második etapot Völgyi Lili hármasa vezette fel. Pontszegény játék jellemezte ezt a szakaszt. Igaz, közben rendkívül fizikális küzdelmet láthattunk. Janzsó Alíz duplája után 21-20-nál is a mieink jártak előrébb.
 
A második szakasz közepén kezdett kibontakozni a francia válogatott fizikális fölénye. 24-21-nél időt is kért a magyar stáb, de a folytatásban 28-21-re megugrott riválisunk. A kosárcsendet Sinka-Pálinkás Szofi büntetője és Szikszai Franciska duplája törte meg, így a félidőre 30-24-re szépítettünk. A mieinknél Völgyi Lili 7, Halmágyi Kitti 6 pontnál járt. A harmadik etap elején Janzsó Alíz két duplájával folytattuk a felzárkózást, majd Szikszai Franciska is betalált. A különbség 4-6 pont között látszott beállni. Sőt, amikor Szikszai Franciska triplát értékesített, 36-33-nál teljesen nyílt volt a mérkőzés. A meghatározó futást végül 38-35 után vitte be a francia gárda. Lana Bentoumi állt a csapatuk élére hat ponttal, amivel 44-35-re szakadtak el.
 
A harmadik negyed hajrájában fontos pillanatban érkezett Poczkodi Zsófia triplája, de erre gyorsan válaszolt riválisunk. A játékrész végére pedig 10 egységre ugrott a differencia. A 49-39-ről induló záró szakaszt egy francia tripla vezette fel, ami lélektanilag is nagy segítséget jelentett a riválisunknak. Új lendületet kaptak és a harmadik perc kezdetére 55-39-re szakadtak el. A végeredményben látható 20 pontos különbséget öt és fél perccel a vége előtt 62-42-nél alakította ki a francia gárda. Becsülettel küzdöttek, hajtottak a lányok, egy pillanatra nem engedték el a mérkőzést. 62-46-nál még volt labdája csapatunknak, hogy közelebb kerüljön. A hajrában visszaállt a 20 pontos különbség, így 70-50-es francia siker született. Hétfőn szünnap lesz az Európa-bajnokságon, kedden pedig jönnek a nyolcaddöntők.
 
FRANCIAORSZÁG - MAGYARORSZÁG 70-50 (16-16, 14-8, 19-15, 21-11)
 
FIBA U16 Women's European Championship 2023
Izmir, Bornova Belediyesi Atatürk Sport Complex
Suzana Vujicic (Montenegró), Petr Blahout (Csehország), Alakbar Hasanov (Azerbajdzsán) - Erich Kratschmer (Ausztria)
 
Franciaország: Simplot 7/3, Risacher 8, Fontcha 14, Otto, Bourgeois 6. Csere: Kavoka, Broliron 8, Bentoumi 10/3, Dalstra 4, Poilve 8/6, Leno 5/3.
 
Magyarország: Josepovits, Drahos 9/3, Gréts, Halmágyi 8/3, Szikszai 9/3. Csere: Völgyi 7/3, Sinka-Pálinkás 3, Poczkodi 3/3, Kendelényi 2, Janzsó 7, Czirkos 2, Szauter.
 
 
 
 
Forrás - wbasket.hu
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek