Kezdetét veszi a női U20-as Európa-bajnokság – interjú Tursics Krisztiánnal
27
Jul
2023
Kezdetét veszi a női U20-as Európa-bajnokság – interjú Tursics Krisztiánnal
2023. július 27.  |  18:00

Szombaton veszi kezdetét az U20-as Európa-bajnokság Litvániában, ahol Vilnius és Klaipeda városa lesz a házigazda. Még az elutazás előtt Tursics Krisztián szövetségi kapitányt kérdezte a Wbasket.hu a kontinenstornával kapcsolatos várakozásairól.

A válogatott csapatkapitánya, Miklós Melinda szintén nyilatkozott a lapnak, az interjú IDE KATTINTVA olvasható el.

 

Az Európa-bajnokágra való legelső felkészülést egy bő 16 fős kerettel kezdtétek meg június végén. Kérlek foglald össze, hogy miként zajlott az utolsó keretszűkítés, illetve, hogy végül pontosan hogy is fog kinézni az utazó keret.

Az utolsó keretszűkítés nem is igazán volt keretszűkítésnek nevezhető. Gyöngyösi Janka ugyanis bokasérülése – mely kicsit súlyosabbnak bizonyult, mint ahogy az első körben gondoltuk – miatt nem fog tudni velünk utazni, így tehát ő volt az utolsó kieső. A 12  játékos tehát ennek a sajnálatos szituációnak köszönhetően már adott volt, a keret pedig a következőképpen néz ki: Dúl Terka, Holcz Rebeka, Horváth Dóra, Katona Boglárka, Laczkó Sára, Miklós Melinda, Milkovics Réka, Oláh Fruzsina, Rakita Lili, Sitku Zsuzsanna, Strausz Edina és Telegdy Zsófia alkotják az Európa-bajnokságra utazó U20-as csapatot.

Pontosan, hiszen Strausz Edina is csatlakozott hozzátok. Ő milyen pluszt hozott a csapatba?

Szigorúan szólva, Edina az egyetlen, aki Horváth Dóri mellett 5-ös poszton, centerben tud majd játszani, így tehát ő mindenképp kellett a csapatba a poszthiány miatt. Nyilván egy két évvel fiatalabb játékosról beszélünk, tehát első körben úgy terveztük, hogy majd csak rész feladatokat kell megoldania, de Gyöngyösi Janka kiesésével valószínűleg nagyobb szerep fog rá hárulni. Kíváncsian várom, hogy egy idősebb közegben pontosan milyen teljesítményt tud majd nyújtani.

Utoljára Székesfehérváron játszottatok felkészülési mérkőzést, méghozzá Ausztria csapata ellen. Mik a végső, s egyben legfontosabb tapasztalatok? 

Ezen az utolsó felkészülési meccsen egy abszolút sima győzelmet arattunk. Bevallom őszintén nem így terveztük, picit erősebb csapat ellen szerettük volna zárni a felkészülési periódust, de nyilván az U19-es világbajnokság miatt is, nem volt sajnos sok szabad ellenfél, akivel meg tudtunk volna mérkőzni. A lényeg viszont, illetve a legfontosabb, hogy tudtunk még egy mérkőzést játszani és természetesen, hogy pozitív végkimenetele lett a találkozónak.

Hatalmas következtetéseket ugyanis egy ilyesfajta találkozóból nem lehet levonni. Ahogy mondtam, gyengébb ellenfélről van szó, sima győzelmet arattunk, úgyhogy én azt mondanám, hogy inkább magát az eredményt lehet pozitívként kiemelni, illetve, hogy milyen energiával játszott a csapat. Ez majd meglátjuk, hogy pontosan mire is lesz elég a kontinenstornán, és, hogy miként tudjuk megkezdeni a csoportmérkőzéseket.

Előző beszélgetéseink során említést tettünk azokról a csapatokról, akik ellen edzőmérkőzésen léptetek pályára. Játszottatok egy elit francia együttes ellen, de akár beszélhetnénk az olaszokról is, akik szintén komoly erőket képviselnek. Az első felkészülési meccseket viszont a szlovénok, míg az utolsót az osztrákok ellen játszottátok. Hogy látod, sikerült előrelépnie a csapatnak az első mérkőzés óta?

Abszolút! Szerintem teljes mértékig látszik az előrelépés, taktikai repertoárban is teljesen máshol tart most a csapat, mint az első felkészülési meccs után. Nyílván ez nem meglepő, hiszen több hét telt el, rengeteget gyakoroltunk, sokkal komplettebb a csapat. Ami talán némi aggodalomra adhat okot, hogy rendkívül “vékonyak” vagyunk belső poszton, ezáltal pedig még az is lehetséges, hogy egy-egy mérkőzésen belül majd szerkezetet kell váltanunk – akár négy mezőnnyel pályára lépni. Ettől tehát egy kicsit tartok, hogy mégis miként fogjuk tudni megoldani ezt a helyzetet, nemcsak támadásban, de védekezésben egyaránt, de én azt gondolom, hogy minden opcióra, minden eshetőségre felkészültünk, úgyhogy mondhatni készen állunk a kezdésre.

Említettük a beszélgetés elején az utazókat. Végsősorom akkor hogy jellemeznéd a kereteteket? Miben rejlik a csapat erőssége.

Én azt emelném ki, hogy akármi is történjen, a védekezésünknek – mind csapatban, mind egyénileg – stabilnak kell lenni. Szerintem végső soron ebben rejlik a csapat erőssége: a védekezésben, illetve annak stabilitásában. Reméljük, ezt az Európa-bajnokságon az egész torna során tartani tudjuk majd, még akkor is, ha valamilyen oknál fogva nem megy a támadás. Ez a legfontosabb és az erőnk is ebben lehet, hogy egy pillanatra sem adjuk fel a küzdelmet, megyünk, hajtunk és dolgozunk védekezésben az utolsó pillanatig.

Áttérve az Európa-bajnokságra. Szombaton kezdődnek a csoportmérkőzések, ahol az első ellenfél Litvánia lesz, majd Finnország, s végül Franciaország következik. Mit vársz ezektől a találkozóktól?

Azt szerintem mindenképpen látni kell, hogy egy nagyon erős csoportba kerültünk, ahol szépen fogalmazva sem mi vagyunk a favoritok. Első ellenfelünk, ahogy te is mondtad, a tavalyi Európa-bajnok Litvánia lesz, akik ráadásul hazai pályán fognak játszani, s idén is egy éremesélyes, top csapatnak számít a korosztályban. Ezután következnek majd a franciák, akik szintén minden évben ott vannak a legjobb négyben. Majd a csoportkört Finnország ellen zárjuk, mely szintén nem lesz egy egyszerű feladat, – hiszen ők is kellemetlen kosárlabdát játszanak – de ezt a mérkőzést mindenképp meg szeretnénk nyerni. Ezzel bezárólag tehát tiszta sor, hogy már kapásból a csoportmeccseken nem lesz egyszerű dolgunk, de nyilván végig a győzelem lesz a cél, sőt, szeretnénk legalább egyszer meglepetést is okozni, s megszerezni egy bravúr sikert. Ennek már csak a keresztjáték, illetve a legjobb nyolc közé jutás szempontjából is fontos szerepe lenne.

Végezetül, a közösségről mondj kérlek pár szót. Gondolom a lányok is tisztában vannak a jelenlegi helyzet súlyosságával, milyen a csapat hangulata? Hogy van a csapat?

Azt gondolom, hogy ezzel egyáltalán nincs baj, sőt, az elmúlt hat hét alatt sem volt. Tehát jó a kémia, jó a közösség és nagyon összetartó a csapat már az első pillanattól kezdve, vagyis ilyen szempontból az Európa-bajnokságon sem várok bukkanókat. Ahogy mondom, itt a kérdés az lesz, hogy a csoportmérkőzéseket miként tudjuk abszolválni, s ilyen topcsapatok ellen egyből bekezdeni, ugyanis ez, vagy ezek fogják meghatározni a kontinenstorna folytatását.

 

Vármegyei szövetségek