15 ponttal legyőzte az U18-as női válogatott Szerbiát
25
Jun
2023
15 ponttal legyőzte az U18-as női válogatott Szerbiát
2023. június 25.  |  09:35

Szombaton Székesfehérváron az MKOSZ Edzőközpontjában felkészülési mérkőzésen U18-as válogatottunk 68-53-ra múlta felül Szerbiát.

A magyar csapat már az első negyedben lépéselőnyébe került, 7-7 után az első szakasz végére 18-13-ra léptek el a mieink. A második etap elején 18-18-nál egyenlítettek a szerbek, rövid időre a vezetést is átvették. A félidő hajrája azonban a mieinknek sikerült jobban.

20 perc után 39-32-re vezettek Völgyi Péter tanítványai. Rátkai Eszter 9, Szücs Gréta 8 pontnál járt. A harmadik negyedben tovább növelte előnyét válogatottunk. Rögtön a játékrész első találatát a mieink szerezték és a félidő hajrájával együtt az már 8-0-s futást jelentett. Nem sokat kellett várni és elérte a 10 pontot a differencia.

Nagy erőket mozgósítottak a szerbek is, akik 45-35 után a harmadik negyed végére 52-48-ra felzárkóztak. Ennél közelebb nem kerültek. Az utolsó 10 percben gyorsan nőtt a magyar lányok előnye. A legnagyobb különbség 16 pont volt. Végül 68-53-as sikert arattunk. Az összecsapáson minden nevezett játékosunk pályára lépett és betalált. A legeredményesebb a 11 pontos Rátkai Eszter lett, míg Szücs Gréta 10 ponttal zárt.

A két csapat vasárnap 11 órától ismét összeméri az erejét.

Eredmény

Magyarország – Szerbia 68-53 (18-13, 21-19, 13-16, 16-5)
Felkészülési mérkőzés
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont

Magyarország: Gábor 4, Dobó 2, Aho T. 5/3, Fárbás 6, Strausz 6. Csere: Rátkai 11/3, Szakolczi 7/3, Kastl 4, Papp 2, Bajzáth 3, Szücs 10/3, Toman R. 8.

Vármegyei szövetségek